Főkép

Elérkeztem a Lapozz és parázz!-sorozat utolsó részéhez, amely színvilágában és grafikájában közelebb állt hozzám, témájában kevésbé. De mégis olvastatta magát, és ismét újabb felejthetetlen élményt adott a Tükörvándor.

 

A szellemes és az űrhajók világa után egy újabb területre, a párhuzamos síkokba kalauzolt minket Holden Rose. Az eddigiekkel ellentétben a főszereplő most egy kamasz kislány, Frida Gabriella Hammond, akinek a családja sem átlagos, az apukája ugyanis tengerész, emiatt sokat van távol. Érdekes, hogy a megszokott séma, a biztonságos családi háttér most nem valósult meg, mégsincs hiányérzetem miatta, mert a barátok pótolták az űrt. Egy tengeri út után a kislány egy 13. századi amulettet kap ajándékba, amelyről akkor még nem sejti, hogy gonosz dolgokra képes, ráadásul utazni is lehet vele a különböző síkok között. Azt hiszem, nincs olyan ember, aki még ne képzelte volna el, milyen lenne egy másik forgatókönyv szerint élni. Talán ugyanott, csak gazdagabban, sikeresebben, népszerűbben. Az amulett segítségével először csak térben, később pedig időben is ugrani tud Frida, és megtapasztalhatja a párhuzamos valóságokat, majd egy történelmi kitérőt is tehet. Bevallom, nekem a 13. századba való kiruccanásáról szóló rész tetszett a legjobban, arról szívesen olvastam volna még. Sőt, az sem lett volna gond, ha csak oda érkezik meg, és ott keveredik kalandokba. A párhuzamos valóságokban való tartózkodása során újabb és újabb oldaláról ismerhettük meg a környezetét, és valahogy minden egyes ugrással egyre hajmeresztőbb helyzetekben találta magát, amelyekből nem volt biztos, hogy megmenekül élve.

 

Szeretem Holden Rose stílusát, mert nagyon ért a kamaszok nyelvén. Lebilincselően mesél, miközben észrevétlenül arra tanít, hogy legyen önbizalmad, próbáld ki az ötleteidet. Legyél bátor. Lehet, hogy elbuksz, vagy elsőre nem úgy sikerül minden, ahogy eltervezted (sőt, nagyon nem úgy sikerül), de ne add fel, próbáld újra és újra, és meglesz a jó megoldás. Persze közben a kamaszokat foglalkoztató problémák is terítékre kerülnek, mint az önelfogadás, a kapcsolódás a kortársakhoz, de még ez is megfér együtt ebben a kis kötetben. Mint ahogy a sorozat többi kötete, ez a rész sem okoz majd csalódást, szívből ajánlom a kiskamaszokat nevelő szülőknek.