Beszámoló: Hania Rani – Müpa, 2023. október 17.

„A 2021-ben, Liszt Ferenc születésének 210. évfordulóján életre hívott Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál a hazai és nemzetközi művészeti élet meghatározó szereplőit és legfrissebb alkotásait emeli programjába és hozza el Magyarországra. A Müpa összművészeti eseménysorozatának részeként nagyszabású hangversenyek, klasszikus és kortárs zenei kamaraprodukciók mellett kóruskoncertek, könnyűzenei és jazzkoncertek, táncelőadások, irodalmi és képzőművészeti programok, valamint ingyenes köztéri események várják a közönséget Budapest legjelentősebb művészeti tereiben és a város számos pontján” – érdemes rákattintani a beágyazott linkre további programokhoz. 

 

Kedd este Hania Rani lengyel zongoraművész, zeneszerző és énekes-dalszerző lépett fel a Müpa nagyszínpadán, telt ház előtt. A művésznő 1990-ben született, hatévesen kezdett zongorázni, és a varsói Frédéric Chopin Zeneművészeti Egyetemen tanult zenét. Érettségi után Berlinbe költözött, ahol szólókarrierbe kezdett. Rani debütáló albuma, az Esja kritikai és kereskedelmi sikert aratott, és elősegítette, hogy Rani az ambient zene világának egyik legígéretesebb új előadója legyen. Következő albuma, a Home tovább épített debütálása sikerére. Harmadik albuma, a Ghosts most októberében jelent meg.

 

Rani zenéjét a kritikusok már dicsérték szépségéért, erejéért és érzelmi mélységéért. Összehasonlították olyan ambient előadókkal, mint Ólafur Arnalds és Nils Frahm, de zenéjének kétségtelenül megvan a maga egyedi hangzása, amit olyan filmekben és televíziós műsorokban is felhasználták már, mint például az itthon is népszerű The Handmaid’s Tale vagy a The Crown.

A Müpa közönségének nagyobb részében jól rezonált a show, óriási lelkesedéssel fogadták, amit a művésznő tovább fokozott a rövid szünetekben azzal, hogy maga is sikított a színpadról. De ehhez csak kis lépésekben, profin felépített íven jutott el, kezdve a sajátos atmoszférát megteremtő szárazjéggel kevert füstölőkön át, a színpadot amolyan asztali lámpaként bevilágító, szolid fényekkel, a háttérben lelógatott és a VJ által fényekkel megfestett vásznak absztrakt képi világán át. Az elektronikát egy szintetizátorral, preparált pianínóval és egy W. Hoffmann koncertzongorával ötvöző művész pedig a gyakran meditatív és különleges atmoszférájú kompozícióknak titulált, főként diatonikus skálák harmóniáin mozgó, a feszültségeket kerülendő a szub-dominánsról a tonikára váltó, azt maximum egy sus4-essel megbolondító zenei világban barangolt az egész este során, időnként Ziemowit Klimek társaságában, aki nagybőgőn tett hozzá néhány hangot (illetve egy másik szintetizátorral operált), és inkább érzelmi 'support'-nak tűnt a színpadon, semmint egy fontos zenei réteg muzsikusának. 

„Hiszek abban, hogy bizonytalan időkben és bizonytalan életet élve is békére lelhetünk önmagunkban, és bárhol képesek lehetünk otthonra találni. Ezt szeretném kifejezni a zenémmel - az ember beutazhatja az egész világot, de nem lát semmit. Nem az számít, hogy hová megyünk, hanem az, hogy mennyire vagyunk képesek látni és hallani a körülöttünk zajló dolgokat” - vallja a művésznő.

 

A preparált pianínón már a harmonikus-moll világába is betekintő, de a komoly mélységeket nélkülöző hangokat hallottuk, és bár mindent láttunk is, erre az utazásra nem sikerült csatlakoznunk, valahogy a peronon maradtunk a művészekkel és közönségükkel szemben.

 

Előadók:

Hania Rani – zongora, billentyűs hangszerek, elektronika

Ziemowit Klimek – nagybőgő, szintetizátor