Kadono Eiko: Kiki a boszorkányfutár

Amikor megláttam a könyvet valamelyik bolt kirakatában, azonnal tudtam, hogy ezt el kell olvasnom. Nagyon tetszett Hayao Miyazaki rajzfilmje, a Studio Ghibli képi megvalósításával, a kitalált világgal, és persze a karakterekkel együtt, ezért érthető módon kíváncsi lettem, vajon mennyire tér el a könyv a képernyőn látottaktól. A mozikba 1988-ban került a film, míg a könyvet 1985-ben írta Kadono Eiko, és amennyire tudom (no meg az OSZK szerint) ez az első magyarul megjelent regénye.

A történet, ha leegyszerűsítem, akkor egy fejlődés/felnövésregény, a főszereplő Kiki egy évét ismerjük meg, persze nem napról-napra, hanem csak kiragadott események alapján, amelyek valamiért fontosak boszorkányunk életében, kezdve attól, hogy elhagyja a szülői házat, és zárva ott, amikor egy év elmúltával újra hazaér.

Ez így leírva nem hangzik túl izgalmasnak, és ebben van igazság, Kiki nem kényszerül világmegmentésre, ő csupán szeretné megtalálni helyét a világban, kapcsolatot teremteni a szomszédokkal, felnőttekkel, fiúkkal. Persze nagyobbat nem is tévedhetünk, ha ez alapján átlagos, hétköznapi lánynak gondjuk. Nem azért mert boszorkány (oké, részben ennek is köszönhető a mássága), hanem mert tizenhárom évesen arra kényszerül, hogy meghatározza önmagát a világban. Most kell eldöntenie, mivel keresi a kenyerét, milyen szakmát, foglalkozást választ a következő évtizedekre. Nem tudom ki hogy van vele, de ilyen idősen nekem még halvány segédfogalmam sem volt a jövőmről – csak azt tudtam, hogy könyvek és képregények mindig lesznek körülöttem (és szerencsére így is lett).

Természetesen Kiki sem tud gyorsan dönteni, viszont mivel ő nem csak a felhők között seprűn lovagolva érzi jól magát, hanem páros lábbal a földön állva sem esik kétségbe, valahogy mindig megtalálja a helyes döntést (bár időnként én mást választottam volna a helyében). Talán a boszorkány mivoltából következik, de mindenki szerencséjére nem jellemző rá az érzelmi labilitás, lévén kiegyensúlyozott személyiség, aki általában vidám, bár neki is vannak kétségei, hullámvölgyei. Az viszont mindenképpen mellette szól, hogy képes tanulni a hibáiból, kétszer sosem követi el ugyanazt a ballépést.

A rövid történetek önmagukban is szórakoztatóak, akik meg mindenben mögöttes utalásokat keresnek, azok örömmel fedezik majd fel az olyan aktuális témákat, mint az előítéletek, mások elfogadása, az egymásra figyelés, törődés. Mi több, ha úgy nézem, Kikinek időnként morális döntést kell hoznia (lásd az óratorony esete), és már ezért is ajánlott kiskorúak kezébe adni a kötetet.

Valahol azt olvastam, hogy ez a gyerekkönyv nem kizárólag a fiataloknak szól, mert a nyelvezete picit felnőttesebb. Nem tudom, nekem nem volt bajom a magyar fordítással, és a szöveg szerintem tökéletesen illik a történethez, illetve a szereplőkhöz, nem tűnt felnőttesnek. A könyv egyébként inkább egy lazán kapcsolódó novellafüzér, mintsem összefüggő regény, de megvan az a pozitív hangulata, amiért megszerettem.

Egy biztos, Kiki nyugodtan állítható példaképként mindenki elé: kíváncsi, leleményes, képes a hibáiból tanulni, s nem utolsó sorban szilárd erkölcsi értékrendje van, aminek a segítségével rendre jól jön ki a problémás helyzetekből. Megvan benne a gyerekek ártatlansága, kíváncsisága és szókimondása, közben mégis olyan hihető, hiteles az egész – persze én alapban elfogadtam, hogy vannak boszorkányok, akik harmonikusan együtt élnek az emberekkel. Ja és kellőképpen szórakoztató, egyszer sem éreztem tanmesének vagy didaktikus történetnek a futárszolgálat körüli történéseket. Azt némileg furcsállottam, hogy mennyire kimarad a regényből a mágia, ami végül megmaradt (seprűvel repülés), az is inkább a másokon való segítést szolgálja, mintsem a természetfelettit erősíti.

A könyv helyenként eltér a rajzfilmtől, és talán egyeseknek hiányzik a YA sztorikban megszokott erőszak és szex, de a főhősnőnk itt még csak 13-14 éves, szóval ezt inkább ifjúsági, mintsem YA könyvnek olvassuk. Egyébként is hiányoznak a gonosztevők, vagy más ördögi egyedek, a helyszín egy békés tengerparti kisváros, és ennek megfelelően békések Kiki megoldandó ügyei, teljesítendő szállításai.

A szerző az évek során még további nyolc kötetben folytatta Kiki kalandjait – de úgy vélem ezeket sosem fogjuk magyarul olvasni.

A rajzfilmről erre írtunk, egy gondolat Uzseka Norbert cikkéből:

„Igen, a felnőtté válásról szól ez a film, arról, hogy mit jelent úgy istenigazából elkerülni otthonról, úgy lelkileg, mint fizikailag. És arról, hogy lehet ezt is helyesen, jól, hogy miközben az ember elveszít ezt-azt a múló gyerekkorral, közben nyerjen helyette mást. Kikinek ez, kell-e mondanom, végül sikerül, és ez a legfontosabb üzenete a filmnek, mindenki, de elsősorban a tinik számára: hogy a gyermekkor magunk mögött hagyása nem valami jó dolog (akármint állítsa is be a média), de lehet így is, ahogy Kiki. És ez valami nagyon szép és jó, ami bárcsak minden „rászorulóhoz” eljutna.”