Főkép

A 24 című sorozat legendás színésze, Kiefer Sutherland Szolnokon, méghozzá egy igen különleges helyszínen, a Szolnoki Reptárban adott koncertet.

 

Fogalmam sem volt, milyen lesz az a koncert, amiért július elején Szolnokra utaztam Budapestről, kétesélyesnek tűnt a dolog, méghozzá azért, mert a nagynevű Kiefer Sutherland lépett fel. Az előzetes kételyt pedig az okozta bennem, hogy ő tényleg egy nagyon híres ember, akinek sokan kedvelik a munkásságát, de elismeréseit nem zenészként, hanem színészként szerezte. A countryzenét viszont nagyon szeretem.

 

Az 56 éves, kanadai, de tizenhét éves kora óta Amerikában élő Sutherland karrierjét olyan filmszerepekkel alapozta meg, mint ’83-ban a Gengszterpapa, vagy később a Hatlövetű kegyelem, legnagyobb sikerét pedig a 24 című akciófilm-sorozat főszereplőjeként érte el, amelynek utolsó, nyolcadik évadát 2010-ben mutatták be. De adja hangját reklámokhoz, animációs filmekhez és videójátékokhoz is. A Hollywood Boulevardon a 7024-es csillag az övé.

 

Aznap korán leértünk, így volt időnk egy kis városnézésre, beszívni magukba a kellemes vidéki hangulatot. Bár én többször jártam ott, sőt katonaként kiképzésen is vettem részt, most érdekes volt más szemszögből tekinteni a városra, ami igazán nyugodt, kellemes hangulatú. A szolnoki Tisza-parton sétálva más rendezvénybe is botlottunk, hangulatos koncertek szóltak több helyről.

 

A szolnoki Reptárba, a repülőmúzeumhoz érve pedig meglépően tapasztaltuk, hogy a törzsrajongók (mert vannak ilyenek), már kapunyitás előtt álldogáltak a kapuban, dacolva az igen meleg időjárással. Voltak többen más városokból, vagy messzebbről, szállást is foglalva, és beszélgettem két sráccal, aki már régebben két európai koncertjén is megnézte az énekest, az aznapi alkalomra pedig külön pólót készítettek. Bár a helyszín volt katonaként és a repülés iránti szeretetem miatt már önmagában megért számomra egy bármilyen koncertet, de ekkor kezdtem el gyanakodni, hogy valószínűleg igazán jó programot választottam aznapra.

 

A Golden Globe és Emmy-díjas színész első country albuma a Down in a Hole 2016-ban jelent meg, majd ezt 2019-ben a Reckless and Me követte, 2021-ben pedig a Bloor Street nevet viselő. Érdekesség, hogy mindegyik más kiadónál. Körülbelül 15 éve kezdett el koncertezni, azóta ő és zenekara már több mint 500 fellépésen van túl. Most pedig európai turnéja, a So Full of Love Tour első állomásaként jött el Szolnokra.

 

Sőt, a látogatóknak egy igazán különleges élményben lehetett részük, a koncertek előtt (illetve az első koncert alatt), a Reptár Múzeum külső kiállítótereit szabadon bebarangolhatták, megnézhették, tapinthatták a repülőket, helikoptereket, úgy láttam, számtalan fotó készült aznap este. Igazi és rendhagyó csemege volt ez a repülés szerelmeseinek. Sőt, még a területen lévő kilátóba is fel lehetett menni, mely lehetőséggel magassága és keskeny lépcsői miatt csak a bátrabbak éltek.

 

 

Ami koncerteken ritka, kezdésre épp kellemes méretű tömeg gyűlt össze, nem volt tömegnyomor. Bemelegítésként a hazánkban már többször zenélő és nemrég is klubkoncertező tehetséges amerikai blues-rock énekesnő és dalszerző Sari Schorr bűvölte el csodálatos hangjával a közönséget. Majd jött a várva vár főkoncert.

 

Bátran mondhatom, nemhogy csalódást nem okozott, számomra az idei év eddigi koncertmeglepetése lett. Ahogyan fellépett az énekes a színpadra és felcsendült az első szám, látszott, hogy igazán otthonosan mozog és a hangja is meglepően fülbemászó.

 

Sutherland a koncert alatt végig ugrált, táncolt és kommunikált a közönséggel, látszott, hogy élvezi, amit csinál, még pár érdekes és vicces személyes történet is belefért a repertoárba, amin néha azt hiszem, túl hangosan is felnevettem. A rajongók tudják, hogy pár éve meggyűlt a baja az alkohollal és a hatóságokkal is, ennek a koncerten most nyoma sem érződött, annyira friss, üde és összeszedett volt.

 

Számomra ez lett az idei év legkülönlegesebb és az eddigi egyik legjobb, leghangulatosabb koncertje. Először jártam a Reptár már évek óta hagyományként megrendezett éves nagykoncertjén, a szervezés, ha pontozni lehetne, biztosan a legtöbb pontot vagy csillagot érdemelné tőlem (esetleg még mosdóügyileg lehetne fejleszteni kicsit, az úgynevezett toi-toi vécéket nem mindenki szereti), de kíváncsian várom, mi lesz a követező év nagy durranása, és természetesen azt gondolom, hogy nekem legközelebb is mindenképp ott a helyem.