Főkép

Rég vártunk már Kleinheincz Csilla új regényére, s nagy kérdés volt, a magyar népmesei elemeket sajátosan alkalmazó, rendkívül mély kérdéseket boncolgató Ólomerdő trilógia után mivel fog előállni. Hiszen a sorozat rajongói örültek volna újabb folytatásoknak is, de nem úgy ismertük meg az írónőt, mint aki kiszámítható, biztonsági játékot játszik.

 

A gyönyörű borítóba csomagolt új regény nem okoz ilyen szempontból sem csalódást, még leginkább Csilla stílusa az, ami nem változott, meg a jellegzetes, magyarnak ható, mégis sokszor általa kitalált nevek-szavak. De ahogy halad előre a történet, úgy válik világossá, hogy az sem változott, hogy nem kíméli a szereplőit, a fájdalmas fordulatok és akár félelmetes mélységekbe vivő kérdések (és válaszok) itt sem maradnak el.

 

S végül is az akár szereplőként is értelmezhető erdő sem, hiszen a regény sajátosan megosztott világának egyik fele erdőkből, pontosabban erdőkertekből áll. A magukat Tisztáknak nevező népek laknak ilyen helyeken, ahol a természettel lenyűgöző, mégis alapvetően a kétkezi munkára és józan paraszti észre épülő módon élnek együtt. Főszereplőnk, Gerle, a Cseregő nevű hegyi falu szépreményű fiatalja, akiből hamarosan kertvezető lesz. Továbbá alighanem menyasszony és feleség, bár már a regény elején kiderül, hogy párkapcsolata korántsem olyan harmónikus, mint amilyen a cseregőieké a természettel.

 

Cseregő szomszédságában, magas fallal elválasztva tőle áll Kísértó, az egyre terjeszkedő város, ahol teljesen más mentalitás uralkodik. Ez megmutatkozik abban is, hogy náluk a gazdálkodás jellemzően gépesített – de a legfőbb különbség a vallásukban van. Ha ugyan ez a jó szó, tekintve, hogy istenük, Mikosz, bármikor megtestesülhet bármelyikükben. Ez a különös lény kb. úgy kerül hívei szervezetébe, mint egy fertőzés, és amikor megnyilatkozik valamelyikükben, egyúttal el is pusztítja azt… S míg a kísértóiak zöme imádja őt, a cseregőiek rettegik – innen a magukra alkalmazott Tiszták elnevezés is: őket nem fertőzte meg az istenség…

 

Ahogy ennyiből előre sejthető, Gerle valamilyen módon mégis kapcsolatba, avagy konfliktusba kerül Mikosz híveivel, de aki már olvasott bármit Kleinheincztől, az azt is megtippelheti, hogy a regény nem a két világ háborújáról fog szólni. Vagy legalábbis nem úgy, mint ahogy sok más író megírná…

 

A regény valóban olyan szövevényes, ahogy a címe és borítója sugallja, és számos szinten értelmezhető. Rendkívül erős jellemek a szereplők is, most is árnyaltabbak annál, hogysem egyértelműen jónak vagy gonosznak nevezhetnénk a legtöbbjüket. S a központi karakterek változnak is az események közepette. A köztük lévő különféle kapcsolatok legalább olyan fontos részei a történet szövedékének, mint az emberi lét ill. az emberiség túlélése kapcsán felvetődő kérdések. Melyek korántsem erőltetettek, inkább metaforikusan olvashatók, de végül az ember, ha előbb nem, hát a regény elolvasása után ráeszmél, hogy korunk legégetőbb problémáiról is szól ez a könyv. De puszta érzékenyítési kísérletek helyett sokkal többet ad: megoldást is keres, és azt gondolom, talál is. Na, nem könnyűt, nehéz út vezet odáig, a szereplőknek is, és az olvasónak is. Feszültséggel, súlyos pillanatokkal és kérdésekkel teli regény ez, melyben épp úgy helye van horrorisztikus részeknek, mint egészen meghitt pillanatoknak. Felkavaró, furcsa könyv, legalább annyira szépirodalom, mint fantasy.