Főkép

Az indie-pop egyik ikonja, az Interpol múlthét csütörtökön Budapesten koncertezett, méghozzá váratlan helyszínen, a MOM Sportközpontban.

 

Az amerikai rockegyüttes ’97-ben alakult a világ egyik leghíresebb egyben legnagyobb metropoliszában, New Yorkban. Az alapító tagok közül a változatlan frontember Paul Banks énekben és ritmusgitáron, Daniel Kessler szólógitáron, zongorán és billentyűn valamint háttérénekkel, Sam Fogarino pedig dobon és ütőshangszereken erősíti a zenekart. Ezúttal is két turnétaggal kiegészülve érkeztek hozzánk, akik Brandon Curtis - billentyűs hangszereken és háttéréneklésben és Brad Truax – basszusgitáron és szintén háttérénekben mutatták meg magukat. Valamint ezen az estén Sam Forganino-t a dobtechnikus helyettesítette.

 

Kevés olyan együttes létezik, akiknek zenéje ennyire európai stílusú, mint az Interpolé. A vasalt öltönyökben, napszemüvegekben, kihúzott tartással fellépő zenekar művészetében eleganciát sugárzó cold wave zenei és szövegi világát képviseli. Paul Banks hangja pedig nem az a tömeghang, igazán egyedi, felismerhető stílusjegyekkel. A kétezres években ők voltak az egyik legfelkapottabb indie gitárzenekar, amely sokat tett az indie-pop felvirágzásáért.

 

Már többször léptek fel hazánkban, 2017-ben pedig a Sziget Fesztiválon is tiszteletüket tették. De ez volt az első önálló headliner bulijuk Budapesten, méghozzá nem egy tipikus koncerthelyszínen, hanem a MOM Sportközpontban. Ahol igaz már rendeztek párszor koncerteket, ez a zenekar előéletét tekintve elsőre mégis furcsának tűnhetett.

 

Amikor fél órával a buli előtt (előzenekar ezúttal nem volt) még páran gyülekeztünk, azt hittem ebből a világ legkellemetlenebb koncertje lesz. De végül valahonnan a kezdésre megjelent egy kisebb tömeg, akiken viszont látszott, hogy igazi törzsrajongók, mivel a koncert teljes ideje alatt egytől egyig kívülről fújták az összes számot és énekelték is szorgalmasan.

 

 

Az együttes egyik legnagyobb „átka” az hogy már a legelső albummal sikerült egy tökéletes lemezt megalkotniuk aminek körülbelül minden dala sláger (a mostani setlist is ezt tükrözte, hiába jött ki tavaly új album arról csupán két dalt játszottak, míg az első, idén már 21 éves lemezről kilencet). Utána még sikerült egy hasonlóan jó lemezt írniuk (Antics), viszont ezt már csak egyre csökkenő színvonalú albumok követték. Ami végtelenül szimpatikussá teszi őket, hogy ennek ellenére írják az új dalokat, tudva, hogy élőben a többség csak az első két lemez dalait akarja hallani. A koncert is valahol ezt a realista hozzáállást tükrözte, eljöttek és szigorúan a korai korszakra koncentrálva adtak egy közel hibátlan koncertet.

 

Ami igazán különlegessé tette a budapesti estét, az az, hogy a turné biztos első száma, a Toni helyett nálunk az első, idén már 21 éves debütáló lemez varázslatos első dalával nyitották különleges fényekkel párosítva, így a hangulat már azonnal az egekben volt (mintha az együttes is érezte volna, hogy ez egy különleges koncert). Amely még izgalmasabbá tette az, hogy a ráadásblokkban a Stellát bekiabálásra játszották el, a setlisten nem szerepelt. Valahogy ezzel a precíz profizmussal párosuló spontaneitás teszi ezt a valaha sokkal többre hívatott posztpunk/indie rock csapatot relevánssá és szerethetővé még 2023-ban, egy olyan teljesen valószínűtlen helyszínen is, mint a MOM Sport. A végén olyan igazi interpolosan csináltak pár képet a rajongókkal a maguk visszafogott módján.

 

A hang, a fénytechnika és a színpadi megjelenés lekörözött sok nagyobb volumenű rendezést is – meg merem kockáztatni, néha egy stadionos koncerten sincs ilyen, annyira menőre sikeredett. Sőt, időnként olyan érzésem volt, mintha valami filmből lépnének ki a színpadra zenélni a tagok, akik legsikeresebb számaikat adták elő másfél órán keresztül igen jó hangulatban. Látszott az együttesen, hogy élvezi a bulit, ami igazán jól zárult, és még másodszor is próbálták visszatapsolni az együttest. Az emberek mosolyogva távoztak, lehetett látni rajtuk, hogy igazán átélték és megélték ezt az estét.