Főkép

Igazi rock’n’roll bulit csinált a pszichedelikus rockot játszó garázszenekar. Először jártak Magyarországon, de ígérik, visszajönnek.

 

Az amerikai rockegyüttes 2015-ben alakult Seattle-ben, a garázsrock és az indie rock fellegvárában. A zenekar idáig három stúdióalbumot és négy EP-t adott ki. Zenéjük a ’70-es évek pszichedéliájának, a soulnak, a glam rocknak, a punknak, az indie-nek és a power pop-nak a keverékéből áll össze.

 

A dalszerző nem más, mint az énekes és gitáros Guy Keltner, aki saját elmondása szerint fogta a durva éveit, és dalszövegekké alakította őket. „Hihetetlenül depressziós lettem, és elkezdtem sok időt tölteni a Seattle-i arborétumban. Épp akkor költöztem haza, és egész nap a növények és hangok sokszínűségét szívtam magamba a parkban. Belevetettem magam néhány mélyen személyes dal megírásába, amelyekre nagy hatással voltak a közvetlen környezetemben lévő művészek.”

 

 Az Arboretum című lemez felvételei alatt Keltnernél bipoláris zavart diagnosztizáltak, és úgy döntött, hogy leszokik az alkoholról. „A piáról leszokás segített a stúdióban koncentrálni, de segítségre volt szükségem az album befejezéséhez. Hihetetlenül szerencsés voltam, hogy együtt dolgozhattam olyan zenészekkel, akiknek a számait tényleg hallgattam és élveztem. Ők tettek minden egyes dalt valami gyönyörűvé és egyedivé.”

 

Ezeket a dalokat 2023. június 29-én a Szimpla Kertben is meghallgathatták az érdeklődők, hiszen a banda igazán élvezhető, dallamos, lendületes koncertet adott. A tömeg gyorsan megtöltötte a Szimpla termét és hamar kialakult egy igazán táncos buli. A tagokról látszott, hogy élvezik, amit csinálnak, sőt, a dobosuk, Faith Stankevich még néha az énekbe is beszállt. Bár már nem először turnéznak Európában, Magyarországon mégis most léptek fel első alkalommal, de azt mondták, visszajönnek.