Főkép

Az Északi mitológia c. képregénysorozat nem pusztán a címében jelzett történeteket dolgozta fel, hanem azok Neil Gaiman által készült feldolgozását. Gaiman eredeti könyve (novellafüzére) igen élvezetes olvasmány, melyben sem a szerző saját személyisége, sem a mítoszok modernizálási szándéka nincs előtérben. Nyilván könnyebb azokat olvasni, mint a fennmaradt kevés eredeti szöveget (vagy azok fordításait), de Gaiman nagyon is igyekezett átadni a viking/ógermán mítoszok hangulatát, atmoszféráját.

 

A képregényes verzió is erre törekedett, akkor is, ha a számos rajzoló-illusztrátor, aki részt vett benne, hol többé, hol kevésbé, de teret engedett a saját stílusának is. Az mindenesetre kijelenthető, hogy senki sem öltöztette át a viking isteneket olyan ruhákba, amik hiteltelenek a mai tudásunk szerint, és a rasszok, nemek vagy bőrszínek sem lettek politikailag korrektebbé téve. Mégis rendkívül színes, változatos lett a sorozat, hiszen sokan dolgoztak rajta.

 

Mindezt azért tartom fontosnak leírni így az utolsó kötetnél, mert most először éreztem úgy, hogy a képi megvalósítás nem annyira kiemelkedő, mint a két előző kötet számos fejezete esetében. Az utolsó részeknél minden bizonnyal szűk volt a határidő (ahogy azt a kötet végi extráknál az egyik rajzoló meg is jegyzi a vázlatai kapcsán). Szó nincs róla, hogy csúf, igénytelen, gyenge munka lenne ez a kötet, egyszerűen csak kevésbé egyedi a képi világ, mint korábban. Illetve van olyan fejezet, ami vagy csak úgy „általában” képregénynek néz ki (nem kifejezetten és kizárólagosan az Északi mitológia részének), vagy akár mesekönyvesnek hat.

 

Ezt azonban feledtetik a kötet történetei. Ahogy sejthető, itt érkezünk el a Ragnarökhöz, az istenek alkonyához, melynek olyan irdatlan ereje, hangulata van, hogy pálcikaemberekkel elmesélve is magával ragadná az olvasót. Az európai avagy nyugati kultúra egyik legfontosabb, legmeghatározóbb eleme ez, mely számos feldolgozást megért (elég csak Wagner operáira utalnom), és melynek hatása a nyugati mentalitásra, világképre felmérhetetlen (még ha nyilvánvaló is, hogy a görög mítoszok, s pláne a Biblia még jelentősebb hatással bírtak rá). A gigászi, tragikus végső csata képe, eszméje bekerült civilizációnk lelki-szellemi alapjaiba, de vajon akik hallottak is a Ragnarökről, közülük vajon mennyien tudják, hogy az örök történet ott mégsem ér véget…?

 

Az Északi mitológia három gyönyörű kiadású kötete emiatt a grandiózus végjáték miatt is kötelező darabja minden képregény gyűjteménynek, de eme mítoszok évezredes kultúraformáló hatása miatt azoknak is merem ajánlani, akik amúgy nem sokra tartják a képregényeket.