Főkép

Ideje hazatérni – adta ki a jelszót Christophe Voisin-Boisvinet főnök, és a francia Skáld együttes legénysége evezőt ragadott, majd elindultak a távoli észak felé, ahol a ködös fjordokat övező rengetegben fura népek, mesék és legendák rejtőznek, pontosan az emberi tekintet határán. Ez már a harmadik utazás (civil nevén album), amire meginvitáltak, és akárcsak korábban, most is örömmel csatlakoztam hozzájuk, bár mind a pajzsomat, mind a csatabárdomat otthon hagytam, jelezve békés, egyébként mindenre nyitott hozzáállásomat.

 

Gyakorlatilag minden érvényes és igaz, amit az előző album kapcsán leírtam.

„A zene azonban magával ragadó, az epikusan hangszerelt számokban a Skáld a kelta hatásokat egyesíti a világzene elemeivel. Hallgatás közben többször éreztem úgy, ez a muzsika nem kötődik a zord északhoz, hanem egyetemes. Bármely kereszténység előtti (pagan/pogány) népcsoporthoz köthető, legyen szó pusztai mongolokról vagy erdőlakó germánokról. Az ütőhangszerek is inkább a törzsi hangulatot erősítik – mondjuk, mivel a viking zenéről tudomásom szerint túl sok információ nem maradt fenn, igazából nincs mivel összevetni a Skáld albumát.”

 

A bookletet böngészve feltűnt, hogy útközben elvesztettük a legénység egy részét (például Justine Galmiche sincs már velünk), de sikerült mindenkit pótolni, sőt, mintha többen is lennénk a sárkányhajóban. Az album dinamikusan kezdődik (Troll Kalla Mik), szinte látom magam előtt az egyszerre mozduló evezők sorát, hallom a vitorlát dagasztó szelet és a marcona vikingek énekét. Egyszerre zsigeri és hátborzongató, amit csak felerősít a női kórus. A folytatásban (Ljósálfur) megkapjuk a Skáld esszenciáját, törzsi dobolás, révülés felé tendáló, a szöveget folyamatosan ismétlő ének, a dallamot pedig a többi hangszer játssza. Egyszerre epikus és magával ragadó – el tudom képzelni, mennyire lehengerlő lehet ez élőben, mondjuk a Castlefest díszletei között.

 

Van igazság abban, hogy a törzsi/rituális dobolás teremti meg az elsődleges kapcsolatot a bennünk élő – kereszténység előtti – múlttal, amit aztán szilárdan rögzít az ének és a dallam, no meg a szövegek. A tengeri témák után most a „rejtett népek” (Huldufólk) kerülnek sorra, akik alatt olyan lényeket értünk, mint a trollok, elfek és hasonlók – akik urbánus világukból már hiányoznak, de ezer-ezerötszáz évvel ezelőtt még szomszédként gondoltak rájuk az emberek.

 

Az erőfitogtatáson kívül vannak nyugisabb tételek, mint például a „DÅ Månen Sken” balladája, vagy a „Hinn Mikli Drekir” magányossága. Ilyenkor kapunk egy kis levegőt, nyugalmat – bár inkább csak még jobban elmerülünk a pagan hangulatban. Tetszik, hogy majd mindegyik északi nyelven énekelnek – ez a sokféleség erősíti a hitelességet, és még határozottabban tolja a hallgatót a múltba. Ezúttal talán kevesebb kelta hatást hallok a lemezen, viszont a „Her Mannelig” meg kora középkori muzsikára emlékeztet, ahol a dobolás teljesen hátra húzódva, csak jelzésértékűen van jelen.

 

A Huldufólk egy majdnem tökéletes album, amit csak az utolsó két feldolgozásnóta ront le picit. Nekem még mindig a Dobranotch-féle „Du Hast” tetszik a legjobban, itt a dobokra helyezték a hangsúlyt, ami tagadhatatlanul plusz energiát, dinamikát jelent, de az énekkel szerintem nem tudtak mit kezdeni – nem rossz, de ebben sokkal több lehetőséget érzek, mint amit kaptam. A másik cover (The Cure: A Forest) egyfajta koktél lett, fel Cure, fele Skáld – ami nem rossz, csak én valami ütősebbre vágytam.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Troll Kalla Mik, Ljósálfur, DÅ Månen Sken

2023-ban megjelent album (Decca Records/Universal)

Weboldal: https://www.facebook.com/skaldvikings/

 

 

A zenekar tagjai:

Christophe Voisin-Boisvinet – ütőhangszerek, programozás, kürt,billentyűs hangszerek

Steeve Petit – ének

Marti Ilmar Uibo- dobok, ének

Ravn – talharpa, moraharpa, gudok, lyre

Julien Loko – ének

Lily Jung – ének

Kohann – ének

Laetitia Marcangeli – ének, tekerőlant

Aliocha Regnard – nyckelharpa

Adeline Bellart – ének

Nicolas Montazaud – ütőhangszerek

Daniela Heiderich – hárfa, duda

Michel Abraham – ének, morin khuur, didgeridoo

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Troll Kalla Mik
  2. Ljósálfur
  3. Mánin Líður
  4. Ríðum, Ríðum
  5. Hinn Mikli Drekir
  6. DÅ Månen Sken
  7. Elverhøy
  8. Her Mannelig
  9. Rauður Loginn Brann
  10. Trollslaget
  11. Du Hast
  12. A Forest