Főkép

Egerek és egyebek, középkori díszletek között csépelik egymást. Lehet az ilyesmivel tévedni? Úgy tűnik, nem. A lebilincselő szórakozás, az izgalmas kalandok, az emlékezetes szereplők mintha mind garantáltak volnának, ha efféle történetről van szó.

 

Pedig külön tanulmányt lehetne írni azon irodalmi művekről (továbbá filmekről, tévésorozatokról, képregényekről, társas-, szerep- és számítógépes játékokról), melyeknek főszereplői egerek. S ezen belül is tetemes részt tennének ki azon alkotások, melyek feudális körülmények között játszódnak. Ez a cikk nem vállalkozik erre, de néhányukat muszáj lesz megemlítenem.

 

Már csak azért is, mert bár nem merném kijelenteni, hogy Brian Jacques Rőtfal sorozata volt az első ezek között, de hogy előbb volt, mint a Newberry-díjjal kitüntetett Cincin Lovag legendája, valamint David Petersen jelen sorok írója által is hőn rajongott, Eisner-díjas Egérőrség képregénysorozata, az biztos. Ahogy a szintén díjnyertes társasjáték, az immáron magyarul is elérhető Egerek és Varázslók is roppant hasonló. Ugyanakkor pl. sokunk gyermekkori kedvence, a Minden egér szereti a sajtot c. tévés bábjáték korábbi, lévén 1981-ben vetítették, míg az első Rőtfal regény 1986-ban jelent meg eredetiben, s mostanáig kellett várni eme klasszikus magyar kiadására. Meglepő módon ugyanakkor a Ciceró már 2004-ben kiadta a sorozat egy későbbi részét (Martin, a harcos), mely azonban önmagában is olvasható előzményregény.

 

Elég az hozzá, hogy a Rőtfal sorozat hatalmas siker volt angol nyelvterületen, hovatovább gyermekirodalmi klasszikus, amihez nyomban hozzátenném, hogy nagyobb gyerekeknek való inkább, de felnőtt olvasók számára is élvezetes lehet. Olvasható fantasyként és történelmi kalandregényként is, és a Rőtfal nevű apátságban és annak környékén játszódik. Melyet egy nap fanatikus patkányok (és egyebek) hordája támad meg. S bár az apátság legtöbb lakója jámbor szerzet, van köztük egy fiatal novícius, Mátyás, aki arról álmodozik, hogy ő is olyan nagy hős lesz, mint az apátság nagytermét díszítő faliszőttesen fényes páncélban feszítő, ragyogó kardját tartó hős egér, Harcos Martin.

 

Brian Jacques úgy szövi a történetet, ahogy a legjobb kaland és fantasy regényeket szokás. A hátteret is remekül építi fel, és számos szereplője mind igazi egyéniség, akiket nagyon lehet szeretni – meg rühellni is, mert hát a patkány banda tagjai hozzák az eme rágcsálók kapcsán ismeretes legrosszabb sztereotípiákat. A regény hosszúra nyúlik, de mindig jön egy újabb csavar, szereplő, várt vagy váratlan fordulat, ami tovább lendíti, és az olvasó nem tehet mást, mint egyre falja az oldalakat.

 

Az egyes fejezeteket középkori fametszeteket idéző illusztrációk díszítik, s ez szintén sokat ad a regény hangulatához. Sőt, a mesterien felépített világon és atmoszférán, a gonoszkodó gonoszokon és hősies hősökön túl annyi minden van még itt – pl. remek humor is. Jacques szemlátomást elmélyülten tanulmányozta a különféle felvonultatott lényeket, így pl. a „vérébek” beszéde, társadalmuk és viselkedésük is olyan extra fűszere a Rőtfal-nak, ami miatt nagyon lehet szeretni (miközben az olvasónak szinte megfájdul a feje a pörgő-fura veréb csiviteléstől). Tamás Gábor, aki az említett Egérőrség képregények fordításában is brillírozott, most is remek munkát végzett, bár kíváncsi lennék, mennyit kellett pihennie a verebek részei után.

 

A Rőtfal sorozatra biztosan hatott Tolkien (a Gyűrűk Urához nagyon hasonló, ahogy Jacques bemutatja a történet elején az apátság irigylésre méltóan derűs és békés életét, hogy az olvasó átérezze, miért is folyik aztán a harc…) S nyilván más előképei is vannak a sorozatnak, mint amilyen pl. Richard Adams-től a Gesztenye, a honalapító, nem szólva az összes meséről, legendáról, mítoszról, melyben beszélő állatok szerepelnek, netán gonosz és jó örök harcáról szól. Csakígy örök és univerzális elem, hogy a legkisebb-legfiatalabb-legárvább szereplőből lesz a hős, és így tovább. A Rőtfal nem feltétlenül azért olyan remek olvasmányélmény, mert annyira egyedi, sokkal inkább azért, mert elemei, témái, szereplői ismerősek, tudunk velük azonosulni – s mindennek tetejébe az író ügyesen és bölcsen sző mindezekből mesét. Mely sokszor valóban véres, tragikus, van súlya a döntéseknek, az eseményeknek – s közben anélkül tud tanító lenni, anélkül mutat jó példát hősiességből, helytállásból, kitartásból, barátságból és a többi, hogy szájbarágós, erőltetett lenne. Külön érdemes kiemelni, hogy már a ’80-as években számos olyan erős, fontos női szereplőt vonultatott fel, akik messze túlmutattak az akkoriban még általánosabbnak mondható női szerepeken.

 

Készült a Rőtfal-ból rajzfilm sorozat, még 1999-ben, amit itthon a Minimax vetített, de szó van Netflix-es verzióról is – alighanem emiatt is indul újra a magyar kiadás. Várom azt is, de a további köteteket még inkább.