Martta Kaukonen: Kövesd a pillangót!

Bevallom, a borító alapján simán elsiklottam a kötet felett. A leírása sem fogott meg igazán, tologattam csak magam előtt, hogy jó, azért elolvasom, de voltak kétségeim, tetszeni fog-e. Aztán belekezdtem egyik este, és hajnalban tettem csak le, amikor végigdaráltam. Egyszerűen annyira elképesztő, különleges hangulatú, bizarr és hátborzongató az egész, hogy inkább bevállaltam érte egy szörnyen szenvedős másnapi munkanapot.

Négy szereplő is narrál minket, akik E/1-ben mesélek el a történetüket, miközben folyamatosan kiszólnak hozzánk, előrevetítik a közelgő katasztrófát. Emiatt a végkifejletet illetően vannak sejtéseink, de az odavezető út eleinte jótékony homályba vész. Aztán sajnos, ahogy egyre több mindenki mesél magáról, és egyre több mindent oszt meg velünk, olvasókkal, úgy tisztul ki a kép és kerülnek a helyükre puzzle-darabkák. A bennünk kialakult addigi kép pedig szanaszét törik, minden korábbi elméletünk mehet is szépen a kukába, akit jónak gondoltunk, nem egy tündér, akit pedig magának az ördögnek, az nem rossz, csak démonokkal küzd. A szereplők pedig: Ira, a fiatal sorozatgyilkos lány; Clarissa, az igazi celeb pszichoterapeuta, aki az abúzust átélt embereket gyógyítja; Pekka, Clarissa férje, aki sokáig háttérszereplő; és Arto, a lecsúszott, alkoholista újságíró, aki képtelen szembenézni a saját múltjával. Érdekes ellenpont a kötetben, hogy Ira és Arto élete kívülről is látszik, mennyire kisiklott, nem szépíti a szerző meg a leírásukat, érezhető a tragédiájuk. Miközben Clarissa és Pekka irigylésre méltó miliőben él és dolgozik, eleinte az az érzésünk, rájuk mindig süt a nap. Ám a történet harmada felé elkezdenek gyűlni az esőfelhők, amelyek aztán árnyékot vetnek erre a tökéletességre.

Mind a négy főszereplő karakter a maga nemében érdekes, még többet is kaphattunk volna belőlük, a korábbi éveikből, érdekes lett volna. Nem egyformán kidolgozottak a jellemek, Pekka valahogy sötétben marad, és a valódi személyiségét, a gyermekkorát, a tragédiáját nem fedi fel előttünk a szerző. Nekem ez egy kicsit hiányzott, de tényleg ez az egyetlen hiba, amelyet az elsőkötetes írónő szemére tudok vetni. Amúgy a cselekmény pörgős, a rövid fejezetek csak tovább fokozzák az izgalmakat, nem túlírt, túlmagyarázott. Zseniális a folyamatos nézőpontváltás, az aktuális hangulatok megjelenítése, a jövőbeli események lebegtetése valahogy félelmetessé és felkavaróvá teszik a kötetet. Ilyet korábban nem tapasztaltam, más szerzők kapcsán, hogy ennyire ki tudjanak billenteni a sztoikus olvasó szerepkörből. Martta Kaukonen nagyon tud valamit, és azt hitelesen adja elő. Az elménkbe mászik, és nem ereszt. Felkavar, összezavar, bizonytalanságba taszít. Ajánlom mindenkinek, aki kedveli a gondolkodósabb pszichológiai krimiket.