Főkép

„Az élet a pillanatban való jelenlétről szól. Arról, hogy legyen bátorságod a pillanatban lenni” – Herbie Hancock. Miles Davis hatása jól kitapintható Herbie bölcseletében. A GetCloser szervezésében az Erkel színházban fellépő Mike Stern-ben és Hancock-ban pedig legalább egy dolog biztosan közös: mindketten játszottak hosszabb-rövidebb ideig Davis valamelyik éppen aktuális zenekarában. És persze az a tény is, hogy mindketten hosszú pályát futottak be azóta. Amiben viszont radikálisan különböznek az, ahogyan a Miles-tól tanult „pillanatfilozófiát” használják. Hancock a következő anekdotával kezdi önéletrajzi könyvét:

 

„A svédországi stockholmi koncertterem színpadán vagyok az 1960-as évek közepén, a Miles Davis Quintettel zongorázom. Turnén vagyunk, és kezd ez a koncert nagyon felforrósodni. A zenekar szorosan együtt mozog, mindannyian szinkronban vagyunk, mindannyian ugyanazon a hullámhosszon. A zene áramlik, létrejön a kapcsolat a közönséggel, minden varázslatos, mintha mi magunk szőnénk a varázslatot. Tony Williams a dobos csodagyerek, aki tinédzserként csatlakozott Mileshoz, egyszerűen lángol. Ron Carter ujjai fel-alá repkednek a bőgő nyakán, Wayne Shorter szaxofonja pedig csak úgy sikít. Mi öten egy entitássá válunk és áramlunk a zenével. Miles egyik klasszikusát a „So What”-ot játsszuk, és ahogy haladunk Miles szólója felé, érezhetően ez az este csúcsa; az egész közönség már majdnem felrobban. Miles játszani kezd, fokozatosan építi fel a szólóját, és éppen amikor készül teljesen elengedni magát, levegőt vesz, és én pont akkor játszok egy olyan akkordot, ami egyszerűen annyira rossz. Nem is tudom honnan jött, egy rossz akkord, rossz helyen, és most ott lóg mint egy darab rothadt gyümölcs. 'A francba' – gondoltam. Mintha eddig mindannyian egy gyönyörű hangházat építettünk volna, én meg egyszerűen felgyújtom. Miles a másodperc töredékére megáll, majd lejátszik néhány hangot, amelyektől valami csodával határos módon jól hangzik az akkord. Abban a pillanatban azt hittem, hogy tényleg leesett az állam. Miféle alkímia volt ez? Aztán Miles egyszerűen arról a pontról repült tovább és úgy folytatta a szólóját hogy az egy teljesen új irányba vitte el a dalt. A tömeg teljesen megőrült.” (Herbie Hancock with Lisa Dickey, Possibilities, New York: Penguin, 2014, 1-2) [Játék: a „So What” három verziója is megjelent a stockholmi előadásokról. Vajon melyikről ír Herbie?]

 

Hogy mi történt az öltözőben és mit tanult Herbie? Ahhoz el kell, hogy olvassák a könyvet! De az már ebből a rövid részletből is kiderül, hogy Hancock a szavakon keresztül is képes feszültséget kelteni, hát még a zongorán. Ez a figyelmet felkeltő feszültség pedig nem egyszerűen a pillanatban való jelenlétről, hanem azt a pillanatot meghatározó korszakszellem reflektáltságáról is szól, valahogyan úgy ahogyan Davis kontextualizálta a fiatal Herbie akkordját. Egyszerűen nincsenek rossz hangok, csak az az egyik alapvető kérdés, hogy egy művész összhangba tud-e kerülni az őt és a minket körülvevő világgal, hogy bízik, bízunk-e eléggé magunkban ahhoz, hogy az éppen aktuális körülmények között is tudunk repülni, mer és merünk-e elég bátrak lenni ahhoz, hogy ne csak magunkra, hanem a környezetünkre is állandóan reflektáljunk és így nem várjuk el tőle hogy hozzánk igazodjon, hanem inkább a magunk kreatív erejéből formáljuk át a minket körülvevő valóságot.

 

Davis-t e tekintetben hűen követő Hancock-hoz képest Mike Stern egy teljesen más utat választott. Ő inkább konzerválta egykori saját momentumát, ami szinte teljes mértékben a nyolcvanas-kilencvenes évek korszelleméhez kapcsolódik. Még mindig telis-tele lenyűgöző energiákkal, időnként pedig szinte légies finomsággal érintve a gitár húrjait, de bármi új mondanivaló vagy meglepetés – hogy izgalmakat már ne is várjunk – legkisebb jele nélkül, a folytonos önismétlés érdektelenségének a jegyében.

 

Pedig a budapesti fellépésre két igazán nagy húzónévvel érkezett: Dennis Chambers-el dobokon és Chris Minh Doky-val bőgőn, akikkel hárman olyan magas játékminőséget képviselnek, ami megkérdőjelezhetetlenül a jazz világának legfelső elitjébe sorolja őket. Bob Franchescini szaxofonosról viszont sosem hallottunk volna, ha Stern évtizedek óta nem tenné fel a térképre, és bár megkapó és tiszteletreméltó az a szeretet amivel Mike szintén gitáros feleségét, Leni Stern-t színpadra állítja, egy ennyire erős ritmusszekcióra játszott néhány pentaton skála inkább zavarba ejtő. Legfőképpen olyan ritmikus modulációk tükrében, mint amit a trió bemutat: Stern gyorsít, Chambers nem egyre és nem ugyanabban a tempóban száll be, Doky tartja egyedül az eredeti ütemet, hogy a dobszóló és a ritmusgitár a végén mégis összeforrjon a bőgő által diktált taktusokkal, és ettől az Erkel színház közönsége is robban, tényleg zseniális – ahogyan Doky friss szóló-"spot"-ja is. Bár mindegyik hangszernek jól megszerkesztett és kitalált helye van, ezeket harminc-negyven éve alakította ki Stern, és bár még mindig nagyszerűen gitározik, a világunk nemhogy azóta, de az elmúlt pár évben többször is óriásit változott. Mike viszont mintha mindebből semmit nem akarna észrevenni, és mintegy makacsul ragaszkodva egykori momentumának burkában gitározik vidáman, ami egy amolyan kimerevített, állandóan ismétlődő pillanatként tagadja meg Davis elvárását: „Ne azt játszd ami van, hanem azt ami nincs.”

 

Azoknak, akik eljutottak idáig az olvasásban, álljon itt a GetCloser Concerts kifogyhatatlan lendülettel és a folytonos útkeresés jegyében szervezett további előadásainak híre – de csak a zenekar tagjainak felsorolása után.

 

Mike Stern – gitár

Leni Stern – gitár

Bob Franchescini – szaxofon

Chris Minh Doky – bőgő, basszusgitár

Dennis Chambers – dob

 

A GetCloser Concerts 2023-ban is részt vesz a JazzFest Budapesten. A minőségi zene világsztárjaival színesítjük Budapest jazzünnepének programját.

Hazai és nemzetközi sztárok lépnek színpadra 2023-ban a minőségi zenei rajongóinak örömére!

Lizz Wright – 2023. április 26.
Nico Morelli Trio – 2023. április 28.
Dés László Free Sounds Quartet – 2023. április 29.
Nguyên Lê & Gary Husband Duo – 2023. április 29.
Simon Phillips Protocol V – 2023. május 2.
Bugge Wesseltoft – 2023. május 3.
Paal Nilssen-Love CIRCUS – 2023. május 4.
Anouar Brahem Quartet – 2023. május 5.
Stanley Clarke N 4 Ever – 2023. május 6.
Avishai Cohen Trio – 2023. május 9.
Borbély Mihály Balkán Jazz Project feat. Dresch Mihály – 2023. május 11.
Enzo Favata The Crossing – 2023. május 11.
Stacey Kent & Danubia Zenekar – 2023. május 17.

Vedd meg a jegyed most ezekre a kihagyhatatlan koncertekre!