Főkép

Brad Mehldau, korunk egyik legnagyobb zongoristája – amely jelzőt újonnan megjelent korongjának programja csak tovább fokoz – ismét egy szóló koncertalbummal jelentkezett. Méghozzá nem is akármilyennel: a már megszokott standard, pop/rock indie/etc. átiratok helyett egy kizárólagos műsorral, Beatles dalok feldolgozásával, amelyeket a Philharmonie de Paris izgalmasan strukturált koncerttermében adott elő két este során (2020. 09. 19-20).

 

 

Maga a műsor is jól tagolt, ahogyan ez az előadáson elhangzó szerzemények listájából kiderül. Az esték gerincét ugyanis a Beatles kevésbé ismert, de esetenként annál különösebb kompozíciói alkották, hogy a koncert utolsó nagyobb ívében Paul McCartney vagy a hatvanas évek, a Beatles hatása alatt működő kortárs bandáitól is megszólaljon egy-egy opusz, amely szerkezetet a lemezre felkerült '71-es David Bowie sláger, a „Life on Mars” zár. Bár ezt követően, a ráadásokban elhangzik még a Mehldau által már többször feldolgozott „Blackbird”, de mind a jó ízlésre, mind pedig a koncepcióhoz való ragaszkodásra vall – miszerint kizárólagosan kevésbé ismert Beatles dalok kerüljenek feldolgozásra – , hogy a „Blackbird” nem került beválogatásra. Aki pedig vagy élőben vagy a Mezzoforte csatornán már hallotta a teljes programot, és összehasonlítja a megjelent kiadvánnyal, az a nyolc tételnyi különbség ellenére is könnyen jut arra a következtetésre, hogy tényleg a legerősebb darabok kerültek fel az albumra, és Bowie záró akkordjaival egy olyan jól szerkesztett egészt kapunk, hogy valójában nem érezzük úgy, hogy bármiről lemaradnánk.

 

A koncertvideó vagy éppen a hivatalos streaming platformok hangminősége miatt kezdetben picit érthetetlennek tűnt, hogy miért nem vette fel ismét Brad a programot egy stúdióban vagy éppen a már hivatalos, az albumot népszerűsítő videón szereplő Village Vanguard-ban.

 

 

Ezzel szemben a CD vagy bakelit kiadványok hasonlóan remekül és cizelláltan szólnak és így sokkal jobban élvezhetők az egyes darabok és Mehldau hangszerelésének finomságai. A koncertterem dinamikája és a közönség Mehldau játékára tett hatása is jól átjönnek, ami egyrészt nagy megkönnyebbülést jelent, másrészt pedig megmagyarázza a koncertfelvételek melletti döntést – éppen ezért feltétlen érdemes beszerezni az albumot valamelyik nyomtatott formátumban.

 

A már említett, a Beatles kompozíciók különösségének és egyben választásának lényegét megvilágítandó, Mehldau Harold Bloom „The Western Canon” című könyvéből idéz:

 

„A válasz [arra a kérdésre, hogy mi tesz egyes könyveket maradandóvá] legtöbbször az, hogy furcsák. A furcsaság az eredetiségnek egy olyan modalitása, amit nem lehet asszimilálni vagy annyira asszimilál minket, hogy megszűnik furcsának lenni.” 

 

Mehldau szerint ez a megállapítás ugyanannyira érvényes a Beatles dal-katalógusára és különösképpen azokra a témákra, amelyeket a nagy Beatles slágerekkel szemben választott. Persze az egészben nem lenne semmi izgalmas, ha Mehldau csupán zongorára átdolgozta volna a választott anyagot: ő ezzel szemben nem csak sajátosan hangszerel vagy improvizál, de időnként lassítja az eredeti tempót („Maxwell's Silver Hammer”) vagy akár teljes harmóniameneteket is kicserél, behelyettesít („Here There And Everywhere”), igazi jazz muzsikus módjára, amelynek lehetőségéről úgy beszél egy rádió interjúban, mint ami nem csupán teljesen természetes, hanem amit egyrészt a dallam ereje tesz lehetővé, másrészt a nagy elődök és egyben példaképek motiválnak:

 

Riporter: „A „Here, There And Everywhere" dal verziója az albumon elég szorosan ragaszkodik a dallamhoz az egész előadásod során. És mégis, valahogy újra harmonizálod a dalt; miközben haladsz előre különböző akkordokat játszol a dallam alatt. Az embernek ezért olyan benyomása támad, mintha maga a dallam is átalakulna az akkordokhoz megváltozott viszonya miatt. Meg tudnád magyarázni ezt, és esetleg bemutatót is tartanál?” (Az interjú során Brad itt-ott zongorázik is).


Mehldau: „Igen, ez az egyik példa arra, amikor tényleg azt mondtam magamnak: hadd lépjek ki az eredetiből. Nyilvánvaló, hogy az eredeti harmónia olyan szép és igaz. És ezért valahogy visszatérek hozzá itt-ott. Ennek a modellje az egyik legfontosabb hősöm, Herbie Hancock, és amit Miles [Davis]-szel csinált, és amiket a saját lemezein is csinált improvizációs kontextusban – pontosan amit mondasz, újraharmonizálva, más harmóniákat hozva. És tényleg az egyetlen szabály, hogy valahogy össze kell kapcsolódni a dallammal. Amikor belépsz a lehetséges kromatikus harmóniasorokba, az ég a határ – tudod? Ahogy mondani szoktam, mindig fél lépésre vagy valamitől – you know?”

 

Összességében Mehldau ismét egy remek koronggal jelentkezett, amit nehezünkre esik kivenni a lejátszóból és ami már az év elején felkerült a 2023-as kiadványok minimum top tízes listájára.

 

 

Előadó:

Brad Mehldau: zongora

 

A koncerten elhangzó szerzemények listája (az albumon is megtalálhatóak számozással):

 

1. The Beatles - I Am The Walrus

2. The Beatles - Your Mother Should Know

3. The Beatles - I Saw Her Standing There

4. The Beatles - For No One

5. The Beatles - Baby's In Black

6. The Beatles - She Said She Said

7. The Beatles - Here There And Everywhere

8. The Beatles - If I Needed Someone

9. The Beatles - Maxwell's Silver Hammer

10. The Beatles - Golden Slumbers

[Paul McCartney - Maybe I'm Amazed

The Zombies - A Rose For Emily

The Beach Boys - God Only Knows]

11. David Bowie - Life On Mars

[(Encore 1) Billy Joel - New York State Of Mind

(Encore 2) George Gershwin - Strike Up The Band

(Encore 3) Jerome Kern - Smoke Gets In Your Eyes

(Encore 4) The Beatles - Blackbird

(Encore 5) Hoagy Carmichael - Nearness Of You