Dee Brown: Wounded Knee-nél temessétek el a szívem

Uff és még egyszer uff. Szeretem a hazai könyvkiadás egészét, mert akárcsak egy szimpatikus leányzó, mindig meglep valami váratlan húzással, amin aztán vagy dühöngök, vagy örvendezek, vagy csak tátom a számat és egyszerűen nem értem. Dee Brown könyvének sokaidk újrakiadása finoman szólva meglepő, hiszen az indiánok errefelé kimentek a divatból, és a western sem tartozik a népszerű zsánerek közé. Ráadásul ha őszinte vagyok, a szerzőtől ennél olvasmányosabb kötetet is olvashattunk már magyarul (például A nagy lovaskaland), ami talán nagyobb eladási példányszámokat érne el, bár tény, nem ilyen ütős a témája. Mindenki szerencséjére nem nekem kell döntenem a kiadási tervről, inkább maradok az ajánlóírásnál.
 
Ez nem egy vidám könyv. Nagyjából olyan érzés lehet egy manapság élő indiánnak az olvasása, mint mondjuk nekem az 1500-as évek törökellenes harcainak krónikája, vagy a ’48-as szabadságharc csatáinak összegzése. Tele van dicsőséges pillanatokkal, egyéni hősiességgel, de a végkimenetel ennek ellenére tragikus, a jók elbuknak, az addig független nép a győztes kénye-kedve szerint elpusztul vagy megmarad. Ezért aki pusztán egy izgalmas indiános olvasnivalóra vágyik, az jobban teszi, ha bele se kezd. Akit azonban érdekel, miként is mentek a dolgok Amerikában mondjuk az 1867-es kiegyezés idején, az mindenképpen szánja rá az időt, mert ennél hitelesebb, tényszerűbb, bármiféle elfogultságtól mentes könyv nem sok van a piacon. Számomra az volt különösen elgondolkodtató, hogy a Szabadság Földjének, a demokrácia és úgy általában a nagybetűs szabadság védelmezőjének kikiáltott USA miként is intézte el nézeteltéréseit házon belül, illetve miként is népesítették be a két óceán közötti földeket.
 
Mondjuk eddig is megvolt a határozott véleményem, elvégre az oly nagyon magasztalt Függetlenségi Nyilatkozat magától értetődőnek tekintette a rabszolgaságot, szóval egy pillanatig sem volt kétséges, a nagy fehér többségben egy pillanatig fel sem merült a rézbőrűek egyenjogúsága. Nagyjából úgy tekintettek rájuk, mind a vetést pusztító rágcsálókra, vagy a tervezett ház helyén álló facsoportra - felesleges, a saját rendjüket zavaró tényezőkre. Voltak törzsek, melyek harc nélkül pusztultak el (betegségek, beolvadás, eltűnés), és voltak, melyek makacsul ragaszkodtak függetlenségükhöz, önállóságukhoz. Az ő bukásuk véresebb volt és tovább tartott. Miközben a szerző szépen sorra veszi, mi történt az apacsokkal, sziúkkal, jutékkal és a többi törzzsel, nemcsak az úgynevezett indiánháborúk történetét meséli el, hanem a polgárháború után nyugatra terjeszkedő Egyesült Államok legendáját is megtépázza.
 
Sajnos az első magyar kiadású (1973) kötetben látható térkép az idei verzióba már nem került bele, pedig nagy segítség lenne az USA földrajzában jártlan olvasónak az események térbeli elhelyezésében.
 
Részlet a regényből