Főkép

Némi késéssel ugyan, de végre megjelent kedvenc spanyol akcióképregényem második része, és az eddigi kedvtelve olvasásom átváltott rajongásba – mert legalább ennyi figyelem és törődés kijár ennek a sorozatnak. A legjobb az egészben, hogy a sem az aktuális, sem a múltbéli spanyol történelem ismeretét nem igényli a történet, önmagában élvezhető. Persze ha picit jártasak vagyunk Spanyolország múlt századi történelmében, az időnként hasznos, de valóban nem nélkülözhetetlen tudás. Nekem felüdülést okozott az amerikai szuperhősdömping után, látni miként lehet másként ábrázolni a legyőzhetetlen bajnokot. Márpedig a címszereplőnk kapcsán egyáltalán nem érzem túlzásnak az emberfeletti jelzőt.

 

Második részről lévén szó, gyakorlatilag azonnal az események sűrűjébe hajít bennünket a szerzőpáros, akik szakítanak a lineáris történetvezetéssel, bár ez nem igaz, csak egy darabig fordított irányba haladunk, a kötet elején az időt visszafelé forgatjuk, és keressük a jelen eseményeinek múltbéli kiváltó okait. Mindezt olyan tempóban, hogy lobogott nemlétező hajam a menetszélben. De komolyan, időnként szédítő sebességgel követik egymást a jelenetek, és szinte majd minden oldalon van valami meghökkentő, váratlan. Legyen az csavar a sztoriban, izgalmas akció, humor, vagy csak párbeszéd García (hősünk) és Antonia (hősnőnk) között.

 

A politikai krimi szálnak köszönhetően bőviben vagyunk az intrikáló feleknek, akik közül nem sikerült mindenkit beazonosítanom, szóval időnként csak néztem, mint Joe a moziban, és csak tippelni tudtam, hogy az adott csoportosulás hova, melyik oldalhoz tartozik. Politikáról beszélünk, ezért minden továbbra is érvényes, amit az első rész kapcsán leírtam, itt nem a köz érdeke az elsődleges, a kicsinyes áskálódástól a korlátlan halatom utáni vágyig minden megtalálható a háttérben. A politikusoktól az alvilági embereken át az erősebb félnek behódoló újságírókig mindenféle figurával találkozunk, amitől sajnos csak még valósághűbb lesz a történet. Az egyetlen szereplő, aki messze kilóg a sorból az nem más, mint García. Ő még mindig tartja magát az elveihez, és cseppet sem szereti, ha becsapják, hazudnak neki, vagy szimplán felhasználják.

 

Azt nem állítom, hogy ő a legokosabb legény a vidéken – ha így lenne, akkor nem tudnák kihasználni, bár erre lehet az a magyarázat, hogy tekintélyelvű korból érkezett –, viszont tagadhatatlanul maximálisan képes kihasználni képességeit, legyen szó pofozkodásról vagy következetességről. Mindeközben fel kell dolgoznia az elmúlt ötven év technikai fejlődését és társadalmi változásait. El tudom képzelni mekkora kultúrsokkot okozott számára, amikor az általa meglátogatott esküvőn szembesül az ifjú pár nemi összetételével, ami nem egyezik az hatvanas években elfogadottaktól. De mit várunk egy olyan országtól, amelyben a hetvenes években még bíróságon büntethető (és itt börtönbüntetésre gondolok) volt, ha a feleség megcsalta a férjét. Fordítva meg nem – ennyit a nemek közötti egyenlőségről.

 

García azonban van annyira nyitott gondolkodású, hogy nem azonnal a régi állapot helyreállításán munkálkodik, hanem próbálja megérteni és magáévá tenni a helyzetet. Például mit jelent az Antonia által sűrűn emlegetett demokrácia - szabad káromkodni és letegezni mindenkit, vagy valami többről van szó?

 

Meg sem kísérelem megjósolni a jövőt, azon belül a két főszereplő közötti kapcsolat alakulását. Mert ugyan jól láthatóan van köztük valami, de ez mégiscsak egy véres politikai sz@rkavarás, nem pedig egy romantikus lányregény. Antoniának egyébként van már pasija, bár szemlátomás jobban érdekli a munkája – az újságírás – a kapcsolatépítésnél.

 

A grafika ugyanolyan remek, mint az előző részben, imádom Bustos stílusát, mert rengeteg feketét használ, meg sötét árnyalatokat, és ahogyan a mozgást ábrázolja az tényleg zseniális, aztán a panelelrendezése is remek. Ráadásul a háttér helyett végig a karakterekre, a cselekményre helyezi a hangsúlyt. Tudom, ezekben nincs semmi forradalmi, de szerintem nagyon jól eltalálta az arányokat. Mondtam, hogy rajongok érte.

 

Hálás vagyok a kiadónak ezért a sorozatért, nagyon várom a folytatást – három még hátravan.