Főkép

Jevgenyij Kiszin új (dupla)albuma egy 2021 nyarán, Salzburgban két estén adott koncert felvételeiből állítja össze az esték programját. Az előadás élő voltán óriási hangsúly van. Már a kiadványt kísérő füzet esszéje is a következő Kiszin idézetet kapta címéül:"Egyszerűen inspiráltabb vagyok a közönség előtt." Bernhard Neuhoff írása ennek jegyében Glenn Gould egy jóslatának cáfolatával indítja: Gould még 1964-ben azt gondolta, hogy a vérre éhes közönség miatt, ami egyedül arra koncentrál, hogy mikor vét már egy hibát a zongorista, száz év múltán már feleslegesek lesznek a koncertek és a többség inkább a lemezeken tökéletes minőségben meghallgatható felvételeket fogja preferálni. A jóslatot átölelő időszak több mint fele után azonban nemhogy nem tűntek el a koncertek, hanem a koncertfelvételek válnak egyre inkább az „arany mértékké" – jegyzi meg teljes joggal Neuhoff. Ugyanis valóban egyre gyakoribb, legalábbis a jazz világában egészen biztosan, hogy a stúdióban rendelkezésre álló idő rövidsége miatt nehezebben reprodukálható lehengerlő pillanatokat inkább a koncertkörút legsikeresebb estéiről válogassák össze, amely anyag aztán egy vagy több korongon kerül kiadásra. Elég csak aktuális példaként Brad Mehldau éppen frissen megjelent Beatles albumára gondolnunk – ami egy párizsi előadás felvétele – vagy éppen Pat Metheny Side-Eye projektjére – ami két New York-i estéből merít.

 

De egy olyan művész esetében mint Kiszin, aki már egy üres koncertterem atmoszférájától is inspiráltabbá válik, rendkívül fontos volt, hogy a '20/'21-es pandémia ellenére is egy telt házas hangversenyt adhatott egy valóban csurig megtelt teremben. A sajátos program a koncert kritikusai között némi értetlenségre talált, az első fele ugyanis három eltérő tradícióból jövő, kora huszadik századi zeneszerzőt köt össze egymással: az osztrák Berget egyetlen és mindössze egy tételből álló szonátáját az orosz Khrennikovval, aki kompozícióinak modernista indíttatását később megtagadta, valamint az amerikai Gershwint kettőjükkel. Ez valóban egy annyira széles merítésnek tűnik, hogy magunk is némi szkepszissel ültünk le meghallgatni az első korongot. Berg szonátáját viszont annyira meggyőzően adja elő a zongoraművész, hogy annak ereje mintha magára Kiszinre is hatna és meghatározná az egész este minőségét. Ebben persze némi szerepet maga az absztrakciót árasztó zongoramű is játszik, ami ad egy alaphangulatot, amit jól foglal össze Arnold Schöenberg, Alban Berg mestere, aki annak rövidségével kapcsolatban egyszerűen annyit mondott: „Nos, egyszerűen mindent elmondtál a mondanivalódból.

 

A második korongon Frédéric Chopin művei pedig úgy csendülnek fel Kiszin kezei alatt, mintha ő maga lenne Chopin reinkarnációja vagy talán valaki, aki még a zeneszerzőnél is jobban érti a műveket. Ahogyan minden zongoristának vannak erősebb és gyengébb kötődései egyes zeneszerzőkhöz vagy zeneművekhez, Kiszinnek ez vitathatatlanul Chopin muzsikája. Nincsen más zongorista aki ennyire közel tudná hozni Chopint, akin keresztül ennyire bensőséges kapcsolatba kerülhetnénk nem csak magával a zeneművel, és talán nem is annyira a zeneszerzővel magával, mint azokkal az érzésekkel, benyomásokkal és hangulatokkal, amelyeket vélhetőleg közvetíteni kívánt – már amennyiben a zene bármit is kifejez. És ha már (ön)kifejezés, akkor az album, amelyet Kiszin egykori tanárnőjének Pavlova Kantornak dedikált, egy igazi csemegét is tartogat egy Kiszin által komponált kromatikus tangó formájában.

 

Előadó:

Jevgenyij Kiszin – zongora

 

Elhangzó szerzemények:

CD1)

Alban Berg (1885 - 1935)

1) Berg: Piano Sonata, Op. 1

 

Tikhon Khrennikov (1913 - 2007)

2) Dance op. 5/3

3-7) Five Pieces for Piano, Op. 

 

George Gershwin (1898 - 1937)

8-10) Three Preludes

 

CD2)

Frédéric Chopin (1810 - 1849)

1) Nocturnes, Op. 62: No. 1 in B Major. Andante

2) Impromptu No. 1 in A-Flat Major, Op. 29 

3) Impromptu No. 2 in F-Sharp Major, Op. 36 

4) Impromptu No. 3 in G-Flat Major, Op. 51

5) Scherzo No. 1 in B Minor, Op. 20 

6) Polonaise in A-Flat Major, Op. 53 "Heroic"

 

Felix Mendelssohn (1809 - 1847)

7) Lieder ohne Worte, Op. 38: VI. Andante con moto in A-Flat Major "Duetto"

 

Evgeny Kissin (b. 1971): Four Piano Pieces, Op. 1:

8) Four Piano Pieces, Op. 1: II. Dodecaphonic Tango

 

9) Frédéric Chopin: Scherzo No. 2 in B-Flat Minor, Op. 31

 

Claude Debussy (1862 - 1918)

10) Suite bergamasque, L. 75: III. Clair de lune