Neil Gaiman - P. Craig Russell: Északi mitológia II.

Neil Gaiman korunk egyik legnagyobb sztárja a fantasztikus irodalom terén, függetlenül attól, mikor írt utoljára igazán kimagaslót meg fontosat. A magától értetődően nem saját kútfőből írott, mégis megannyi tipikus gaimani vonást felvonultató, Északi mitológia című könyvéből képregény-sorozat készült, mely három gyűjteményes kötetben jelenik meg.

A II. kötet, habár a résztvevő rajzolók névsora talán kevésbé impozáns, mint az elsőé volt, hasonlóan magas színvonalú és szórakoztató. A mítoszokat millióféleképpen el lehet mesélni, s kinek-kinek mást is jelentenek (attól függően is, hol jár épp az életében). Ez a képregény, minden változatossága mellett is, egyszerre kelt hiteles érzést (szemlátomást azon voltak a készítők, hogy ami kevés biztosan tudható a skandináv-viking-ógermán népekről, azt leképezzék az illusztrációkban), ugyanakkor, történet szintjén, inkább szórakoztatni igyekszik, mintsem magyarázni. Így a mai aggyal nehezen értelmezhető, illogikus események, reakciók is simán átmennek, olyan gördülékeny természetességgel mesél Gaiman ill. a több Eisner-díjjal is elismert P. Craig Russell által vezetett rajzológárda. Átjön közben a mítikus emelkedettség, hősiesség, ezoteria is, de ezek csupán elemei a színesebb összképnek. Melynek ugyanígy része a humor is, és az, amit a görög istenek kapcsán is olyan sűrűn szokás emlegetni: hogy sokszor nagyon emberi módon viselkednek az északiak is.

Gaiman az eredeti könyvben sem a teljes északi mitológiát dolgozta fel, itt is epizódokból épül a nagyobb történet, melynek végkifejletére azonban már most is bőven vannak utalások. A költészet söre, Thor utazása az óriások földjére, A halhatatlanság almái, Gerd és Frey története: ezek az egyes fejezetek, de az alapsztoriknál jóval többet szőttek bele Neil és a többiek. És mindegyik elbűvölő, varázsos, fura, és néhol baljós és sötét is, a maga módján.

Bár mindet más-más illusztrátor rajzolta, mindre igaz, hogy stílusuk jellemzően kerüli az amerikai szuperhősös képregények hagyományait, sokkal erősebb az európai íz. A magam ismereteiből leginkább a Világszép ​Vaszilisza című, magyarul 1982-ben megjelent orosz tündérmese válogatás jutott leginkább eszembe e kötetet lapozgatva, melyet Iván Bilibin mágikus képei illusztrálnak. Leginkább A halhatatlanság almái c. fejezet miatt, Gabriel Hernández Walta rajzaival, melyek barnás tónusai is eme régi emlékeimet idézik fel. De a többi is elbűvölő, függetlenül attól, hogy kevésbé tűnnek kidolgozottnak, ha ugyan ez a jó szó. És akkor még nem szóltam a kötet végi galériáról, melyben a képregényfüzetek (mert eredetileg olyan formában jelentek meg a kötet fejezetei) borítói láthatók, plusz néhány karaktervázlat. Ezeken is átjön, hogy az alkotók szívesen, élvezettel dolgoztak.

S ilyen az olvasmányélmény is. Loki kavar, Thor dühöng, Odin megoldja, ezt mind ismerjük, de pl. az óriások és törpék összetettebbek, mint sok más feldolgozásban. Amilyen könnyen csúszik elsőre, annyi rejtett finomság van ebben a képregényben, érdemes lesz újra és újra elolvasni.