Főkép

Egy évvel azután, hogy megnyílt a Városligetben a Zene Háza, ez a különös, elvarázsolt hangulatú épület, 2023. január 22-én megnyitották első időszaki kiállításukat is, melynek alcíme: „A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai, 1957-től a rendszerváltozásig”.

 

Mely kiállítás az egyik (ha nem A) legélvezetesebb, amin valaha jártam. S meggyőződésem, hogy azoknak is az lehet, akik még nem éltek az említett korban. Nekem „gyerekkorom lexebb dalai”-t idézi, szüleim 1 ill. 3 évesek voltak ’57-ben, úgyhogy számukra a lázadó ifjúkor is megjelenik itt, de a nálunk később érkezettek is jól fogják érezni magukat. Méghozzá azért, mert ez egy elképesztően kreatív ötletekkel teli, interaktív kiállítás.

 

Arra lehetett számítani, hogy meg lehet majd hallgatni korabeli slágereket, fontos dalokat, vagy akár hogy ezek hol innen, hol onnan csengenek-bonganak majd. Alap volt az is, hogy ott lesznek legendás zenészek hangszerei. Még talán a szocialista időkből származó szobabelső, netán a régi klubokat bemutató helyiség sem annyira megdöbbentő, bár itt már sokunknak lábad könnybe a szeme és/vagy terül el széles mosoly az arcunkon. Pláne, mivel ezekbe be lehet ülni, lehet hallgatni a régi jó bakelit lemezeket és kazettákat. Ha csak ennyi lenne benne az interaktív rész, már klassz lenne. De ki számított mondjuk flipperre? Turné-Barkasra, amibe beülve turnésztorikat hallgathatunk meg különféle zenészóriásokkal készült tévéinterjúkból?! Próbateremre, ahol tényleg lehet próbálni?!? Vagy ott van a lemezborítók fala, ami előtt az embernek leborulni támad kedve (vagy épp táncolni, ahogy egy pártól láttam is, akik fejhallgatóval a fejükön ropták a fekete lemezről pörgő zenére, és komolyan, ennél szebbet el sem tudnék képzelni), meg az, ahol néhány cenzúrázott lemezborítót is láthatunk a végül megjelent verziókkal egyetemben.

 

Roppant ötletes az is, ahogy a TTT-t (a korszak kultúrpolitikáját: tiltott, tűrt, támogatott) bemutatja a kiállítás; vagy az a másik terem, falain irányzatonként megannyi fontos zenész és előadó csoportképeivel; de már a kiállítás bejáratánál a vörös csillag is, amiből füst tör elő… És még mindig csak egy részét meséltem el, mi minden várja ott a látogatót! Ha élt az adott korszakban, ha ismeri azt a sok csodajó (vagy ótvar rossz, ízléstől függően) dalt, ami ilyen vagy olyan formában meghallgatható a termekben, akkor számára kivédhetetlen nosztalgiatámadás ez az egész. Ha viszont újoncként érkezik az ember, akkor is elképesztő lesz az élmény, a számtalan ügyes megoldás és az átadott, bemutatott anyag miatt is. Tény, hogy ez a kiállítás nem elsősorban arra koncentrál, hogy zenetörténeti szempontból kiokítsa a látogatót, hiszen jóval több volt abban a korszakban, mint az itt előkerülő, így is igen gazdag repertoár a legnagyobb slágerekből és legfontosabb szerzeményekből. Viszont remekül bemutatja a korszak hangulatát, politikai és társadalmi szinten is, anélkül, hogy bármit túltolna. Ettől még nem lesz senki szakértője a magyar populáris zene hőskorának, ám kellő alapot kap ahhoz, hogy ha kíváncsi, tovább tudjon ásni.

 

 

És érdemes is, mert rendkívül gazdag és különleges korszak volt ez. Ma már elképzelni is nehéz, mit jelentett akkoriban egy Illés vagy Hobo Blues Band dal, itt a Vasfüggöny mögött (s egyben a „legvidámabb barakkban”), micsoda elképesztő példányszámokban fogytak a lemezek, s micsoda elképesztő módon szólt bele az állami vezetés az underground, a T, mint tiltott zenék világába. Ám bármilyen régi nóták is már a kiállítás „tárgyai”, a legtöbbjük ma is működik, mint zene, legyen bár tingli-tangli popsláger  vagy mély mondanivalójú blues vagy kőkemény és őszinte rock. Végül is úgy van ez, ahogy egy szintén régi Led Zeppelin dal címe mondja: The Song Remains The Same – A dal ugyanaz marad.

 

A kiállítás 2023 október 29-ig tekinthető meg.

Ide kattintva elérhető a kiállítás honlapja.