Főkép

Drakula minden vámpírok őse. Milyen is ő valójában, a félelmetes minden tiszta lélek megrontója? Egyrészt félelmetes, mert ugye mégis ő az ősvámpír, másrészt szánni való öreg, csak a bőrét menteni akaró ember. Nem lehet csak úgy ítéletet mondani felette, hiszen annyira sajnálatra méltó. No azért annyira nem sajnáljuk, hiszen embereket öl azért, hogy ő életben maradhasson. Rafináltan át akar költözni Angliába, mert otthonában már forrónak tűnik a lába alatt a talaj, na meg ki akarhat az isten háta mögött élni, ha átköltözhet a civilizált világba is?

Itt azért röviden megjegyezném, hogy az akkori Kárpát-medencéről annyi derül ki a könyvből, hogy Pest nevét még th-val írták, hogy csupa babonás paraszt lakja, és még a vámpír is csak elmenni akar innen. (Ez nekem egy kicsit rosszul esett). Az író ezt a hibáját később igyekszik kijavítani (vagy csak szeretett volna nyitni a magyar olvasók felé:))) azzal, hogy hőseink egy magyar tudós segítségét is igénybe veszik kutatásaikhoz (élnek tehát itt azért művelt emberek is).

Drakula átviteti dobozokban a szülőföldjét (anélkül nem tud meglenni) a ködös Albionba, ahol ingatlanokat vesz, és egészen átlagos életbe kezdene (leszámítva az éjszakai kirándulásokat). Néha már-már szimpatikus is nekünk ez a művelt úriember. Nem az a modern vámpír (ma már), és nem is túl fiatalos, de azért még tud meleg perceket okozni a rá vadászó csoportnak.

A regény egy fiatal ügyvéd naplójával indul, aki úton van Drakula, a gazdag gróf otthonába, hogy annak angliai ügyeiről tájékoztatást adjon. A kastély félelmetes, tele lezárt szobákkal, földöntúli hangokkal. A gróf (mi már tudjuk, hogy miért) mindig csak éjszaka kerül elő. Rendkívül titokzatos és félelmetes minden. Nem irigyeljük főhősünket. Aztán valahogy mégis kiszabadul és útra kel menyasszonyához Angliába. Mit hoz a véletlen a gróf is éppen oda tart. A naplóformának köszönhetően közvetlen közelről lehetünk tanúi a főszereplők nyomozásának. Helyzetük nem éppen egyszerű, hiszen velünk ellentétben ők nem ismerik a vámpírokat, így nem is tudhatják először, hogy kivel állnak szemben. Ahogy fokozatosan kiderítik az igazságot, kezdik megérteni, hogy ellenségük hatalmasabb, mint ahogy gondolták.

A könyvben ez az a pont, ahol a különböző szálak megint összefonódnak, de csak azért, hogy a gróf utáni hajsza közben megint szétváljanak. A hirtelen alakult szövetség a hajsza közben szétválni kényszerül ugyanis. Ez a szétváló-kapcsolódó szerkesztés külön fokozza a feszültséget, ha a vadászat és a nyomozás ezt önmagában nem tenné meg. Érdekes végiggondolni, hogy milyen lehetett úgy olvasni a könyvet, hogy először hallunk hosszú szemfogú, vérszívó lényekről. Elég bizarr. Talán ezért lehet, hogy annyira nem alkotta félelmetesre a gróf alakját Bram Stoker (1947. november 8. – 1912. április 20.). A mai vámpírok már ki tudják cselezni a napfényt, nincs szükségük anyaföldre, és van, amelyikük még a kereszttől sem fél. Na ők veszélyesek. Éppen ezért jó egy ennyire esendő vámpírról olvasni, akit egy kisebb halandó csapat még meg is tud futamítani. Mert rémálmaink nem Drakuláról fognak szólni, a könyv akár könnyed esti olvasnivalónak is felfogható.

A teljesség kedvéért tegyük hozzá, a vámpír alakját nem Stoker használta fel elsőként, hiszen a gótikus írók – John William Polidori, Thomas Preskett Prest – ezt már megtették előtte, azonban vitathatatlan, az utókorra Drakula gróf volt a legnagyobb hatással.