Főkép

Julian Lage (gitár) mint Gary Burton felfedezettje jelent meg először a nemzetközi színtéren a vibrafonos 2003-as „Generations”, majd az ezt követő 2004-es „Next Generation” albumain. Burton már a hetvenes években is lehetőség adott az akkor még teljesen ismeretlen zenészeknek, többek között a szintén gitáros Pat Methenynek, aki azóta sokak kedvenc muzsikusává és zeneszerzőjévé vált. Éppen ezért aki megtette ezt az összehasonlítást, akarva-akaratlanul is valószínűleg óriási elvárásokkal hallgatta Lage-ot, nekem legalábbis el kellett telnie majd' két évtizednek mire nagyon megszerettem. Na nem az összes munkáját, de ez az új korongja instant 'hit' és a fülbemászó dallamai ellenére is egyszerűen megunhatatlan.

 

Egy számomra ismeretlen perui bőgős Jorge Roeder és a The Bad Plus dobosa, Dave King alkotják a ritmusszekciót – King Lage előző két szólóalbumain is közreműködik –, valamint egy másik gitár óriás, Bill Frisell játszik a tízből hét témán, amelyet mind Lage szerzett az „Echo” kivételével, amelyet Roederrel közösen jegyeznek. A kezdés lágy és könnyed, a „Tributary” rögtön leveszi a hallgatót a lábáról játékosságával, táncolhatóságával és énekelhetőségével – a trióban játszott „Castle Park”-ot, bár más tempó, ugyanezen szavakkal jellemezhetnénk. Rögtön kitapintható egy olyan kölcsönös bizalomból fakadó fluens összhang, ami minden lehetőséget kinyit az adott kompozíciós tereken belül. Nincsenek nagy rázások, hanem dallamos szabadjáték van.

 

Az album egésze egy remekül szerkesztett folyam, a „Word for Word” trió előadásában felgyorsul minden, hogy majd az „Auditorum” kvartettje egy elegáns középtempójú szerzeményen teremtsen ritmikai és hangzó kontrasztot a két gitáros tiszta hangjai és jól kivehető stílusai között, hogy időnként aztán mégis összeolvadjanak nem egy, hanem egy közös hanggá. Majd ismét a trió kerül előtérbe: a „Heart is a Drum” már-már a Shadows zenekart idéző dallamvezetése egy ötletes akkordsorral teremt pillanatnyi feszültséget, amit Roeder és King variálnak teljesen spontánul és váratlan hangsúlyokkal amíg Lage az enyhén túlvezérelt, de mégis tiszta és szinte beszédszerű frázisokkal alkot. A „Chavez” egészen kihegyezi a hangsúlytalan dallamvezetés ellenpontját a hangsúlyos és húzós ritmusokkal szemben, a nem-konkrét, a dallamos-absztrakt mesterpéldája ez az előadás. 

 

Bár jól kitapinthatók a különbségek, Lage legújabb albuma hangzásban és hangulatában Marc Johnson bőgős 1998-as korongját, a „The Sound of Summer Running”-ot idézi, ami szintén egy Frisellel felálló gitár kvartett, Pat Metheny és Joe Barron (dobok) társaságában. Mindkettő elsőre habkönnyeden szól és mindkettő mégis felejthetetlen, élményszerűsége és közvetlensége miatt. És bár Lage Methenyvel szemben nem használ akusztikus gitárokat a lemezén, a „Fairbanks” mintha egy az egyben idézné meg Metheny „Summer Running” témáját, akusztikus gitár-stramming nélkül, hasonló up-tempóval.  

 

Ezt a korongot nem csak a gitárosok szerelmeseinek ajánlanám, hanem mindenkinek, aki szívesen hallgat mesterien megalkotott, harmonikus, mégsem negédes, dúdolható és örömteli muzsikát.

 

Előadók:

Julian Lage – gitár

Bill Frisell – gitár

Jorge Roeder – bőgő

Dave King – dobok

 

Elhangzó szerzemények:

1. Tributary

2. Word for Word

3. Auditorium

4. Heart is a Drum

5. Echo

6. Chavez

7. Temple Steps

8. Castle Park

9. Let Every Room Sing

10. Fairbanks