Főkép

Elérkezett a WOMEX utolsó napja, és ennek örömére új helyszínre zarándokoltak azok a womexesek, akik még nem hagyták el Lisszabont. A díjátadó helyszínéül egy nagyon szép épületet (São Luiz Teatro Municipal) választottak, öröm volt a díszes termekben reggelizni. A közös étkezés arra hivatott, hogy mintegy levezetésként mindenki jót beszélgessen, vagy üzleteljen a partnereivel. Miután végig kóstoltam a kínálatot, és megállapítottam, hogy még mindig a pastel de nata ízlik a legjobban, Rostás „Mazsi” Mihály mellé ültem le egy kis beszélgetésre. Mesélt a legutolsó projektjéről, a Cigány Dal Napjáról, az expo tanulságairól, és szóba került a zenész utánpótlás kérdése – ezzel kapcsolatban úgy vélem, nagyon sok tennivaló van, amit nem szabad halogatni.

 

A megnyitóhoz képest üdítően rövid beszédeket hallottunk a záróceremónián, és a két műsorvezető is jól végezte a munkáját. Kaptunk egy rövid statisztikai összefoglalót, kedvcsináló bemutatkozást a jövő évi helyszín polgármesterétől, és máris eljutottunk a díjátadókig. Kezdésként a húsz legjobb világzenei lemezkiadóról esett szó. Íme még egyszer a lista:

Glitterbeat Record (Germany)

Nordic Notes / CPL Music (Germany)

ARC Music (UK)

Ponderosa Music & Art (Italy)

Real World Records (UK)

Buda Musique (France)

Riverboat Records/World Music Network (UK)

bendigedig records (UK)

World Circuit (UK)

Kirkelig Kulturverksted (Norway)

Analog Africa (Germany)

Les Disques Bongo Joe (Switzerland)

Segell Microscopi (Spain)

Visage Music (Italy)

Mais Um (UK)

Asphalt Tango Records (Germany)

Lusafrica (France)

Naxos World Music (Germany)

Homerecords.be (Belgium)

Accords Croisés (France)

 

Másodikként a Professional Excellence Award-ot adták át, amit idén Francis Gay kapott. Ő kifejezetten sokoldalú ember, aki talán a német Cosmo Rádió zenei vezetőjeként a legismertebb, de ezen kívül újságíró, fesztiválszervező és még egy halom más egyéb dologgal is foglalkozott az elmúlt negyven évben – szóval sokféle módon segítette a zenészeket, és igyekezett népszerűsíteni a világzenét. Állva tapsoltunk, miközben felsétált a színpadra, hogy átvegye a díjat és elmondja köszönő beszédét.

 

Idén az életmű díjat a bolgár Ivo Papasov érdemelte ki. Az indoklás szerint azért, mert a hetvenes években forradalmasította a bolgár esküvői zenét azzal, hogy jazzt, török, görög és roma elemeket adott a hagyományos muzsikához. Mindezt kiegészítette improvizálással, virtuozitással – gyakorlatilag ezt senki nem csinálja nála jobban. Azt nem tudhatom, mennyire változott meg a népesség ízlése az elmúlt ötven évben, de a jelek szerint ez cseppet sem zavarja Papasovot, aki még mindig ugyanolyan lelkesedéssel muzsikál.

 

A nagyon rövid köszönő beszéd után következett a koncert, ami felért egy kisebbfajta hűha élménnyel. Mintha jazzmuzsikusokat beengednénk az esküvőre, ahol a közkedvelt nótákat saját elképzelésük szerint adják elő. Gyakorlatilag felejtsük el, amit eddig tudtunk vagy gondoltunk az ilyen eseményekről, mert Papasov teljesen új formában tálalja fel. A rengeteg improvizáció és a szólók egy egészen más élményt jelentenek, de közben mégis megőriznek valamit abból a felszabadult életörömből, ami az esküvőket jellemzi. Minden muzsikus profi volt, ami elengedhetetlen ehhez az egymásra figyelő, a többiek improvizációira azonnal reagáló játékra. Nekem legjobban a dobos tetszett, mert egy világzenei Mike Terrana megtestesüléseként püfölte a felszerelését. Nálam ő vitte el a showt, egyszerűen vonzotta a figyelmemet, annyira látványos volt a dobolása. Erre mondjuk a hangosítás is rásegített – legalábbis ahol ültem, bal oldalon az ötödik sor közepén –, mert a dobot előre keverték, hangosabb volt, mint Papasov klarinétja vagy a vendégként fellépő énekesnő.

 

 

Ezzel a koncerttel zárult az idei hivatalos WOMEX, és azonmód kezdetét vette a nem hivatalos afterparty, a város egy másik részében. Mi csak egy rövid városnézés után csatlakoztunk a bulihoz, és némi frissítő elfogyasztása után leültünk egy sarokba, és a következő három órát azzal töltöttük, hogy a színpadon folyamatosan cserélődő muzsikusok örömjátékát élveztük. Katrīna Dimanta volt az egyetlen ismerős közöttük (az ő torkában még mindig hihetetlen erő van), a többiekről fogalmam sincs, mit csináltak korábban, de fantasztikus volt, amit műveltek. Brazil, európai, arab – gyakorlatilag mindegy volt, mi a kiindulási alap, mindenből csodálatos muzsika kerekedett, és ehhez nem kellett más a tudáson kívül (ami megvolt), mint odafigyelés és némi alázat. Újabb bizonyíték ez arra, hogy a zene valóban képes összehozni az embereket.

 

Így ért véget számomra az idei WOMEX, ha módom lesz rá, akkor jövök jövőre is.