Joe Hill és Gabriel Rodríguez: Locke & Key – Kulcs a zárját: Az aranykor

Joe Hill, aki ugye Stephen King fia, igen sikeres horror író, aki első igazán nagy sikereit még a Locke & Key képregénysorozattal érte el (2008 és 13 között). Ez hozzánk később jutott el, úgy a belőle készült Netflix-féle tévésorozattal egyidőben.

Mint előszavában Joe bevallja, bár a történetet lezárták, kerek egész, mégis éveken át motoszkált benne és rajzoló-alkotótársában, Gabriel Rodríguezben a gondolat, hogy jó lenne egy crossovert írni hozzá, melyben a Neil Gaiman-féle Sandman sorozat szereplői bukkannának fel. Képregényes vonalon (de azokból készült filmekben is) gyakori megoldás ez, mely papíron az összemixelt sorozatok rajongóinak örömét szolgálja, ám az esetek túl nagy részében inkább erőltetett, fölösleges, logikátlan, esetenként gyalázatos az eredmény. Ezzel Hill is tisztában van, így addig nem veselkedtek neki, míg meg nem jött a kellő ihlet, és meg nem kapták Gaiman áldását.

Az eredmény ez a szemetgyönyörködtető kötet lett, mely az 1910-es és ’20-as években játszódik, tehát az eredeti képregényhez mérten a múltról beszél. A helyszín azonban ugyanaz: a Lovecraft városában található Kulcsház, ahol a Locke család éli alapvetően derűs életét, melyet első pillantársa szinte csak színez és még vígabbá tesz a különféle mágikus erejű kulcsok használata (és gyártása!). A kezdő, rövid fejezetek jobbára egy-egy családtagra fókuszálnak, és a Nyisd ki a Holdat című rész igen megindító lett – majdnem giccses, s mégsem. Szülők szívét összetöri, maradjunk annyiban…

De ettől függetlenül is egyértelmű, hogy tragikus eseményeknek nézünk elébe, amelyek az I. világháború kitörésével be is indulnak, és ezek folyománya, hogy az egyik Locke lány úgy dönt, alászáll a Poklokra. Ezt Sandman rajongók már a borítón látható kulcsból is sejthetik, ahogy az évszámok alapján is lehet némi sejtésük, ám a Hill-Rodríguez páros, mikor végre behozza a Sandman világát Locke-ékéba, mégsem tisztán a kiszámíthatóra megy. Más kérdés, hogy a felvonultatott, népszerű karakterek miatt úgyis minden Sandman rajongó el fog olvadni – miközben a cselekmény annál brutálisabb fordulatokat vesz. Joe és Gabe pedig az eredeti L&K sorozatban megszokott könnyedséggel vezetik a történetet – minden utalás, szövevény és horror elem ellenére is jóval könnyebben követhető ez a sztori, mint a Sandman. Mely amúgy bevallottan hatással volt a szerzőpárosra, és melynek korai részeiben szintén voltak crossover elemek (DC hősök és gonoszok képében), melyek zöme viszont rém erőltetett volt. Szóval Hillék szerintem ügyesen és gördülékenyen oldották meg mindezt, és aki mindkét sorozatot szereti, annak ez a kötet csemege lesz.

Azt viszont kétlem, hogy aki egyiket sem olvasta, az érteni fogja. Lehet attól még, hogy jó szórakozást jelent majd számára, de ennek a kötetnek a sava-borsát adják az utalások, az összekacsintások, azok teszik élővé, szerethetővé a Locke karaktereket, a párbeszédeket, s végeredményben a cselekményt is.