Majoros Nóra: Pityke és prém

Majoros Nóra korábbi könyvei gyerekeknek szóltak, és mind más és más volt. A Pityke és prém felfogható ifjúsági vagy YA fantasynek, és bár a borító alapján lányregényre számít az ember, nem egészen az – sokkal több.

 

A két főszereplő a szőke királykisasszony-ikerpár: Govalinda, a Mirinária nevű ország trónörököse, és az utána néhány perccel született Prillaszári, akinek ugyan kijut mindabból a gazdagságból, mint nővérének, ám mégiscsak csupán második a sorban. Épp tizenhetedik születésnapjukra készülnek, nagyszabású ünnepségre, ám utóbbit bajba keveri önnön szeleburdi viselkedése – és egyszer csak kívül találja magát a biztonságos kastélyon, a veszélyekkel teli erdőben, ahol nyomban össze is találkozik egy sötét alakkal...

 

A két lány a pitykések népéhez tartozik, a magukat egy tündértől származtató uralkodó osztályhoz. A pórok azok, akik kiszolgálják őket, és nyögnek uralmuk alatt. Az erdő mélyét a prémesek lakják, a kitaszított, elvadult népek, akiket még a pórok sem vesznek emberszámba – holott azok ők mind. Sőt, a szomszédos ország körkubiknak nevezett, fekete bőrű lakói is azok, noha a prémesek démonoknak tartják őket. Talán már ennyiből is látszik, hogy a regény hátterét egy jól felépített, bonyolult és érdekes viszonyokkal teli világ adja. Mely világnak vannak ugyan klasszikus és népmesei elemei, ám a történet mégis inkább nevezhető fantasynek.

 

Prillaszári tehát összeismerkedik egy prémessel, akinek az első gondolata az, hogy megölje a lányt. Annyit talán elárulhatok, hogy nem így történik, s még azt is, hogy ezzel veszi kezdetét a második királykisasszony kalandokkal és fájdalmakkal teli útja, mely nemcsak számára, de minden szereplő számára új felismeréseket hoz. Nóra lenyűgözően mutatja be a különféle szereplők látásmódját (többek között az egyes népek költőien szép eredetmítoszain keresztül, melyek oly` hasonlóak, s mégis annyira különbözőek). A regény kulcsa ez az idézet: „És mindenekelőtt építsetek hidakat, hogy át lehessen kelni a szakadékon. Együtt többre jutunk.” – és mindezt valódi tartalommal tölti meg az írónő. Nem üres frázisokat puffogtat a szeretet és megértés fontosságáról, hanem példát mutat, hogy mégis hogyan kéne mindezt megoldani.

 

De ehhez az is kellett, hogy a regény maga jó legyen. És az is: a cselekmény, bár lassan indul be, hiszen be kell mutatni ezt a világot, sokszor szinte hajmeresztően izgalmas, és Nóra nem finomkodik a szereplőkkel. Akik viszont egytől-egyig érdekes karakterek, a mellékszereplők is igazi jellemek (még amikor jellemtelenek is), és a fontosabb szereplők a velük történő események során megváltoznak, fejlődnek.

 

Az is nagyon tetszett, ahogy Nóra a természetről ír – mely ennek a regénynek titokban az egyik főszereplője. S ebben is elkerüli a kliséket: ahelyett, hogy azt hangoztatná, hogy a természetet védeni kell, megmutatja, hogy milyen is a természet, mennyi csoda és varázs van benne, mi mindent ad nekünk – s teszi ezt ráadásul lenyűgözően szép megfogalmazásban.

 

Itt megtekinthető interjúnk Nórával, a regény első kiadásakor: