Főkép

Böszörményi Gyula volt szíves elkezdeni a Lúzer Rádió, Budapest sorozatot még 2012-ben, ám az V. rész óta tekintetes mennyiségű idő telt el. A valóságban mindenesetre, mert főszereplő-mesélőnk, Kukec Marcell, aka Mark, a száguldó sztárriporter, csaknem ott folytatja a leharcolt rádióba vakerálást, ahol legutóbb abbahagyta. Ami annyit tesz, hogy emberünk épp nyolcadikos, a nyolcadik kerületben lakik családjával albérletben, és továbbra is eszelős szlengben pörögnek elő belőle az őrült sztorik, amiket nem kitalál, hanem megél.

 

Ahogy a korábbiakban megszokhattuk, itt is van nyomozós szál, de a könyv más jellegű kalamajkával indul: beköltözik a Kukec familihez egy iromba testben inkarnálódott ezoterika, bizonyos Mamaguru, hogy megvarázsolja őket, azzal a nem titkolt céllal, hogy végre normális család legyen belőlük. Higgadtabb gondolkodásúaknak ez már önmagában problémásnak tűnhet, de az ember akkor sincs felkészülve az eseményekre, ha történetesen olvasta a korábbi öt Lúzer kötetet.

 

Ez azonban csak az egyik baj, amivel Markunknak szembe kell néznie. A másik, hogy legfőbb cimborája, a Nyócker hirigkirálya, bizonyos Szappanyos János, barátainak csak Slambuc, felszívódik, mint kakaó a gyerekzsúron, és akárhogy igyekszik is a rádiós pajti felvenni vele a kapcsolatot, rendre lepattintja – alkalmasint utcaiharcos stílusú sallerrel… És akkor arról még nem is szóltam, hogy közeleg a karácsony, ami Mark legtöbb nyóckerbeli spanjának és ismerősének mélyebb barázdákat szánt a homlokára, mint hatökrök az ekével a tarlón – s persze, hogy a Kukec családban sem sima ügy.

 

Böszörményi Gyula ugyanolyan furfangos ügyességgel keveri a cselekmény szálait, meg a magyar nyelv kínálta, sokszor az agyzsibbasztás határát feszegető poénokat, ahogy a szociálisan érzékeny témákhoz nyúl. Korábban sem rejtette véka alá a társadalommal kapcsolatos kritikáját, ez most is jelen van, de továbbra sem úgy, hogy lehúzza az olvasót. Hasonlóképp sem giccsesnek, sem erőltetettnek nem nevezném azt, ahogy bemutatja, hogy még a leglecsúszottabb nyóckerbeli hajléktalanok vagy rosszéletűek is csak emberek, akikben ugyanúgy meg lehet találni a jót, pláne, ha van jó ügy (és kellően erőteljes fellépésű szervező), ami összefogja őket.

 

Ez mind nem újdonság, eddig is így működtek a Lúzer Rádió részei, és azzal kapcsolatban is ugyanazt tudom mondani, mint eddig, hogy milyen lenne, ha lenne a sorozatból film, tévés feldolgozás, rajzfilm (eleve mennyire menők már Szőnyi Gergely illusztrációi!), vagy akár csak rádiós hangjáték: jó. Mit jó? Alap! Ez a sorozat ordít az ilyen-olyan feldolgozásokért, nagyon kellene már ilyen cucc az említett médiumokba. Kajakra mintha összekevernénk a ’80-as évek remek magyar gyerekfilmjeit (és gyerekregényeit), kismértékben Rejtő Jenő szellemét, nyakon öntenénk a 21. század vívmányaival és átkaival, plusz a Nyócker kies világával és titkaival, felturbózva irdatlan mennyiségű szóviccel és helyzetkomikummal (meg remek szereplőkkel). De az sem baj, ha sosem lesz ilyen, mert itt vannak a könyvek, és kösse fel a gatyáját, aki úgy akarja bármelyiket elolvasni, hogy majd ő kibírja kacagás nélkül!

 

Ui.: Mint kiderült, de bizony létezik rádiójáték változat.