Brian Herbert - Kevin J. Anderson: Dűne – Atreides–ház 2. kötet

A Dűne: Atreides-ház képregénysorozat 2. kötetében folytatódik az eredeti Dűne regény előzménye. A legtöbb rajzot Dev Pramanik készítette, egy igen tehetséges illusztrátor – de a 8. fejezet néhány oldalát valamiért Mariano Taibo gondjaira bízták.

Az eredetileg regényként megjelent sztorit ugye nem az eredeti sorozatot jegyző, az egész Dűne-világot kitaláló Frank Herbert írta, hanem a fia, Brian, Kevin J. Anderson bértollnok segítségével. Nyilván kettősük elsősorban a Dűnében alaposan felvázolt korábbi eseményekre épített, és bizonyára voltak Frank Herbertnek jegyzetei is ezekről, de világos, hogy sok ponton saját fantáziájukra hagyatkoztak. Ennek folyományaként vannak olyan pillanatok, ahol megbicsaklik a történet illetve a szereplők jellemének logikája. Az első kötetben is volt ilyen, itt mintha több lenne, összességében azonban van annyi kraft a sztoriban illetve a karakterekben, hogy szórakoztató olvasmány legyen a képregény.

De ez egyúttal Pramanik és a színezést végző Alex Guimarães érdeme is. Ha nem is újító szellemiségű a munkájuk, remekül és kreatívan alkalmazzák a képregény médiumának megannyi megoldását, trükkjét, lehetőségét. Érdekes, filmért kiáltó látószögek a nagytotáltól a szuperközeliig; a különféle helyszínek (bolygók-világok) eltérő, kifejező színvilága – ez mind olyasmi, ami látványossá és élvezetessé teszi ezt a képregényt. Az is érdekes, hogy a Dűne sorozat számos feldolgozásában ki-ki hogy ragad meg egyes szereplőket, helyszíneket – vagy épp a fremenekre és más fűszer-fogyasztókra jellemző kék szemet. Pl. Denis Villeneuve filmes feldolgozásával összehasonlítva is számtalan különbséget találni, és van, amiben a Pramanik-Guimarães páros tud olyat mutatni, ami érdekesebbnek, kreatívabbnak, vagy akár hitelesebbnek hat. Ez persze merőben szubjektív, de plusz olvasatot ad Brianék pót-Dűnéjéhez.

Mert azért, minden pozitívuma mellett is, továbbra is azt gondolom, hogy ezt a sztorit nem volt muszáj elmesélni, elég lett volna, amit Frank közölt velünk a regényeiben. De az is valami, hogy ha már megcsinálták, legalább igényes, szórakoztató lett a végeredmény (a képregény legalábbis).