Alix E. Harrow: Tízezer ajtó
Írta: Tamás Miklós | 2022. 03. 02.
Egészen kiváló könyv ez, ami szépen lassan építkezik, és bár nem hoz újdonságot a fantasy toposzaiban, Harrow úgy rakja össze, hogy az nagyon emlékezetes lesz. Az olvasásélményt jelentős mértékben emeli a stílus, amely egészen lírai, és sűrítéseivel hozzájárul a világteremtéshez. A Tízezer ajtó olyan írásnak tűnik, amely a fantasy eszköztárában egyébként járatlan olvasót is képes megszólítani, egyúttal a zsánerrasszistáknak is érdekes lehet.
January Dudose a XX. század elején kezdi el mesélni történetét. Különös és rideg ember, Cornelius Locke neveli, akiről tudja, hogy nem az apja, azonban vér szerinti apja folyamatosan úton van Locke megbízásából, és Januarynak jólnevelt lányként kell viselkednie. Ez valamiért mégsem sikerül neki, és amikor fölfedezi a Tízezer ajtó című olvasmányt, amely egy tudós beszámolója a világok között nyíló ajtókról, az élete veszélyes fordulatot vesz.
A könyv egyszerre portálfantasy, felnövésregény, a Hős útja (többszörösen), és közben folyamatosan azzal játszik, hogy az olvasó orra előtt húzza a mézesmadzagot: még egy-két oldal és elkezdődik a Kaland! Ez a nagybetűs élmény sosem kezdődik el, pedig folyamatosan zajlik, és ez elsőre talán csalódást hoz a kalandregényekből kibomlott fantasyhez szokott olvasónak. De Harrow nagyon ügyes: úgy építi föl January világát, hogy minden teljesen világosan következik az előzményekből, és ezért a kalandok sem azok, hanem a tényleges élethalálharc részei. Nincs benne semmi megrázó, ha szigorúan fantasyként olvasom, csak a toposzok közepesen ügyes összefűzése, de ha elfogadom a világ alapját (ordasnagy klisé: léteznek más világokba nyíló ajtók), akkor egyedi megvalósulást kapok.
Olyannyira egyedit, hogy a környezetemben lévő, fantasyt alig-alig olvasó, fogyasztó közönség számára is izgalmas volt a szöveg. A Januaryt körülvevő világ fokról fokra válik egyre különösebbé, varázslatosabbá, mintha Harrow kézen fogná az olvasót, hogy megmutassa neki, miképpen is működik egy fantasy. Az egész élményt kiszolgálja, megalapozza a nyelvi megvalósítás: Ballai Mária fordítása remekül működik, hogy megteremtse a varázslatos hangulatot, és ez a fajta szövegkezelés – amivel először talán Mark Helprin Téli meséjében találkoztam –, a mágikus realista könyvek felől is olvashatóvá teszi a Tízezer ajtót.
Úgy akarom látni, hogy Harrow nagyon tudatos író, aki pontosan felmérte, a fantasy bevett fordulataival, a nyelviséggel milyen hatást ér el. A fantasy jelrendszerét alkalmazza, hogy elmondja a kortárs angolszász irodalomban is erősen ható történetet, de nem érzem úgy, hogy ez nekünk, közép-európaiaknak érthetetlen lenne. Elsődlegesen mégis belépőregénynek látom, amelyik ide-oda forogva lehetőséget ad belépni a fantasybe és kilépni onnan.