Főkép

Nehezen barátkoztam meg a könyvvel, de a végére megszerettem és jó szívvel ajánlottam barátaimnak. Mert könnyed, és közben a legfontosabb dologról beszél: arról, hogy ha nem máshol, hanem a saját életünkben szeretnénk lenni, sokkal könnyebb boldognak érezni magunkat.

 

Nora Seed harmincas éveire eljutott oda, hogy teljes kudarcként, elpuskázott lehetőségek sorozataként tekint az életére. Úgy dönt, hogy megoldást keres erre a helyzetre, és ennek eredményeként az Éjfél Könyvtárban találja magát, egy olyan helyen, ahol valamennyi lehetséges életét megtapasztalhatja. Neki is lát, hogy megismerje ezeket, és közben egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megtudja, milyen is valójában.

 

A szereplő és a helyzet egészen banális: a kiégett, egzisztenciálisan is válságba került márnemfiataldemégnemöreg felteszi a kérdést, hogyan lehetett volna másként? Akkor válik érdekessé, amikor lehetősége lesz ezt megtapasztalni. Nora felismeréseivel is bárki találkozhatott már, de Matt Haig trükkje, hogy mindezt szórakoztatóan képes megmutatni. Ügyesen nem tolja az olvasó arcába a mondandóját, egyszerűen hagyja, hogy hasson rá a történet, és ezzel válik hitelessé, amit mond, illetve ő maga is megmutatja, hogy ügyes író. Nora filozófia szakon végzett (a kedvence Thoreau, akinek a szövegéből számos helyen kerül elő egy-egy idézet – emlékeim szerint a fordítás nem használta a Walden magyar változatát), ezért gyakorta gondolkodik el mindazon, amit megélt, és ez az, ami kulcsot adhat a szöveghez.

 

De miért lenne érdekes mindez? Ahogy Nora halad előre a történetében, egészen elrugaszkodott, a hétköznapokban kevéssé értelmezhető helyzetekbe keveredik. Az egyes helyszínek és szereplők mellett még némi metatörténet is megjelenik, ami végső soron azt a célt szolgálja, hogy Nora ránézhessen önmagára. Haig jól láthatóan mindent gondosan kitalált, de ezt igen ügyesen tálalja, úgy, hogy ne legyen zavaró, ha nem akarjuk. Ilyenkor elég felülnünk a történet vonatára, és azzal eljutni az önreflexióig.

 

Az élet nagy igazságai közhelyesen csengenek, mert csak elkoptatott szavakkal igyekszünk kifejezni őket. Épp ez a lényege a könyvnek is: a tucatéletben is az lesz a különleges, hogy az éli meg, aki benne van, csak meg kell élni hozzá, és nem elvágyódni belőle. Ez amolyan középosztálybeli nyűglődésnek is hathat és ettől hamisan is csenghet. Az Éjfél Könyvtár akkor válik szórakoztatóvá, ha elfogadjuk, hogy nemcsak ezerszer látott panelek gyűjteménye, hanem tényleges és az olvasó számára érdekes cél hajtja a szerzőjét a megírásában.