Főkép

Az első meghallgatás után kénytelen voltam elővenni az előző Monoswezi albumot, mert nagyon más muzsikára emlékeztem, és kellett a bizonyság. Miután összehasonlítottam a régi és az új anyagot nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzetközi összetételű együttes a folyamatos fejlődés útján jár, és számukra nem elég, ha egyszer készítenek egy pozitív fogadtatású lemezt. Muszáj mindig keresgélniük, kutatva a formációban rejlő lehetőségeket.

 

Röviden fogalmazva az ötödik korongjukon a szintetizátor és úgy általában az elektronika beépítése jelentette az előrelépést számukra, felismerhetően megőrizve az afrikai alapokat és a skandináv jazzt. Elsődlegesen úgy érzem, a mostani szintézis eredménye közelebb áll Európához mint Afrikához, civilizáltabb, lágyabb, a kompozíciók több nyugati elemet (dallam, ritmus) tartalmaznak – éppen ezért beletelt némi időbe, mire ráhangolódtam (de megszeretnem nem sikerült).

 

A „Woshanda” című számnál például már azon is elgondolkodtam, hogy ez vajon még tényleg világzene, de aztán a ritmusszekció meggyőzött a worldmusic címke használatának jogosságáról. Ezzel ellentétben az első tétel „Kuwonererwa” sokkal nyilvánvalóbb, az ütőhangszerekkel kísért ének megidézi a fekete kontinenst, hogy aztán nagyjából félidőben felbukkanjon a mellotron, új ízt, szint adva a kompozíciónak.

 

Nem akartam elhinni, amit korábban olvastam, miszerint van egyfajta klubhangulata a Shanu című (magyarul ötöt jelent) lemeznek, de muszáj egyetértenem vele, mert tényleg olyan, mintha egy jazzkulb foteljében üldögélnék, és sört kortyolva hallgatom a színpadi produkciót. Itt és most nem tudom elképzelni, miként szólalnak meg és mozgatják meg a közönséget egy nagyobb fesztiválon/teremben ezek a dalok. A másik kétségem abból adódik, hogy a szintis-mellotronos részek miatt igazából az érzelmek is egybemosódnak, valahogy nem érzem a sokszínűséget a kilenc kompozícióban, amit az indiai harmonium eredményezett az A Je című előző kiadványuk esetében. Az egyetlen kivételt talán ez alól a „We Crown You Nehanda” jelenti, ahol érzem a dühöt Hope Masike hangjában – csak itt meg nem énekel, hanem angolul protestál.

 

Összességében nálam felemás eredményt ért el Monoswezi ötödik albuma, ez a popos irány, helyenként progresszív rockos beütéssel (például a Yes együttes hetvenes évekbeli munkáira emlékeztet) nekem nem jött be. Ezt csak korlátozott mértékben tudja ellensúlyozni Masike embersimogató hangja és mbira játéka (Paya), illetve Calu Tsemane és Putte Johander játéka. Szerintem kevesebb szinti, illetve mellotron használattal sokkal többet értek volna el. Azt persze egy pillanatig sem vitatom, hogy így talán azok is meghallgatják és megszeretik az együttes zenéjét, akik a pop felől érkeznek.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Paya, Kuwonererwa, Hwiri Hwiri Hwiri

2021-ben megjelent album (Riverboat Records)

Weboldal: https://monoswezi.com

 

 

A zenekar tagjai:

Hope Masike – ének, mbira, ütőhangszerek

Calu Tsemane – ének, ütőhangszerek, gitár

Hallvard Godal – szaxofon, klarinét, mellotron, szintetizátor

Putte Johander – basszusgitár, gitár, billentyűs hangszerek, vokál, ütőhangszerek

Erik Nylander – dob, ütőhangszerek

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Kuwonererwa 03:13
  2. Woshanda 04:58
  3. Where Is My Mbira? 03:31
  4. Tsika Dzako 04:27
  5. Um Pouco 05:29
  6. Zvorema 05:00
  7. We Crown You Nehanda 03:13
  8. Hwiri Hwiri Hwiri 03:48
  9. Paya 02:11