Főkép

Az sosem jelent jót, ha fáradtan ébredek, az meg pláne, ha az időjárás előrejelzés szerint csapadékban gazdag nap várható. Mondjuk, amikor helyi idő szerint reggel hatkor kinéztem az ablakon, a Duero folyó felszíne alig fodrozódott, és nyoma sem volt esőnek. A tíz órára időzített indulásomra viszont összegyűltek a felhők, és elsírták magukat. Ez ekkor még nem okozott problémát, lévén az expo fedett épülete pompásan funkcionált esernyőként.

 

Pénteken a keleti szárny felderítése szerepelt az eredeti tervekben, és így is lett. Ismét megcsodáltam a helyi, majd mindent szponzoráló sörmárka jellegzetes utcai bódéját, amit az Alfândega do Porto egyik udvarán helyeztek el, egy street food kocsi, egy fagyis autó és egy konkurens sörbódé társaságában. Az épület egyébként hatalmas, egy órát simán lehet tévelyegni benne, és a méretét az is jól jellemzi, hogy legalább hat helyen lehet az Expo alatt ételt és innivalót venni.

 

A nap legjobb meglepetése a Kolumbiai stand után ért, a Babel Arts Network / MediaEvent pultjánál. Eredetileg csak az egyik szombati fellépő jövőre megjelenő új lemezébe akartam belehallgatni (Naked), mert a Youtube videó hangzása korábban nem győzött meg a muzsika milyenségéről, amiből aztán egy fél órás beszélgetés kerekedett. Majd meglátjuk, mennyire tudjuk kibővíteni a mindenki számára előnyös kapcsolatot (nekem egyelőre csillog a szemem), de mindenképpen ígéretes, amiről beszéltünk. Azt hiszem pont az ilyen „üzletelésekről” szól a WOMEX. Itt mindenki akar valamit: az egyik oldal eladni a zenét, a művészt; a másik oldal pedig olyan fellépőt keres, akikért hajlandók a nézők megtölteni a koncerttermeket, fesztiválokat. Ez persze túlzott leegyszerűsítése a dolgoknak, mert azért ennél sokkal árnyaltabb, sokrétűbb a piac, elvégre láttam hangstúdiótól kezdve számos, kiegészítő szolgáltatást (például marketing) nyújtó céget.

 

Egyébként úgy érzem/látom, hogy a womexesek legalább akkora elánnal vetik magukat az üzletelésbe, mint ahogyan a lakosság lerohanta a vendéglátó intézményeket a kormányzati korlátozások tavaszi feloldása után. Közben azért nem tudtam nem észrevenni, hogy vannak standok, amelyek tulajdonosai szemlátomást nem jöttek el (görög például). Ugyan ez az első hivatalos WOMEX-em (tavaly ugye csak digitális verzió volt), de még emlékszem a 2015-ös Budapesti bulira, ott a mostaninál jóval többen voltak. Nekem fájón hiányzik az orosz és a japán delegáció, de még az olyan jól reprezentált nációknál is, mint a finn, vannak hiányzók.

 

Ennek ellenére öröm régi levelezőpartnerekkel találkozni, és ugye mikor máskor lenne alkalmam megcsodálni élőben zenészeket, mint például Jaakko Laitinen bajszát, ami a COVID egyik nem várt hozadékaként tekinthető, de említhetem Lakatos Mónikát vagy a Mascarimirì frontemberét, Claudio „Cavallo” Giagnottit.

 

 

Visszatérve az üzletre. Úgy látom, mindenki legalább annyira készült, mint én, mert ide nem szabad csak úgy beesni az utcáról. A fontosabb/nagyobb/aktívabb cégek emberei bejegyzésekkel alaposan kitömött naptárral járkáltak egyik megbeszélésről a másikra, míg mások az ismerőseiket keresték a standokon. De majd mindenütt beszélgető, érdeklődő, magyarázó embereket láttam, ami be kell, hogy valljam, fura módon energiával töltött fel.

 

A nap csúcspontjai közé tartozott az olasz Maria Mazzotta (Zero Nove Nove kiadótól) koncertje. Ő egy nagyon közvetlen hölgy, aki miután megegyezett a közönséggel az angol nyelvű kommunikációban, közölte a tényt: ő nem beszél angolul. A zenéje még mindig nagyon intim, a hangja pedig továbbra is tetszik (lemezajánlóm erre), nem véletlenül került fel annak idején a listákra. A másik napközbeni fellépésbe éppen csak belehallgattam (Tolgahan Çoğulu & Sinan Ayyıldız Duo) de a zene túl nyugisnak bizonyult, így inkább folytattam felfedező utamat.

 

Amikor kiléptem az épületből, szomorúan állapítottam meg, hogy bizony az eső és a szél elkezdte a délutáni műszakot. Nem volt vészes, mi több, az odahaza megszokotthoz képest mindez sokkal melegebb hőmérséklettel társult, de ez sajnos csak átmenetinek bizonyult. Ugye már tegnap is esőben mentem jöttem az éjszakai programokra, ami akkor nem okozott gondot, mert a kritikus pillanatokban elcsitult az égi áldás. Amikor azonban vacsora után hazafelé sétáltunk, nagyjából öt perc alatt mindenünk elázott, ami kilógott az esőkabát alól, és olyan szél társult mellé, amitől az esernyőket (köszi értük Marta) sem tudtuk használni.

 

Így aztán hosszas hezitálás után töröltem a programomból a péntek esti koncerteket, és ezért nem láttam Ayom, Bokanté, Amir Amiri Ensemble, Dongyang Gozupa fellépését (és akkor csak az előzetesen kiszemelteket említem). Tényleg nem volt egyszerű meghoznom a döntést, de végül mindent figyelembe véve, ezt gondoltam a helyes lépésnek. Ezzel együtt persze megfogadtam, hogy szombat este akkor sem maradok otthon, ha bokáig érő vízben kell közlekednem.