Főkép

Miközben Afganisztánban részlegesen betiltották a zenét (illetve nem javasolják a hallgatását, ami gondolom a muzsikusok automatikus munkanélkülivé válásával is együtt jár), és csak a vallásos zenék engedélyezettek, mostanában az egyik kedvencem ez az arab lemez. Az élet úgy tűnik, mindig előrukkol ilyen furcsa helyzetekkel, és én csak sajnálkozni tudok azon, hogy abban a távoli országban nem élvezhetik ezt a muzsikát.

 

Ami sajnálatosan egy ragyogó pályafutás záródarabja is egyben, mert Hamdi Benani 77 éves korában 2020 szeptemberében elhunyt. 16 éves volt, amikor első ízben díjat kapott az énekléséért, és gyakorlatilag jelképpé vált hazájában, ahol fehér angyalként emlegetik, mivel mindig fehér öltönyben és fehér hegedűvel lépett fel. Többek szerint neki köszönhető, hogy a malouf (ma'luf) stílus megújult. Az album másik húzóneve ismerős lehet, hiszen 2009-ben játszott már a Sziget Fesztiválon. Mehdi Haddab – az ő együttese a Speed Caravan –, igazi nyughatatlan figura, több formációban is játszott már, és vele kapcsolatban nekem mindig a kísérletező, új dolgokat kipróbáló zenész jut az eszembe.

 

Ilyen felvezetés után gondolom nem okoz meglepetést ha azt mondom, a Nuba Nova egy sokszínű, különféle stílusokat felvonultató album lett, ami nem csak Algéria zenéiből válogat, hanem bátran felhasznál mindent, ami éppen eszükbe jutott a muzsikusoknak. Időnként tuareg sivatagi rock, blues, rock, punk bukkan fel a zenében – de mindezeket végig saját elképzelésükre igazítják, amitől jellegzetes lesz a hangzás.

 

Persze úgy a legjobb az élmény, ha a hallgató tudja mi a különbség a malouf és a rai, illetve a többi algériai stílus között, de ez nem előfeltétel, mert ez a zene az előzmények ismerete nélkül is képes magával ragadni a hallgatót. Mert ahogyan a „L'inquiétant prélude” alatt a szintetizátor és a Benani hegedűje kiegészíti egymást az több mint meseszerű, az énekkel kiegészítve pedig tényleg olyan, mintha a mesés kelet bazárjában hallgatnánk a mesemondót.

 

Legnagyobb kedvencem a kétrészes „Damai Jara” – ezekben minden benne van, amiért szeretni lehet és kell ezt az albumot. Olyan fokú hangszeres és kompozíciós tudás, amitől nem csodálkozom, ha kultikussá, hivatkozási ponttá válna. Szédítő dallamok, Andalúziába visszavezető gyökerek keverednek a modernizálással, mint például az elektromos úd (oud) játéka. Tempó és hangulatváltások követik egymást, és hajlamos vagyok az egészet pszichedelikus révületnek felfogni – igazi gyöngyszem, méltó lezárása Hamdi Benani életének.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Damai Jara Part 1 és Part 2, Hosn el Habib, L'inquiétant prélude

2021-ben megjelent album (Buda Musique)

Weboldal: https://speedcaravan-benani.com/

 

 

A zenekar tagjai:

Hamdi Benani – ének, hegedű

Mehdi Haddab – akusztikus és elektromos oud

Speed Caravan

Skander Besbes – elektromos gitár

Pascal „Pasco” Teillet – basszusgitár

Abdeljalil Chafi – billentyűs hangszerek

Samir Hamza – tar, háttérvokál

Salah Laouabdia : furulya, zorna

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Hosn el Habib
  2. Ya Nas Jaratli Gharab
  3. Namdah Ouen Goul
  4. Istikhbar Maya
  5. Damai Jara Part 1
  6. Damai Jara Part 2
  7. Jani Ma Jani
  8. L'inquiétant prélude
  9. Achek Mamhoun
  10. Kursi Zidane