Zenék a nagyvilágból – Christine Salem: Mersi – világzenéről szubjektíven 292/1.
Írta: Galgóczi Tamás | 2021. 09. 11.
Be kell ismerjem, nagyon szeretem a női alt orgánumot, valahogy ez sokkal jobban bejön nekem, mint a szopránok. Így talán érthető rajongásom Cassandra Wilson és Moonlight Benjamin iránt. Bennük fedeztem fel azt a fajta nőiességet, amiben egyszerre ott van az anya, valamint a független és öntudatos nő, tele érzelmekkel. Legújabb felfedezettem Réunion-szigetén él, és már hosszú évek óta muzsikál, ráadásul tetszése szerint keveri a különféle stílusokat, szóval hiba lenne pusztán a következő maloya előadónak beskatulyázni, mert annál jóval sokrétűbb hatások gazdagítják zenéjét.
Valaki azt írta, hogy ez a zene olyan, mintha egyenesen a föld mélyéből törne elő. Ebben lehet valami, mert rögtön az albumnyitó „Anou” olyan energiával árad a hangszóróból a rövid a cappella felvezetés után, hogy tényleg olyan érzésem volt, mintha valami természeti jelenség (vihar, vulkánkitörés vagy erőteljes hullámverés) közepében lennék, amitől egyrészt kapaszkodnom kell, másrészt pedig csak tátom a számat és csodálom a természet erejét.
Persze a lemezen a nyugisabb tételek vannak többségben, és ezekben általában jobban érvényesül Frédéric Norel hegedűje (például „Gèryé”), és a maloya mellett blues (Izaé), rock és jazz (Dolo) hatásokat fedeztem fel. A rabszolga ősök hagyatékának tekinthető afrikai ritmusok csak felerősítik a régmúlt és a jelen kapcsolatát, új dimenziót, réteget adva Salem zenéjének. Persze könnyű lenne ráfogni, hogy azért könnyű összehozni a maloyát és a bluest, mert mindkettő a rabszolgák életét, örömeit és bánatait énekli meg, de szerintem itt egészen másról van szó. Egy határokkal és elvárásokkal mit sem törődő előadó, ilyen szerteágazó módon mondja el gondolatait, érzéseit a világról.
A végeredmény egy sokszínű album, aminek köszönhetően egyaránt élvezhetjük a visszafogott és a hangos éneket (Lasa), illetve a szerelmes (Je dis non), a háború (Why War) és a nők elleni erőszak (Tyinbo) ellen tiltakozó nőt. Nekem legjobban a „Mama Africa” tetszett, mert ebben hallottam legjobban Afrika ritmusát, és nem utolsó sorban nagyon jól használja benne Salem a hangját. Hol önmagával felesel, hol visszafogott, hol picit kiengedi a torkában szunnyadó erőt, miközben Anne-Laure Bourget vezeti a tempó és ritmusváltásokat. Ez a kompozíció áll legközelebb a transzszerű élményhez, kár, hogy olyan hamar véget ér. A másik csúcspontnak a lemezzáró, hangszeres kíséret nélkül előadott „Mersi”-t tartom, mert itt egyértelműen megmutatja, hogy számára a maloya nem múló szeszély, hanem egy tartós, az egész életét, pályafutását meghatározó stílus. Egyúttal tökéletes lezárása az ezt megelőző daloknak.
Meghallgatásra ajánlott számok: Anou, Mersi, Mama Africa
2021-ben megjelent album (Blue Fanal)
Weboldal: https://www.christinesalem.com/
A zenekar tagjai:
Christine Salem – ének, gitár, kayamb, harmónika
Frédéric Norel - hegedű, elektromos hegedű, kórus
Seb Martel – gitár, kórus
Anne-Laure Bourget – ütőhangszerek, derbuka, bendir, calebasse,
bongos, sati, daf, kórus
Jacky Malbrouck – rouler, doum doum, ravann, kórus
Közreműködők:
Tyinbo - Jacky Malbrouck
Izaë, Laye Layé - Fanny és Tom Norel, Pricyla Clovis,
Portia – Manyiké Solani, Betty Cerveaux-Mayer
Dolo – Portia Manyiké Solani
A lemezen elhangzó számok listája:
- Anou (3:24)
- Gèryé (3:47)
- Izaé (5:10)
- Tyinbo (3:15)
- Yala (3:56)
- Lasa (3:57)
- Je dis non (4:00)
- Dolo (4:46)
- Why War (3:03)
- Mangavo (3:58)
- Mama Africa (3:24)
- Laye Layé (3:21)
- Mersi (4:52)