Főkép

Az utóbbi hónapokban hallgattam pár új szaharai albumot, de valahogy egyik sem érintett meg annyira, hogy leüljek és megírjam a véleményemet. Aztán jött a veterán Samba Touré, a maga egyszerű, végtelenül letisztult muzsikájával, amiben ott van a Szahara végtelensége, nyugalma, fennköltsége. Ez már a kilencedik lemeze, és bár nem ismerem az első hetet, úgy vélem, most visszakanyarodott a kezdetekhez, ami egyszerűséget jelent.

 

Erről a zenéről azonnal a nyugalom és a béke jut az eszembe, és pont ilyesmire vágytam egy fárasztó, végig koncentrálást igénylő munkahét után. Dőlj hátra kedvenc székedben, vagy helyezkedj el kényelmesen a kanapén, legyen a kezed ügyében egy pohár tea, vagy valami alkoholos ital, csukd be a szemed, és hagyd, hogy a gitár és az ének tegye a dolgát. A hatás garantált és majdnem azonnali – a második számra már biztosan minden sejt ellazul, és a muzsika hangjain repülünk a homokdűnék felett.

 

Hívhatjuk sivatagi bluesnak, vagy bármi másnak, Samba Touré játéka ellenállhatatlan, és talán elsőre egységesnek tűnik, másodjára már feltűnnek az eltérések, a hangulati különbözőségek. Például az elégedetlenség (harag?) az „Atahar” című számban, bár ez inkább a szövegben, az énekes előadásában nyilvánul meg, a zene ugyanolyan hipnotikusan hömpölyög, mint a többi kompozícióban. Érdemes rögtön utána meghallgatni a vidámabb, optimistább „Sambalama” című dalt, és felfedezni az apró eltéréseket, a hangsúlyok áthelyezésének hatását.

 

Ami nekem legjobban tetszett, az a könnyedség, természetesség, ami végig jellemzi a Bingai albumot. Tényleg olyan, mintha a három muzsikus leült volna egy mikrofon kör, Touré elkezd egy dallamot, két társa csatlakozik hozzá, és ebből a spontán jammelésből valami csodálatos dolog kerekedik (Kola Cissé). Ez a zene annyira magával ragadó, hogy időként csatlakozik hozzájuk pár arra járó, akik az eredeti megváltoztatása nélkül gazdagítják a hangzást. Jó példa erre Richard Shanks felbukkanása az „Instrumental” alatt, a szájharmonikája csak ráerősít a sivatagi bluesre, nem viszi el semerre, de jelenléte tényleg pluszt eredményez.

 

A gyökerekhez, a gyerekkorhoz, a pályafutás kezdetéhez való visszatérést nem én találtam ki, mivel az első (Tamala) és utolsó szám (Terey Kongo) a Szongai Birodalom idejéből származik, amely hatalma csúcsán a legnagyobb afrikai állam volt. Természetesen mindkettőt saját stílusához igazította, amitől azok ha lehet, még időtlenebbek, még hipnotikusabbak lettek. Egyébként ezt csak felerősíti az album hangzása, a trió felállás úgy szólal meg, mintha mindenki előre kevertek volna, pedig nem, csak annyira tisztán szól a Bingai, hogy úgy éreztem, ott ülök a muzsikusok között.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Tamala, Instrumental, Atahar

2021-ben megjelent album (Glitterbeat)

Weboldal: https://www.facebook.com/samba.toure.official

 

 

A zenekar tagjai:

Samba Touré – gitár, ének

Bjimé Sissoko – ngoni

Souleymane Kane – calabash

 

Közreműködők:

Richard Shanks – harmonika

Philippe Sanmiguel – ütőhangszerek

Djeneba Diakité – háttérvokál

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Tamala 05:55
  2. Atahar 05:07
  3. Sambalama 04:58
  4. Instrumental 04:44
  5. Kola Cissé 04:03
  6. Adounya 04:28
  7. Fondo 05:41
  8. Sambamila 03:58
  9. Terey Kongo 04:17