Főkép

Régen hallgattam az Ibériai-félszigetről származó, alapvetően dudára épülő muzsikát, szóval pont itt van az ideje az emlékek felfrissítésének. A katalán muzsikusnak ez az első lemeze, azonban nem számít kezdőnek, hiszen tizenkét éves kora óta zenél, és a tanításon kívül különféle formációkban már bemutatkozott.

 

Ha jól értettem, akkor azért vonult stúdióba, hogy megmutassa, a XXI. században hol tart kedvenc hangszere. Honnan jött, milyen gyökerekből táplálkozik, és ami talán a legfontosabb: minek is tartja magát manapság. Most szólok, hogy ezekre a kérdésekre én nem tudom a választ, csupán egy nagyon változatos, a dudát sokféleképpen használó, különféle szerepkörökben bemutató lemezt tudok nyugodt lélekkel ajánlani – gyakorlatilag mindenkinek, aki egy picit is vonzódik a világzenéhez, vagy a dudaszóhoz.

 

Az eredeti koncepció átgondoltságát mutatja a nagyszámú muzsikus, aki felbukkan ebben a tizenegy dalban. Gitár, hegedű, lant, zongora, harmonika, nagybőgő, különféle ütőhangszerek szólalnak meg a duda mellett, és kellemes meglepetésként időnként pár szerzeményben női ének viszi a prímet. Ez a komplexitás rögtön az első tételben (Tres tocs, un cant) megnyilvánul, a rövid felvezetés után azonnal vidám dudaszó vezet bennünket a táncparkett felé. A tempó visszafogott, miként a hangszerelést sem vitték túlzásba, de aztán feltűnik egy női kórus, egy csendes dob, hogy az egész felett büszkén szárnyaljon Francesc Sans játéka. Az egésznek egyszerre ünnepi és bulihangulata van, hogy aztán a végén epikussággal kacérkodjon.

 

Az egyik legfurább szám a lemezen az, amit egy esküvőre írt. Ilyet, megmondom, még sosem hallottam, és bár biztosan nagy élmény ilyen muzsikára házasodni, elsőre nem sikerült elkapnom az ünnepi hangulatot. Második-harmadik nekifutásra felfedeztem az életigenlést, és ennek a fontos érzésnek, a szerelemnek a dicsőítését. Hasonlóképpen emelkedettség árad, csak sokkal mérsékeltebb tempóval, a „A la nit de Nadal”-ból, ami teljesen érthető, hiszen itt mégis egy karácsonyt, a szentestét magasztaló zenéről van szó, férfikórussal. Időnként olyan, mintha körmeneten lennék, és körülöttem mindenki áhítatosan énekelné az egyházi szöveget.

 

Francesc Sans olyan albumot készített, ami tele van lendületes dallamokkal, amelyek táncolnak, énekelnek, nevetnek, álmodoznak, sírnak… egyszóval egész életünkben velünk vannak. Nemcsak azt mutatja meg nekünk, hogy honnan táplálkozik kedvenc hangszere, hanem a jelen sokszínűségét, a földrajzi határok átléphetőségét és a mediterrán életérzés sokféleségét is – egyszerre komplex és közérthető. Ez persze csak egyet jelent: nem elég egyszer meghallgatni a L'infinit albumot.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Tres Ninetes, L'aloseta, Amoretes

2021-ben megjelent album (Segell Microscopi)

Weboldal: https://www.facebook.com/francesc.s.bonet

 

 

A zenekar tagjai:

Francesc Sans – duda

Manel Martorell – lant és gitár

Josep Mateu – zongora és billentyűs hangszerek

Titus Prats – ütőhangszerek

Mariona Escoda – ének

 

Közreműködők:

Guillem Anguer, Josep Aparicio "Apa", Carles Belda, Ester G. Llop, Heura Gaya, Iris Gayete, Pere Joan Martorell, Josep Maria Ribelles, Pep Toni Rubio, Rafalito Salazar, Artemi Agràs, Albert Carbonell, Mariona Escoda, Alexis Lanza, Pep Mateu, Topata

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Tres Tocs, un Cant (04:23)
  2. JNavarro (02:09)
  3. Les Quintes (04:31)
  4. Amoretes (03:01)
  5. Tres Ninetes (03:15)
  6. El Meu Sud (05:06)
  7. A la Nit de Nadal (03:31)
  8. L'Horitzó (04:13)
  9. A Les Fosques Pel Call (02:35)
  10. Dolors Gegants (04:27)
  11. L'aloseta (04:00)