Főkép

Boaz szereti a csendet, a nagyiját és a dűnék közti vad pónikat, de leginkább az indiánokat, akikről rengeteget tud. A sziúk és maják világa közelibb és kézzelfoghatóbb, mint a szüleié, vagy a többi gyereké, akik nem nagyon értik őt, és egy indiánnak kell az iskolába érkeznie, hogy Boaz végre barátra találjon.


Erna Sassen holland írónő gyerekkönyve számos téma kaleidoszkópja, amely más-más olvasatot ad aszerint, hogy gyerekként vagy felnőttként olvassuk – van egy választóvonal, amelyet az olvasó hordoz magában: tudja-e, kicsoda Aïsha, az a félénk, fekete hajú lány, aki egy kukkot sem tud hollandul, de annál szebben tud rajzolni? Rájön-e, hogy az indián valójában honnan érkezett? Szomorú vagyok kicsit, hogy felnőttként én tudtam a választ; nagyon jó volna visszatérni abba az ártatlan állapotba, ahol a szomszéd székre leülő kislány akár egy indián is lehetne.


Ahogyan Boaz kinyílik Aïsha felé, azt mutatja meg, milyen előítéletek nélkül, a másik ember csodájára ráeszmélve megismerni és közel engedni valakit, és míg ezt a gyerekek ösztönösen tudják, a felnőtteknek nem árt az emlékeztető.


A szöveg gyermeki egyszerűsége megtévesztő, valójában meglepően sokat mond és érzékeltet azzal, hogy belehelyezi a szemlélőt Boaz világába, és Rádai Andrea fordítása kiváló munka, amelyben minden szónak megvan a helye, nem cifráz semmit, mert nem is kell. A felnőttek értetlenséggel, türelmetlenséggel és erőszakkal teli zűrzavaros világa mellett Boaz belső világa éles kontrasztot alkot, és rajta keresztül megérthetjük: a fáramászás, a pónik, az indiánok az igazi fontos dolgok, még ha nincsenek is szavai egy gyereknek arra, miért azok. De ott van a sorok között, a homokdűnéken legelésző lovak sörényében, a játék indiánsátorban, a közösen rajzolt maja mesékben, és a könyv végén Boaz, a csendes és okos fiú meg képes lesz arra, hogy megmutassa nemcsak azt, mi az, ami igazán lényeges, de azt is, hogy képes kiállni érte.


Mindeközben pedig mi is sokat megtudunk az indiánokról a kis, szövegbe ékelt vagy mellette elhelyezett szövegdobozokból, de még többet magából a regényből: hogy megéri nyitottnak lenni, beengedni másokat a szívünkbe, hagyni, hogy megváltoztassanak minket és a véleményünket.