Főkép

Évről-évre követni ezt az antológiasorozatot nem csupán azért izgalmas élmény, mert mindig remek novellákkal találkozik az olvasó (bár azért ez sem utolsó szempont), de azért is, mert valamennyire azt is meg lehet ismerni, hogy mi foglalkoztatja a szerzőket. Mennyire kúszik be a történetükbe a valóság? Milyen mélyen hagynak nyomot az aktuális problémák, a jelenünk kihívásai? Mennyire engedik az írók, hogy a világ depresszív és pesszimista légköre a novellákban is megjelenjen? 2020-ban július elejére esett a novellapályázat leadási határideje, vagyis arra az időre, amikor már hónapok óta benne éltünk a koronavírus okozta helyzetben – nem csoda hát, ha idén sem túl vidámak az egyes művek.

 

Külön örültem tehát annak, amikor Alexandrov Anna írásában a járványhelyzet is megjelent, ráadásul egy annyira hangulatos, mágikus jelenléttel sújtott paneles világban, ami tökéletesen átadja az akkori légkört. Az ügyesen végigvezetett novella talán nem tör nagy babérokra, viszont a szimpatikus környezethez jól illeszkedő szereplők miatt még jóval az olvasása után is szívesen emlékezünk vissza rá. Hasonlóan „aktuális” élményt ad át a Facebook-világ weird borzalmakkal való ötvözésével Erdei Lilla (mintha a Facebook önmagában nem lenne weird borzalom), olyan briliáns stílusban, hogy a szöveg elején csak vigyorogni tudtam. Aztán egyre mélyebbre merülünk a furaságokba, és hirtelen elfogy a kedv a mosolygásra-nevetésre...

 

Nem mintha sok olyan novella lenne, ahol hagyományos értelemben jól szórakozunk, viszont a kevés kivétel egyike Radics Roland nagyon vicces sárkányos-pszichoanalízises szövege. Nincs túlgondolva, nincs túlhúzva, pont annyi és pont úgy, hogy élvezzük a könnyedségét és a mögötte megbújó érdekességeket; humoros maradjon, viszont ne menjen semminek a rovására – üdítő néha ilyesmivel is találkozni. Aki ugyanezt az élményt sci-fiben keresné, annak Takács Bogi magyarul most megjelenő novellája ajánlott, amelyben űrlényes környezetben indulnak el a vidám furcsaságok... bár a végére már lehet, hogy nem lesz annyi kedvünk nevetni. Aki pedig még jobban elborult őrültségre kíváncsi, annak Veres Attila most is nagyon sok furaságot tartogat: „A világ helyreállítása” már a felütésébe annyi groteszk abszurditást pakol, hogy azt hinnénk, ezt nem lehet fokozni – aztán persze kiderül, hogy nagyon is lehet.

 

Az értelmezhetőbb módon fura novellák közül számomra a legjobban Lőrinczy Judit és Kiss Gabriella írása tetszett, mindketten olyan módon mozgatták meg az agyamat, ahogy azt nagyon szeretem. Előbbiben egy szokatlan parti és egy még szokatlanabb doboz adja a keretet egy allegória-szerűen költői, de mégis zavarba ejtő és fájdalmas novellához, míg utóbbiban egy homályosan létező bár lesz a központja a hangulatosan fura cselekménynek. Mindkét szöveg nagyon szépen mászik bele az olvasó érzelmeibe, akárcsak Farkas Balázs, akitől már több melankolikus-hangulatos, messzire révedős, sehova nem tartó, de valahol mégis fájó novellát olvastam, a mostani is remekül sikerült. Krausz Emma írása is nagyon ígéretesen indult, és bár a végére sajnos elvesztett, addig nagyon élveztem belemerülni az atmoszférájába.

 

A hagyományosabb zsánerszövegek terén sem volt hiány 2020-ban, bár a sci-fi novellákkal nem annyira voltam kibékülve. László Zoltán stílusára, ötletekben dúskáló világára most sem lehet panasz, viszont a története és a szereplői továbbra sem nagyon tudnak megfogni. Körmendi Ágnes klasszikusabb sci-fi elemekhez nyúlt, nagyon is izgalmasan, viszont nem éreztem, hogy a benne rejlő kérdések igazán megérintettek volna. Molnár B. Gábor novellája annál jobban tetszett, de valószínűleg ebben nagy szerepe volt a hard-boiled krimik iránti érdeklődésemnek is; igen ügyesen ültette át a Raymond Chandler-i hangulatot űrállomásra. D. Kovács Tünde írásának zsánermeghatározásánál gondban lennék, az viszont biztos, hogy egy remek, súlyos kérdésekkel és nehéz érzelmi témákkal teli alapötletre épített, viszont az ízlésemnek egy kicsit túl hosszan és nem annyira árnyaltan, emiatt nem tudott annyira hatásos lenni.

 

Már szokásosnak mondható, hogy ebben az antológiasorozatban a fantasyk erősebbek, én legalábbis most is ezt éreztem. Nagyon örültem például annak, hogy Csoma-Lőrincz Tamara szenzációs ötleteiből megismerhettünk egy szeletet; bibliai alapokon nyugvó, izgalmasan összetett fantasy világában annyi, de annyi lehetőség van, hogy életművet lehetne rá építeni – a mostani „Jónás” című novella ebből egy nagyon lelkesítő ízelítőnek érződött. Rusvai Mónika írásában a háborús-szlávos környezetnek és a madaraknak egy nagyon erős atmoszférát eredményező találkozását olvashattuk; ellentmondásos narrátora nagyon jó választásnak tűnt, így érzelmileg is hamar megtalált. Ezzel szemben Evellei Katánál nem éreztem, hogy az olasz környezet sokat tett volna hozzá kicsit talán túl hosszú novellájához, noha a mágia jelenléte egy sokkal szerteágazóbb regény képét is előrevetíti ebben a világban.

 

A végére hagytam a magyar történelem-, illetve hagyományvilággal kapcsolatot teremtő műveket, amely „kategóriával” mindig ellentmondásos a viszonyom, ugyanis tipikusan nem szoktak megmozgatni ezek a történetelemek, viszont mindig reménykedem, hátha most tudok ebből kilépni. Palágyi R. Lászlónál majdnem sikerült is, a török hódoltság ideje egyébként is szimpatikus fantasy környezet, bár a több nézőpont miatt nekem kicsit nehéz volt ráhangolódni a novella elején. Nagy Roxána a magyar falusi hagyományokat a weird fantasyvel vegyíti, ami hát igazán találó párosítás, bár az érzelmi hatással nem mindig voltam kibékülve.

 

Három év után sem érzem azt, hogy gyengülne Az év magyar science fiction és fantasynovellái válogatása, továbbra is izgalmasan ötletes, hatásos és profi novellákat olvashatunk, ezúttal több mint négyszáz oldalon. Örülök annak, hogy a már önálló regénnyel is megjelentek mellett minden évben felbukkannak olyan tehetséges szerzők, akik semmivel sem maradnak le az ismertebb szerzők mögött, sőt – külön tetszik, hogy sokukat viszontláthatjuk a későbbi antológiákban is, megerősítve, hogy stabilan tudnak magas minőségű szövegeket írni. Kíváncsi vagyok, mikor jön el az, hogy egy regény borítóján olyan szerzővel találkozok, akinek ebben az antológiasorozatban ismertem meg a nevét.

 

Tartalomjegyzék

László Zoltán: Kimenő oldal

Palágyi R. László: A róna gyermeke

Farkas Balázs: A végtelen

Evellei Kata: Kobalt

Lőrinczy Judit: A doboz

Körmendi Ágnes: A konzul nyolcadik lelke

Csoma-Lőrincz Tamara: Jónás

Krausz Emma: A valódi tulajdonos

Nagy Roxána: Kicevice

Veres Attila: A világ helyreállítása

Rusvai Mónika: Embermadár

Molnár B. Gábor: Mély álom

Radics Roland: A másik

D. Kovács Tünde: Piros folt a végtelen fehéren

Erdei Lilla: Cunciróka

Alexandrov Anna: Lakás a kilencediken

Kiss Gabriella: Egy férfi belépett a bárba

Takács Bogi: Elegendő kétségbeesés esetén