Főkép

Zenét hallgatni mindenki szeret – még az ekultura.hu szerkesztősége is. Rádióban, lemezről, élőben, videókat nézegetve, szinte mindegy is: csupán a fülbemászó dallam, az emlékezetes hangzás, a különleges zenei élmény a fontos. Idén év elején azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy összeszedjük, melyek voltak a 2020-as év legmaradandóbb zenei élményei – legyen szó új vagy régebbi lemezről, esetleg különálló dalról, koncertélményről.

Természetesen most sem azt kerestük, amit mindenféle indokoknál fogva a legjobbnak hívhatunk, hanem azt, ami igazán megfogott minket, aminél úgy érezzük, hogy még sokáig fogunk rá emlékezni. Az „eredményre” tekintve úgy tűnik, elég széles palettáról válogatott mindenki; magyar és külföldi előadó egyaránt megtalálható a „győztesek” között. Reméljük, 2021 legalább ilyen jó lesz zeneileg.

 

 

Débali

 

Killer Be Killed: Dream Gone Bad

 

Így visszagondolva alig jutott eszembe 2020-as lemez, annyira egybefolyt ez a fura év, hogy erősen el kellett gondolkoznom, milyen is volt az idei termés. A Slipknot kissé túlnyújtott, de kellemes dalcsokrot dobott piacra. A szokásos, hatalmas megújulásról szóló marketingmaszlag ellenére is, ahogy eddig is, most is pont ugyanolyan albumot kiadó Five Finger Death Punch lemez is hallgattatja magát. Sajnos Richie Sambora ide vagy oda, kiderült, hogy Jon Bon Jovinak már nagyon fura elképzelése lett mostanra a rockzenéről, így az idei szösszenet konkrétan szóra sem érdemes. A Trivium idei produktuma pályafutásuk legjobbja lett, míg a karantén alatt összerakott Bring Me The Horizon lemezzel még csak rövid az ismeretségünk, viszont világosan hallatszik, hogy srácok ügyesen töltötték el a rájuk szakadt szabadidőt. Viszont ha konkrét dalt kell kiemelnem, akkor az a kettes (igazán hülye nevű) Killer Be Killed szupergroup egyik legújabb klipes dala lenne. Ebben a formációban egyesíti erőit a Mastodon, a Soulfly és a The Dillinger Escape Plan főhőse, és ez mostanság az egyik legnagyobb királyság.

 

 

Dér Adrienn

 

Kip Moore: Wild World

 

Idén kissé elsikkadt nálam a zenehallgatás, de ha egy albumot ki kellene emelnem, akkor az Kip Moore Wild Worldje lenne. Címében már eleve passzol az idei évhez, a rajta lévő zeneszámok pedig meglehetősen sokszínűek: akad köztük rock ’n’ rollos beütésű, vadnyugati témájú stb. Mondhatni, hogy 2020-nak megfelelően kaotikus, csak ez jó értelemben. Sőt, az egyes dalokból még akusztikus „wild session” verziókat is készített. Kip lemezeit mindig nagyon várom, mert folyton valami újdonsággal rukkol elő, új stílusokat kever a zenéjébe (volt például egy underground albuma, amelyen reggae is szerepelt). Ezúttal sem csalódtam.

 

 

Galgóczi Tamás

 

Khusugtun: Jangar

 

Nem egyszerű választani abban az évben, amikor Aziza Brahim, Tamikrest, Damir Imamović, Lakou Mizik, Moonlight Benjamin és persze Lakatos Mónika, Dalinda, Lajkó Félix vagy a Besh o droM is új koronggal jelentkezett. A nagy nevek árnyékban viszont megjelent egy olyan lemez, ami nem törekszik semmi különlegesre, legfeljebb a hangszerek terén használnak többet, mint amiket eddig hallottam a mongol együttesektől. Ők sem a rock, sem a metal, sem a jazz felé nem nyitnak, megmaradnak a hagyományos népzenénél, viszont ezt valami bámulatos módon teszik. A lenti videón gyakorlatilag a többszólamú énektől a változatos hangszerelésig minden látható, ami jellemző rájuk.

 

 

Halászné Magyar Márta

 

Szekeres Adrien: Ez most más karácsony

 

2020 gyakorlatilag teljes egészében a koronavírus-járványról és az ellene folytatott küzdelemről szólt. Bármit tettünk, mondtunk, gondoltunk, szinte mindenre rányomta bélyegét valamilyen formában. Sajnos, sokakat ért veszteség, szeretteik elvesztése, nagyon sok a szomorúság, de ennek ellenére is igyekeztünk megtalálni, meglátni, meghallani a szépet és a jót, testileg és mentálisan is talpon maradni. Nyilvánvaló, hogy az idei karácsony a legtöbbünknek egészen más, mint a korábbiak: a szeretet azonban most is jelen van, és jelen kell legyen továbbra is. Nekem ez a dal erről szól, ebben a dalban minden benne van, ami fontos. Szekeres Adrien gyönyörű hangja pedig már sok éve minden alkalommal zene füleimnek, bármikor szívesen hallgatom.

 

 

Kovács Tímea

 

Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint Quartet (Budapest Jazz Club, 2020. augusztus 26.)

 

Otthonülő könyvmolyként a tavalyi évből engem legkevésbé tán a lezárások viseltek meg – sem a fesztiválok, sem a nemzetközi utazások, sem a hajnalba nyúló kocsmázások nem hiányoznak, hisz egyiket sem nagyon űztem korábban sem. De azért, amikor márciusban épp két nappal a már nagyon várt jazzkoncertünk előtt zárt be minden, akkor megremegett a lábam. Furcsa leírni, jó tíz éve nem volt ilyen: összesen két koncertre jutottunk el tavaly. A nyári lazítás idején sem rohantunk pótolni mindent, ami kimaradt (ilyen úgysincs…), de az egyértelmű volt, hogy a HVGYB Quartet új dalait bemutató (írnám, hogy lemezbemutató, de hát lemez ebből jó eséllyel csak jövő évben lesz…) koncertjét nem hagyhatjuk ki. S mennyire jó, hogy nem hagytuk ki! Nyilván ezer réteget rápakolt az élményre részünkről is, hogy fél év után először hallhattunk élő zenét, és a zenészek részéről is, hogy – ahogy elmondták – hosszú hónapok után először játszhattak közönség előtt együtt, tudván, hogy lehet, újabb hosszú hónapokig nem is lesz rá lehetőségük – mindez kivételes energiákat adott hozzá az amúgy is zseniális dalokhoz. Ízelítőnek a koncertből íme a „2020 Highs” című szám, ami Veronika ironikus-szeretetteli szövegével számomra valahol 2020 esszenciája lett – flexibility is my new drive…

 

 

Kökény Pali

 

Bob Dylan: Rough and Rowdy Ways

 

Mi más is lehetne? Már önmagában az kisebb csoda, hogy ez a lemez megjelent, három feldolgozásalbum után, és ráadásul ilyen, a klasszikus Dylan-diszkográfiába tökéletesen beleillő módon. Elképesztően szól, a szövegei szarkasztikusak és éleslátók, prófétai hangon beszél, de leereszkedik melléd az egyszoba-konyhába. Nem archaikus, nem archaizáló, teljesen időtlen és univerzális, a halállal incselkedő, az életet igenlő, a „meg nem élt, értelmetlen emberlét” ellensége, vagyis valódi Dylan, a legjobb merítésből. Már csak azt remélem, hogy lesz még lehetőség elkapni a Never Ending Tour következő állomásán (és hogy tényleg soha nem ér majd véget).

 

 

Szabó Dominik

 

La Boum kastélyházibuli (Pusztazámor, 2020. augusztus 28-29.)

 

Nem mondanám, hogy 2020-ban nagyon megtaláltam a helyem zeneileg – alig-alig volt kedvem újdonságokat felfedezni, búcsút kellett vennünk az élőkoncertektől, elmaradtak a fesztiválok, úgyhogy egyre gyakrabban kaptam magam azon, hogy a régi kedvenceimet hallgatom újra vagy épp furcsa hangulatú Spotify-playlisteket pörgetek végig, hátha valami megérint. Egy fesztiválon mégis volt szerencsém részt venni, augusztus végére ugyanis pár hazai alternatív zenei együttes összehozott egy még távolságtartással is értelmezhető, családias hangulatú minifesztivált, gyönyörű környezetben – és persze nagyon jó zenékkel: Platon Karataev (számomra a 2020-as év kevés nagy felfedezettjei közé tartoznak), Fran Palermo (élőben is piszok jól szól az új lemez), Middlemist Red (mindig óriási élmény velük egy koncert), Bohemian Betyars (élőben mindig szenzációsak), Mary PopKids (őket viszont még nem ismertem, de örültem a lehetőségnek). Plusz akusztikus koncertek meg esti bulik meg zöld és fák és végre valami élőzene: feltöltött és erőt adott az őszi eseményekhez ez a két nap; hiánypótló kezdeményezés.

 

Uzseka Norbert

 

Psychotic Waltz: The God-Shaped Void

 

Bár volt akkora szerencsém, hogy eljussak néhány koncertre még ebben az évben is, amikor csak nagyon kevés rendes élő fellépésre volt lehetőség, és volt ennél az albumnál még jobb is 2020-ban, mégis a Psychotic Waltz lemezét emelném ki. Erre ugyanis közel 24 évet kellett várni, és bár nem hozza a klasszikus első négy album szintjét, nem is okozott csalódást. Az amerikai progresszív metal zenekar teljesen egyéni zenét játszik, még ha számos nagy elődtől tanultak is (a Jethro Tulltól a pszichedelikus rock úttörőin át a Black Sabbathig). A visszatérés is öntörvényű és egyedi lett, és híven a szokásaikhoz, más, mint az elődei. Viszont az első hangokból felismerhetően P.Waltz, így pl. megvan az a semmi és senki mással össze nem keverhető űrbéli hangulat. Ezt a zenét hallgatva az ember könnyen úgy érezheti, suhan a galaxisok között, körülöleli a miriádnyi csillag, de megérinti a mérhetetlen üresség és sötétség is... Félelmetes és felkavaróan szép muzsika.