Főkép

Az idei WOMEX előtt és alatt nagyon sok hallgatnivalót kaptam, amelyek egy részéről önálló cikket írok majd, de van pár, amelyekre időhiány miatt csak rövidített formában kerítek sort.

 

 

Lucidvox: We Are

 

Miközben hajlamosak vagyunk modern világunkra nehezteléssel nézni, és gondjaink egyik okozójaként a globalizációt emlegetjük, azért én látom az előnyeit, például azt, hogy a moszkvai Lucidvox együttes – aminek tagságát négy hölgy alkotja – mostani nagylemeze már a Glitterbeat gondozásában jelent meg, és így a korábbinál jóval nagyobb közönséghez jut el.

 

A zene egyébként ismét határesetnek számít abból a szempontból, hogy világzenét csak nyomokban tartalmaz, elsődlegesen rockzenét játszanak a lányok, orosz népi beütéssel, de ez utóbbi tényleg csak jelzésértékű. A jelzők közül a progresszív vagy még inkább a pszichedelikus használatát javaslom, de ide illik még az egyedi hangulat és az erőteljes megszólalás is. Azon picit meglepődtem, hogy a világzenére jellemző módon a négy hölgynek esze ágában sincs angolul megszólalni, az orosz szövegek között pedig van pár kifejezetten személyes témájú (például családtagról), és az énekhez sem ragaszkodnak feltétlenül, mivel időnként a kántálás, monoton ismétlés jobban illik az elképzelt kompozícióhoz (Amok).

 

A legfőbb jellegzetessége a lemeznek a kettősség, amire jó példa a „You Are” című szám, amelyben kaotikus világunkat a gitárok képviselik, míg az éteri emelkedettséget, tisztaságot az ének testesíti meg. Nem áll tőlük messze a komplexitás, miközben az is érződik, hogy a legtöbb esetben egy riff vagy dallamkezdemény lehetett a kiindulási alap, amiből aztán együttes erővel hozták létre ezeket nótákat. A közös munkát arra alapozom, hogy megtalálták az egyensúlyt az ének légiessége és hangszerek energikussága között, és egyik sem nyomja el a másikat, inkább egymást erősítik. Bár az orosz népdalokat említik hatásként, nem bírtam felfedezni a népi motívumokat a zenében, de készséggel elismerem, ezen a téren vannak hiányosságaim. Ellenben a „Runaway” fúvós részei jazzre emlékeztetnek, ezt gondolom a legkomplexebb daluknak.

 

A We Are albumot sem érdemes egyetlen alkalommal lejátszani, mivel annál sokkal összetettebb dalok vannak rajta, de a hangulat, illetve a többféle stílus használata úgyis újraindításra készteti a hallgatót.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: You Are, Amok, Runaway

2020-ban megjelent album (Glitterbeat)

Weboldal: https://www.facebook.com/lucidvox/

 

 

 

Las Lloronas: Soaked

 

A világzene színtéren láttam már pár furcsa pályakezdést, de olyanról még nem hallottam, hogy valakik utcazenészként debütáljanak. Márpedig a soknemzetiségű belga trió (Amber in ‘t Veld, Marieke Werner, Sura Solomon) tényleg így kezdte a zenélést, hogy évekkel később elkészítse ezt a lemezt. Ha jól értettem, nagy hatással volt rájuk a népzenében tetten érhető érzelmek őszintesége, az az ünnepi hangulat, amit a közös zenélés-éneklés okoz az embereknek.

 

Mindezen túl a névválasztásukat szimbolikusnak érzem, mivel a spanyol nyelvterületen közismert mondai vagy mesealaknak számít a Llorona (síró asszony szelleme), mintha nőként a világ fájdalmát vagy bánatát szeretnék megénekelni. Ez szerencsére csak részben igaz, mert a lemezen akadnak vidámabb dalok, mint például a jazzes „La bruja Mariposa”. Nekem legjobban a két közösen énekelt szerzemény tetszik („Maria La Portuguesa” és „Prayer”), mert itt megmutatják, hogy nemcsak szólóban tudnak énekelni, hanem kórusként is jók. Mindemellett tehetséges zenészek, akik érzéssel szólaltatják meg hangszereiket.

 

Úgy sejtem a népzene (legyen az spanyol vagy holland) előtti főhajtásnak köszönhetően lettek ilyen letisztultak, egyszerűek a dalok, jelezve, nem a technikai felkészültség a fontos, hanem a természetesség, az érzelmek őszintesége. Jellemző módon ők nem világzenészként határozzák meg magukat, hanem a népzene-akusztikus zene-kollektív élmény háromszög határán mozgó együttesként. Ha jól figyeltem, akkor több nyelven énekelnek (francia, spanyol, angol – meg volt, amit nem sikerült beazonosítanom), és a zene is legalább ennyire változatos, a korábban említett népzenén kívül szerintem van benne pop és blues, meg talán klezmer.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: La bruja Mariposa, Prayer, Lágrimas

2020-ban megjelent album (Muziekpublique)

Weboldal: http://laslloronasmusic.org/

 

 

 

 

Helene Blum & Harald Haugaard Band: Strømmen

 

Azt nem tudom, hogy Helene Blum énekesnő és férje, Harald Haugaard hegedűs otthonában található-e egy dán hoptimist figura, de abban biztos vagyok, hogy minden okuk megvan az örömre, ha visszanéznek az elmúlt tizenkét évre. Rengeteg koncert és pár nagylemez bizonyítja aktivitásukat, amit idén új nagylemezzel egészítettek ki.

 

„Az emberek zenélnek, és a zene teszi emberré őket” – mondta Harald Haugaard egy interjúban, amivel részben az általuk játszott muzsikára utal, ami valóban egy határok nélküli valami, dán, német, svéd, skót elemek keverednek benne teljes természetességgel; ez tényleg csak zene, határok nélkül. A Strømmen című album egyfajta fotóalbum, pillanatnyi hangulatok, érzések, állapotok bukkannak fel a szerzeményekben, amelyek egy része tulajdonképpen megzenésített vers, híres dán költők műveit dolgozta fel a házaspár, a maradék pedig saját szerzemény. Nekem nem sokat mond Emil Aarestrup, Thoger Larsen vagy S. Volmer-Sorensen neve (egyedül Rainer Maria Rilke volt ismerős) –, de akit a szövegek jobban érdekelnek a zenénél, azok forgassák a bookletet, amiben dán és angol nyelven mindent megtalálnak.

 

A címválasztással kapcsolatban Blum azt mondta: „A víz a mi nagy inspirációnk. Egész évben a tengerben úszunk. Az album témája az áramlás. A víz áramlása. Gondolatok. És főleg ami a múltból árad ránk. A zene a múltba nyúlik vissza. A történetek onnan származnak, amelyeket el lehet mondani, de meg kell érteni és tiszteletben kell tartani." Magyarázatként csak annyit fűzök hozzá a fenti idézethez, hogy a házaspár egy dán szigeten él, szóval így úsznak egész évben a tengerben.

 

Személy szerint a verseknél sokkal izgalmasabbnak találtam a zenét, bár a „Stranden” líraisága egyszerűsége ellenére azért megfogott. Izgalmast mondtam, pedig ezt a muzsikát elsősorban a nyugalom jellemzi. Alapban mintha egy angolszász folklemezt hallanék, helyenként kelta gyökerekkel, de ez csupán a dánnak az előbb említettekkel való rokonságát jelzi. Kedvenc kompozícióim közé tartozik a „Strømmen”, mert ebben Helene Blum hangja hipnotikusan szólít meg, miközben a hangszerek a kezdéshez képest végül teljesen más irányba viszik a zenét. A zenészek sem okoznak csalódást, kivált Harald Haugaard brillíroz hegedűjén.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Dansevise, Stranden, Strømmen

2020-ban megjelent album (Galileo)

Weboldal: https://www.blumhaugaard.dk/