Főkép

A Nagy-Nemzetközösség és az egész Galaxis léte kerül veszélybe, amikor a titokzatos Üresség, ez a megfejthetetlen és áthatolhatatlan űrbéli anomália hirtelen növekedni kezd, egész bolygókat nyelve magába. Miközben egyes emberi frakciók az Üresség titkát próbálják felderíteni, másoknak saját céljaik vannak. Ezalatt pedig egyre mélyebbre merülünk Inigo álmaiba, aki Edeardról, az Ürességben lévő világ egyre nagyobb erejű hőséről álmodik.

 

Felütésnek talán ennyi elég is lesz. Kissé bajban vagyok – sőt, nem is kissé – ezzel a könyvvel. Hogyan írjak ajánlót egy trilógia középső darabjáról, aminek a megértéséhez egy másik, kétezer-ötszáz oldalnál is hosszabb duológiát kell ismerni? Peter F. Hamilton Nemzetközösség-univerzumában a Mulandó Üresség című kötettel már cirka három és félezer oldalt tudhat maga mögött az olvasó, az emberiség fiktív jövőjének következő évezredeit és a világegyetem mintegy tucatnyi sorsfordító eseményét megismerve. Világos, hogy aki eddig eljutott, az folytatni fogja a kalandozást, terebélyesedjen akármekkorává ez a monstrum, amivé Hamilton fantáziája változtatta a Nemzetközösség Galaxisát. Aki viszont nem ismeri a sorozatot, és még nem vett kezébe könyvet a szerzőtől, az hogy kapjon kedvet egy olyan könyvről szóló ajánlótól, ahol már az előzmények taglalása is ezer oldalakat spoilerezik el? (Elég annyit mondanom: Csillagutazó-háború!)

 

Úgyhogy rendhagyó módon hagyjuk most az aktuális kötetet. Hisz úgyis tudjátok: Justine Brunelli és társai dolgoznak az univerzum megmentésén, a titokzatos Aaron saját maga előtt is ismeretlen küldetését igyekszik teljesíteni, idegenek inváziója fenyegeti az embereket, közben mindenki a titokzatos Második Álmodót keresi (aki talán megfékezheti a pusztulást). Edeard pedig egyre magasabbra jut a fantasyvilág ranglétráján, heroikus hősként küzd a gonoszokkal, és egyre újabb és újabb természetfeletti képességekre tesz szert. (Amikre, reméljük, kapunk majd sci-fi magyarázatot a harmadik részben.) Egy szó, mint száz: a cselekmény halad, a tétek nagyok, mindenki izgulhat, milyen meghökkentőbbnél meghökkentőbb fordulatokkal rukkol elő a szerző. De, ahogy mondtam, most inkább másról beszéljünk. Te, kedves olvasó, aki kábé a felét sem érted annak, mit hablatyoltam eddig, itt az ideje, hogy megtudd, miért kezdd el a Nemzetközösség-univerzum köteteit (az első résszel, a Pandóra csillagával).

 

Nos, leginkább azért, mert jó.

 

Hadd fogalmazzak másképp: mert egy hatalmas és színes univerzumot fest le. Mert az író fantáziája sokrétű és megállíthatatlan. Mert a távoli jövő bolygói, társadalmai és lakói egyszerre egyedien újszerűek és ismerősek. Mert ezt a világot kis és nagy, de mindenképpen izgalmas konfliktusok töltik meg, lehengerlő rejtélyek, amelyeknek akár egy ember múltja, akár egy csillagokat átölelő megastruktúra áll a középpontjában, mindenképpen felcsigázzák az olvasót. Hamilton ügyes kártyajátékos, jól keveri a paklit a történethez, mindig akad egy-egy újabb fordulat az ingujjában (AZ a fordulat a Pandóra végén!), ami levesz minket a lábunkról. Arra persze készüljön fel mindenki, hogy néha azért kicsit túlszalad az író billentyűzete, és itt-ott talán túl sok a leírás. (Éhesen ne kezdjünk neki az olvasásnak, előre szólok!)

 

Úgy is fogalmazhatnék, hogy a Nemzetközösség-saga a sci-fi epikus fantasyje – legyen ez bármekkora képzavar. Grandiózusságban, szerteágazó történetében, hatalmas szereplőgárdájában, a szöveg puszta méretében felveszi a versenyt bármelyik sárkányos-lovagos regénnyel. Csak itt nem mesebeli lényekkel küzdenek a főszereplők, hanem fura idegenekkel, nem elfek, hanem szilfenek csábítják el az óvatlan utazókat, nem birodalmak és várak, hanem bolygók és naprendszerek sorsa a tét, és nem varázslatot hívnak segítségül a szereplők, hanem kvantumhajtóművet, egzotikus anyagokat és minden fiktív technológiát, amitől a mai fizikusok egy része sikítva menekülne egy sci-fi találkozóról.

 

És ahogy haladsz majd előre a könyvekkel, olvasó barátom, egyre inkább valami megmagyarázhatatlan dolgot fogsz tapasztalni. Igen, akadnak hibái a könyveknek, igen, egy-egy cselekményszálat nem fogsz szeretni, lehet unni fogod az újabb egzotikus vacsorák vagy nagyszerű városképek leírását. De még többet akarsz majd belőle. Még egy fejezetet, még egy könyvet, csak hadd merülhess el még jobban ebben a csillagközi kalandban! Aztán ott találod magad ennél a kötetnél, a Mulandó Ürességnél, és amikor az utolsó oldalon is túljutsz (fordulatok, mondtam, a fordulatok!), akkor már nagyon fogod várni a befejező részt.

 

Te pedig, rutinos Hamilton-olvasó, ha még nem tetted, kezdd csak el szépen ezt a könyvet, ne halogasd. Hamarosan jön a folytatás!