Zenék a nagyvilágból – Fonó folk and world music selection 2020 – világzenéről szubjektíven 237/1.
Írta: Galgóczi Tamás | 2020. 07. 17.
Az elmúlt öt évben legalább harmincszor leírtam már, de még mindig szeretem a válogatáslemezeket, mert kis szerencsével nem csak a kedvenc nótáimat gyűjtik össze a szerkesztők, hanem arra is van esély, hogy olyan előadókra is rácsodálkozzak, akikről korábban még sosem hallottam.
A mostani alkalom annyiban tér el a korábbitól, hogy a szokásosnál több az ismerős, hiszen a magyar Fonó világzenei albumait folyamatosan figyelem, és ha valamelyikről nem születik ajánló a rovatban, az többnyire a szűkös időnek tudható be. Viszont az idei válogatás megjelenése remek alkalom annak a gondolatnak a megosztására, amiről már beszélgetünk egy ideje baráti körben.
Nekem úgy tűnik, hogy jelenleg a világzene az a kortárs magyar zenében, amely képes tartós sikereket elérni külföldön, elnyerve a kritikusok elismerését. Nem emlékszem egyetlen olyan pop- vagy rockegyüttesre sem, akinek a lemezei felkerülnének bármely európai vagy területileg tágabban értelmezhető slágerlistákra, és akiknek a számait külföldi rádiók játszanák – rendszeresen. Márpedig ez rendre előfordul a világzenében, és tízből legalább kilenc esetben a Fonó Budai Zeneház által kiadott albumokra figyel fel a szakma (az idei év eddigi hét hónapjából négy alkalommal szerepeltek a wmce havi listáján). Ez persze cseppet sem meglepő, hiszen az ide sorolható kiadványok többsége hozzájuk köthető (vajon más miért nem lát üzletet a lemezkiadásban?), az viszont már igen, hogy tágabb környezetünkben (Kelet-Európa) sem találni hasonlót (hamarjában a cseh Indies Scope jut az eszembe).
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ezek a listák nem az eladott mennyiségek alapján készülnek, így ezekre támaszkodva nem lehet reálisan meghatározni a valódi népszerűséget, hallgatói számot. Emlékeim szerint a MAHASZ listáin elvétve szerepelnek ilyen lemezek, pedig az arany minősítéshez jelenleg csak 2000 darab CD eladást (vagy ezzel egyenértékű digitális forgalmat) kell produkálni.
Abba már bele sem merek gondolni, hogy megfelelő/nagyobb állami támogatás, rátermett koncertszervező cégek, és esetleg a zenészek nem csupán szakirányú képzése, hanem mondjuk olyan tantárgyak oktatása (mint például szerződések kezelése, gazdasági menedzselés) - szóval ezek az „apróságok” mivé fejleszthetnék a magyar világzenét.
Miközben látom a másik oldalt, hogy hiába vannak minőségi előadóink, a hazai közönség valamiért nem tolong a koncerteken, illetve néhány száz ember befogadására képes klubhelyiségeknél nagyobb tereket már nem képes megtölteni – leszámítva pár valóban kiváló előadót (például Lajkó Félix). Jelzésértékűnek gondolom, hogy a Szigeten megszűnt a világzenei színpad, és a MüPa többnyire a Fesztiválszínházba szervezi az ilyen koncertjeit.
Az mindenesetre örvendetes, hogy az idei Womex Budapesten lesz, ahol majd nagyon sok szakmabeli kezébe nyomható a mostani válogatás. Legalább látják, hogy nem csak szomorkodni meg keseregni tudunk, hanem élvezzük az életet, a táncot. Azt ugyan nem tudom, mi járhatott Horváth László fejében, amikor összeállította a végleges számsorrendet, de nekem tetszik a „műsor”. Van íve, van lüktetése, a pergősebb részek után mindig jön egy kis szünet, és ami talán még ennél is fontosabb, nem csak a világzenére koncentrál, hanem a magyar népzenére is (Rozsdamaró, Herczku Ági, Balogh Melinda).
Ettől függetlenül nekem – érthető módon – a világzenei számok tetszenek, kezdve rögtön a határokon átnyúló produkcióval, hiszen Lajkó & Volosi együttműködése legalább kettő, de inkább három országot érint. Amit közösen művelnek az pedig egyenesen virtuóz orgia, nagyon szépen egymásra találtak, öröm hallgatni, ahogyan egymást inspirálják. Legalább ennyire örvendetes a pár év kihagyás után megjelent Besh o droM album ténye, és persze az is, hogy mennyire jó zenét csinálnak, mivé válik, nemesedik kezükben a balkáni muzsika. Amit persze a Boban Marković Orkestar alanyi jogon művel, és ha a Besh o droM ésszel zenél, akkor ők szívvel, hatalmas szívvel – amihez megfelelő tudás és tehetség társul. Érdekes egyébként, hogy a balkán, a délszláv hatás milyen sok együttesnél érvényesül. Aztán ott vannak a nagy „öregek”, akik a jelek szerint nem tudnak hibázni: Csík János & Mezzo, Parno Graszt, Muzsikás & Amadinda. Tovább hallgatva a lemezt, újból megerősödik a korábbi véleményem, miszerint a Cimbaliband egyik legjobb húzása volt Danics Dóra adoptálása, szerintem sokat hozzátesz a zenéjükhöz.
Azt nem tudhatom, mennyire lesz sikeres ez a válogatásalbum, így csak kívánni tudom a kiadónak és a zenészeknek, hogy megmaradjon a lelkesedésük, és még nagyon sok, hasonlóan színvonalas hallgatnivalóval ajándékozzanak meg bennünket.
Meghallgatásra ajánlott számok: Noch Dazu, Ilke Dili Čoček, Iram
2020-ban megjelent album (Fonó)
Weboldal: http://webbolt.fono.hu/hu/selection2020
A lemezen elhangzó számok listája:
- Lajkó & Volosi - Downhill 1’55”
- Meybahar - Abyss 4’06”
- Terra Profonda - Glow 4’10”
- Ötödik évszak - Á une femme 2’22”
- Balogh Melinda - Nyughass asszony! 8’35”
- Parno Graszt - Ki az urát nem szereti 4’18”
- Besh o droM - Noch Dazu 3’47”
- Babra - Majka kćeru 4’17”
- Boban Marković Orkestar - Ilke Dili Čoček 3’03”
- Cimbaliband és Danics Dóra - Iram 2’54”
- Csík János & Mezzo - Legényes boogie 3’50”
- Herczku Ági és a Banda - Brmbrnatrnka 3’00”
- Muzsikás & Amadinda - Táncdallamok (Gyimes, Erdély) 6’42”
- Vaszi Levente - Kosteleki Hejsza 2’06”
- Rozsdamaró - Ördögmuzsika 2’40”
- Lakatos Róbert és a Rév - Robi legényesei 4’55”
- Paár Julcsi - Úton 2’38”