Főkép

Valaki azt írta, hogy a vírushelyzet miatt sokkal közelebb került a karanténba zárt emberekhez a sevdah, vagy más néven sevdalinka, mert picit átélték azt a vágyakozást, a "régen más (jobb) volt"-érzést, a melankóliát, az érzelmi töltöttséget, amit ezek a lassú vagy közepes tempójú dalok képviselnek. Ezzel nagyjából egyet is értek, kiegészítve azzal, hogy érdekes módon ez nem minden hasonló karakterű zenére igaz, gondolok itt, mondjuk, a portugál fadóra, amivel még mindig nem békültem ki teljesen.

 

A harmadik generációs sevdah zenész Damir Imamović előző lemezéről már írtam korábban (részletesen itt), ezért nagyjából volt elképzelésem arról, hogy mire számíthatok tőle. Véleményem szerint a hangja tökéletesen illik ezekhez a dalokhoz, és azt is tudom, hogy többen az ő érdemének tudják be a sevdalinka újraéledését.

 

A megújítás nálam a régi ismeretét/tiszteletét is jelenti, és igen, ez alapban kettősséget hordoz magában, ami bizony végig érződik az új lemezen, aminek a címe azonnal főhajtás a hagyományok előtt, hiszen Albert Lord hasonló című (The Singer of Tales), a délszláv (balkán) epikus, szóbeli költészetének örökségéről szóló könyvére utal. Ez volt az első kötet, ami megkísérelte megérteni a szóbeli költészet formális belső működését, ezért egyfajta alapvetésként, „bibliaként” tekintenek rá azok, akik ezzel foglalkoznak.

 

Damir Imamović ezúttal új társakkal vonult a stúdióba, amitől más lett a számok karaktere, de ez a másság szerintem kifejezetten előnyére vált az albumnak, Ivana Đurić hegedűje fájdalmasan egészíti ki az éneket, Derya Türkan hozza a keleti dallamokat, és nem lenne teljes a sor, ha nem dicsérném meg Greg Cohen bőgőst, akinek a játéka egyáltalán nem lóg ki a többieké közül. Így aztán egyszerre van jelen kelet és nyugat az együttesben, a mérleg nyelve azonban sosem leng ki túlságosan egyik irányban sem, megmarad sevdalinkának.

 

A tizenegy dal között vannak régi klasszikusok, mint például az „U Stambolu na Bosforu” (az egyik kedvencem a lemezről) és a „Kafu mi draga ispeci”. Az újak közül nekem legjobban a „O bosanske gore snježne” tetszett a legjobban, mert ebben olyan mérvű vágyakozást hallok, amit tényleg csak a szülőföldjétől messze élő művész tud megfogalmazni. Érdekesnek találtam a „Sunce tone” 3/4-es ritmusát, eddig ilyennel még nem találkoztam, pedig jól ellensúlyozza a szomorúságot, és ha nem csalódom, valamilyen szinten visszautal a Bosznia-Hercegovina feletti osztrák-magyar uralom idejére. A változatosság jegyében Damir Imamović írt egy dalt 10/8-as ritmusban (Kad bi ovo bio kraj) – talán ez tér el legjobban a hagyományos sevdalinkától. Az „Adio kerida” című szám azért különleges, mert ebben Ivana Đurić árnyékként énekel a férfi mellett/mögött.

 

Meghallgatva a Singer of Tales albumot nyilvánvalóvá válik, hogy sikerült a hagyományos – és a korábbi évtizedekben némileg megkopott, kifáradt – sevdalinkát újra élővé, aktuálissá, izgalmassá tenni. Három év alatt nemcsak olyan dalokat sikerült kiválasztani, amelyek jól reprezentálják a sevdalinka repertoárját, hanem ezekhez olyan hangszerelést társítottak, amik pont azt az újító szellemet eredményezik, amit Damir Imamović elképzelt.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: O bosanske gore snježne, U Stambolu na Bosforu, Adio kerida

2020-ban megjelent album (Wrasse Records)

Weboldal: www.damirimamovic.com

 

 

A zenekar tagjai:

Damir Imamović – ének, tambur, gitár

Ivana Đurić – hegedű

Derya Türkan – kemenche

Greg Cohen – nagybőgő

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. O bosanske gore snježne
  2. Poljem se vija Hajdar delija
  3. Kafu mi draga ispeci
  4. Sunce tone
  5. Kad bi ovo bio kraj
  6. U Stambolu na Bosforu
  7. Adio kerida
  8. Salko se vija
  9. Puhni tihi vjetre
  10. Gdje si dragi
  11. Čovjeku moje zemlje