Főkép

Olyan időket élünk, amikor egy koncertfelvételekből álló album Charles Lloydtól igazán jól esik. Szinte tapintható a közönség atmoszférája és az egykori normalitás ma már szinte negédes romantikája, ugyanis azon közelmúlt válik jelenné ezen a felvételen, amikor még lehetett koncertekre járni.

 

A borítóképen Lloyd egy rojtos rongyba burkoltan nekem a migráns válságot, másnak Obi-Wan Kenobit juttatja elsőre eszébe, de a februári megjelenés óta annyi minden történt és éppen történik Magyarországon és az Egyesült Államokban, hogy sok más elesettre is ráirányítja a figyelmet a korong és válik egyre aktuálisabbá. Szinte levegőt venni nincsen időnk, álmokat szőni meg pláne, az albumot nyitó Dream Weaver pedig lehengerlő sodrásával csak felerősíti ezt az érzést. Még az egyes kompozíciók címei is szinte a mai gondjainkra reflektálnak, a La Llorona mindössze két azonos betűjét kell csak egy ’k’ hangzót adó 'c'-re kicserélnünk.

 

Pedig az igényes kiadvány belső füzetéből éppen mindennek az ellenkezője derül ki. Lloyd nyolcvanadik születésnapját celebráló, ünnepi kiadványról van szó, amely ezen jeles alkalomból, a szülővárosának Lobero Theatre-ben 2018-ban adott koncert egy válogatása, CD-n és DVD-n, dupla kiadásban, amelyet az igazán ínyencek a teljes koncertet tartalmazó, egy Deluxe változatban is megvásárolhatnak.

 

De ami örök, az mindenkinek szól, éppen ezért a Requiem most mindannyiunkért és persze elsősorban az elesettekért, a gyengékért, a szegregáltak, a lenézettek és megvetett emberek millióiért kell, hogy szóljon, és azokért, akiket a rasszista gyűlölet megbélyegez és megalázott helyzetbe hoz. És persze szóljon azokért is, akik képesek ezt másokkal művelni, talán nekik is van egy kis remény a pokol külsőbb bugyraira, még ha talán ennyit sem érdemelnek meg. Lloyd muzsikája pont ennyire érzelemgazdag, a düh és fájdalom amit kivált pedig egyben igazolja, hogy érdemes hallgatni. 

 

 

Egy olyan Kindred Spirits hangzik fel ezekről a felvételekről, mint a lehengerlő Eric Harland dobokon, Ruben Rogers, a dinamika nagybőgőse, Gerald Clayton, egy fiatal zongorista óriás – aki sajnos egy csúnya szerkesztői hiba folytán nem kerül említésre a kvintett taglistáján, ami így a belső borító egyik oldalán kvartettre olvad –, Julian Lage gitáros, akit ekkora energiákkal korábban még sosem hallottam játszani, és persze maga Lloyd, akinek erényeit felsorolni maga sem tudná. A belső borító képeiből arra következtetünk, hogy a Deluxe kiadásban a koncerten valószínűleg szereplő többi vendégművész is rajta van, a teljesség igénye nélkül Bill Frisell gitáron vagy Michel Petrucciani zongorán.

 

A kvintett félelmetes összhangját a záró, szabad improvizációs darabban csodálhatjuk meg leginkább (Part 5, Ruminations), amelynek során az idős mester perceken át vált duóban mély eszmecserét Harlanddal, hogy Lage szinte betülekedjen és Claytonnal, majd az egyre dinamikusabbá váló ritmusszekcióval alkosson egy olyan folyamot, ami lehet, hogy azonos a nyitány medrével, de mégis egészen más hangok és ötletek áramlanak át rajta.

 

Teljes vertigo, és Hitchcockot megidéző félelmek, egy olyan vad játék spirálja, amit CD-n és DVD-n egyaránt élvezhetnek most, itthon az Universal forgalmazásában.

 

Előadók:

Charles Lloyd – szaxofon

Gerald Clayton – zongora

Julian Lage – gitár

Ruben Rogers – bőgő

Eric Harland – dob

 

Elhangzó szerzemények:

1) Dream Weaver

2) Requiem

3) La Llorona

4) Part 5, Ruminations