Főkép

Mindig öröm olyan együttesről írni, akiket volt szerencsém élőben látni, mert így a zenéhez hozzáadódik az emlék, a koncerten nyújtott teljesítmény, a hangulat. Ha úgy tetszik, akkor ez egyfajta plusz megerősítés nekem, hogy igen, nem csak steril stúdiókörülmények között képesek erre teljesítményre, hanem élőben a színpadon is. Erre a találkozásra a 2017-es Szigeten került sor, ahol az akkoriban megjelent, ¡Vamos A Guarachar! lemezükkel léptek fel, és ha lehet, még jobban megerősítették a szimpátiámat, köszönhetően annak a keverék muzsikának, ami egyszerre merít USA és Mexikó muzsikájából.

 

Eltel három év és itt a folytatás, ami ugyanaz, de mégis más. A másságot elsősorban az okozza, hogy Salvador Duran helyett – gondolom a sokszínűség jegyében – majd minden számot más énekessel vették fel, mit több, már hölgyeket is a mikrofonhoz engedett a zenekar vezetője, Sergio Mendoza. Ez a változtatás elsőre meglepett, de végül el kell ismernem, hogy ezzel lett kerek, vagy másként fogalmazva tökéletes az Orkesta Mendoza koncepciója.

 

Ami legjobban a mindenkinek mindenből egy kicsit leírással határozható meg. Azért ezt nem lehetett egyszerű elérni, legalábbis egy interjúban azt mondta Mendoza, hogy a kiadók túl komolynak találták a lemez első verzióján a számok szövegét, és azt kérték, vegyenek fel még egy-két egyszerűbb cumbiát. Olyan tanácsot is kapott, hogy menjen vissza stúdióba, és írjon pár számot ­– amelyek semmiről sem szólnak, csak szórakoztatnak. Ezt biztos nem lehetett egyszerű alkotó művészként feldolgozni – viszont ahogy írtam, az elkészült lemez az eddigi legjobb Orkesta Mendoza alkotás, amelyen a sokszínűség egymást erősítve alkot kerek egészet.

 

Sergio Mendoza eddig a mexikói és az amerikai (USA) zenékből válogatott, ezúttal azonban jóval messzebbre tekintett, így kerülhetett például a brazil forró rögtön a lemez elejére (Paleta). Hangulatát tekintve a lemez sokkal inkább képviseli a múlt század hatvanas éveit, mintsem napjainkat, ezt viszont pormentesen, üdén, frissen tetszi, hogy egy pillanatig sem lehet ezért neheztelni rá, csak élvezni a dalokat, mint például a „Little Space” címűt, amiben Nick Urata énekel, vagy a „Eres Oficial”-t, ami inkább rock mint bármi más. De van itt cumbia, pop, merengue, helyenként mariachi hatás, mambo – és még sok más egyéb, amiről még elképzelésem sincs, mi lehet. A lemez végére sem ül le a hangulat, erről az instrumentális „Bora Bora” gondoskodik, a maga füstös klubokat idéző zenéjével, no meg a „Hoodoo Voodoo Queen”, ami olyan mintha a ’30-as vagy a ’40-es évek hölgytrióinak (Boswell Sisters, Andrews Sisters) szellemében fogant volna – da ha valaki inkább egy rockabilly klubnak érzi, nos én ezzel sem vitatkozom.

 

Könnyen megszerethető album lett a Curandero, alkalmas arra, hogy a járvány miatti karantén nyomasztóságát oldja. Annál izgalmasabb, hogy meghallgatás után azonnal elfelejtsük, miként a hangszerelése is gazdagabb annál, hogy egyetlen alkalommal minden apró részletet felfedezzünk. Sajnos a tervezett európai turnét a járvány miatt lemondták, így esélyünk sincs arra, hogy a közeljövőben koncerten élvezhessük ezt az antidepresszáns muzsikát. Sebaj, a lemez korlátlan alkalommal meghallgatható.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Paleta, Boogaloo Arizona, Little Space

2020-ban megjelent album (Glitterbeat)

Weboldal: https://www.orkestamendoza.com/

 

 

A zenekar tagjai:

Sergio Mendoza – ének, billentyűs hangszerek

Jaime Peters – dob

Sean Rogers – basszusgitár, ének

Marco Rosano – harsona, klarinét, harmonika

Raul Marques – trombita, gitár, ének

Brian Lopez

Quetzal Guerrero

 

Közreműködők:

Sean Rogers

Nick Urata

Amparo Sanchez

Joey Burns

Gaby Moreno

Moira Smilie

Carrie Rodrigue

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Paleta
  2. Head Above Water
  3. Boogaloo Arizona
  4. Are We Better Now?
  5. El Curandero
  6. Early In The Morning
  7. Eres Oficial
  8. Me Dejo Llevar
  9. El Chumina
  10. No Te Esperaba
  11. Little Space
  12. Why You Looking That Way
  13. Bora Bora
  14. Hoodoo Voodoo Queen