Főkép

Nem sokkal a Lehtojärven Hirvenpää album után már itt is van Jaakko Laitinen elsődleges együttesének (Väärä Raha) következő, sorrendben ötödik lemeze. Mint ahogy korábban már említettem, gyakorlatilag mindenre vevő vagyok, amit ez az ember művel, mert a jelek szerint egyszerűen nem tud hibázni, és minden tiszteletet megérdemel hozzáállása, elkötelezettsége.

 

A változatosságra most is kellő figyelmet fordítottak, a domináns balkáni ritmusképletek mellett ezúttal sem kell a keleti dallamokat nélkülöznöm (So-so). Ebben már megint Ilkka Arola brillíroz, trombitája idézi a bazárok hangulatát, miközben az ütősök teljessé varázsolják az élményt. De legalább ennyire felszabadító hatású a „Kotimatka”, ahogyan saját képükre formálják ez a tradicionális dalt (ami szerintem a magyar hallgatóknak nem lesz ismeretlen, lévén egy csángó népdal volt a kiindulási alap, amit persze alaposan finnesítettek), megtöltik élettel, dinamikával, azzal gyakorlatilag mindent elmondanak magukról, a zenéhez való viszonyukról. A „Omalla Lomalla” című tételben balkán köszön vissza, míg a vasúti büfékocsikat megéneklő „I tåget finns en restauragnvagn” nekem az esztrád világával rokon, bár ez utóbbi még határozottabban van jelen a következő (Voyager) nótában, ami valóban az űrszondáról szól. Hellászt idézi meg a „Laulun tulee haastaa”, miközben szövege a politikusok választásokkor tett ígéreteivel foglalkozik.

 

A muzsikusok saját szerzeményeikben és a két feldolgozásban hozzák a különféle tájak zenéit, az egészet pedig egybe fogja Jaakko Laitinen éneke ­– bevallom, nekem nagyon tetszik az orgánuma. Kellő mértékben férfias, de közben ott van benne a humor, az erő, az emelkedettség. Szokás szerint érdemes megnézni a videóklipeket, a „Kotimatka”-kát például egy igazi esküvőn forgatták, és élményszámba megy, ahogyan Jaakko Laitinent megpróbálják leolvasztani a körhintáról, miközben énekel.

 

A legszebb az egészben, ahogy ezt a sokféleséget összefogják a lemezen, és léleksimogató vidámságot, jókedvet szintetizálnak belőle. A szövegek pedig jelzik, komolyabb dolgokkal is foglalkoznak, nem csupán a móka és kacagás a terepük. Arra sajnos nem sok esély van, hogy az idei Womexen (ha lesz egyáltalán) ismét fellépjenek Budapesten, de ki tudja, talán egyszerre még járnak felénk.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Kotimatka, So-so, Laulun tulee haastaa

2020-ban megjelent album (Playground)

Weboldal: https://www.vaararaha.com/

 

 

A zenekar tagjai:

Jaakko Laitinen – ének

Ilkka Arola – trombita, kürt, buzuki, szárnykürt, háttérvokál

Marko Roininen – harmonika, háttérvokál

Tuomo Kuure – nagybőgő, háttérvokál

Janne Hast – dob

Matti Pitkänen – vonós hangszerek

 

Közreműködő:

Ricardo Padilla – ütőhangszerek

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Kotimatka
  2. Omalla Lomalla
  3. I tåget finns en restauragnvagn
  4. Voyager
  5. Laulun tulee haastaa
  6. Lähdön kyyneleet
  7. Vaalien alla
  8. Madonruokaa
  9. Jumalat Jumalat
  10. So-so
  11. Vitamiini