Zenék a nagyvilágból – Moonlight Benjamin: Simido – világzenéről szubjektíven 223/1.
Írta: Galgóczi Tamás | 2020. 04. 09.
A 2018-as év egyik legnagyobb felfedezését számomra Moonlight Benjamin jelentette, akinek harmadik lemeze annyira újszerűnek és frissnek bizonyult, hogy hetekig visszatértem hozzá. Az énekesnő hangja markáns, sokoldalú, a zene pedig olyan energikus, hogy rendszeresen elővettem feltöltődés céljából. Idén februárban látott napvilágot a folytatás, a Simido címre keresztelt negyedik albuma, és első nekifutásra semmi sem változott, az énekesnő hangja egy cseppet sem kopott, az energia, a lendület semmit nem fogyatkozott – és ez így van jól.
Pár kritikus szerint, amit csinál az rokon a punkkal, és bizonyos értelemben ez teljesen igaz, hiszen Moonlight Benjamin kreol nyelvű szövegeiből nem hiányzik a tiltakozás, a lázadás, a társadalomkritika. Rögtön az első számban (Nap Chape) felveti a Haiti uralkodó osztályának – értve ez alatt a politikusokat és a gazdagokat egyaránt – felelősségét, akik tétlenkednek és elnézik a nép elnyomását, helyzetét. Mindezt egy közepes tempójú rock támasztja alá, és akárcsak az előző albumon, itt is az énekhang dominál. Úgy tűnik az elmúlt két év turnéi csak felerősítették mindazt, amiért megszerettem az énekesnőt.
A szövegek legalább annyira változatosak, mint a hozzájuk tartozó zene. Találunk dalt a szülőföld elhagyásáról, a természet szeretetéről/tiszteletéről, a semmitmondó szószaporításról, a pozitív változás reményről, fohászt a szellemekhez, az emberek közötti szolidaritás hiányáról, és persze a vudu vallás sem hiányzik.
Mivel vagyunk páran, akik nem beszélik/értik a kreol nyelvet, nekünk a mondanivalónál sokkal fontosabb a zene milyensége. Nos, erre sem lehet panasz, alapban jóféle rockzenét kapunk – afrikai, karibi és blues kiegészítésekkel –, többnyire tempós, energikus kivitelben (Pasay). A komorabb hangulatot képviseli a „Belekou” című szám a maga lassúságával, darkosabb megszólalásával. A „Kafou” pedig egyfajta tisztelgés a vudu ritmusok előtt, amelyek teljesen nyilvánvalóan afrikai gyökerekkel bírnak. Az említetteken kívül kedvencem még a címadó tétel (Simidò) fülbemászó refrénje miatt, és mert ebben nem a dühöt érzem, hanem azt a picit emelkedettebb hangvételt, ahogyan az ember megfogalmazza reményeit a jövőt illetően. Egyébként Moonlight Benjamin hangja nemcsak egyedi, hanem képes a különféle érzelmek tolmácsolására, ha kell lágy, ha kell, akkor kifejezetten erőszakos.
Az őt kísérő muzsikusok pedig a jelek szerint tökélyre fejlesztették a húzós témák komponálását, jól használják az ismétlések erejét, és nem utolsó sorban olyan számokat írnak, amelyek szerkezete ismerősnek tűnik, de közben mégis elér a hagyományos rockdaloktól.
Bár a világméretű járvány miatt senki nem tud semmit az idei koncertturnékról, fesztiválokról, azért bízom benne, hogy ez a lemez legalább annyi emberhez eljut, mint az előző, Siltane című.
Meghallgatásra ajánlott számok: Pasay, Kafou, Simidò
2020-ban megjelent album (Ma Case)
Weboldal: https://www.moonlightbenjamin.com/
A zenekar tagjai:
Moonlight Benjamin – ének
Matthis Pasaud – gitár
Matthieu Vial-Collet – gitár
Bertrand Noël – dob
Quentin Rochas – basszusgitár
A lemezen elhangzó számok listája:
- Nap Chape
- Ki Nouvèl
- Salwe
- Pale Pawòl
- Tchoule
- Simidò
- Pasay
- Pye Poudre
- Belekou
- Kafou