Főkép

Tisztelem azokat az embereket, akik számára fontosabb az önmegvalósítás, mint a konformizmus. Sangit Segal ebbe a csoportba tartozik, hiszen fiatalon a katonaság helyett inkább Indiába ment, hogy mint szellemileg, mint zeneileg képezze magát. Ezt követően Kubában tanult, hogy végül szülőföldjén, Izraelben telepedjen le, és különféle projektekben próbálja ki magát. Ezekhez mindig sok közreműködőt kér fel, mert módszere az együttműködésen alapuló, kreatív kísérleti folyamat, ami lehetővé teszi a zene számára, hogy úgymond saját magát alkossa meg, az egyes zenészek ötleteiből és stílusából fejlődjön ki.

 

Mostani, idén februárban megjelent bemutatkozó lemeze is ezt sokszínűséget, nyitottságot példázza. Például ott van az album címe (Librar), ami amhara nyelven (ez Etiópia hivatalos nyelve) szabadságot jelent, vagy az a tény, hogy a stúdióban felvett tizenegy számot kilenc nyelven énekli a meghívott tizenegy énekes.

 

Különösen erősnek érzem a „Child of a War” címűt, ami egy tizenöt éves szudáni menekült lányról szól, akinek az átélt borzalmak ellenére egy vágya van, visszamenni az iskolába és tanulni. Djeli Tapa hangja hátborzongató, jól illik a sivatagi blues szomorúságához – vele ellentétben Ali Overing inkább a kislányt „kelti életre”. Természetesen vannak sokkal vidámabb darabok is, mint például a személyes kedvencem, a másik klipes dal, a „Ma Mamuso”. Ebben Kadi Coulibaly énekel hatalmasat (bambara nyelven) a funkys zenére. Harmadikként nem a címadó szerzeményt, hanem a gazdagon hangszerelt „Emosio Dance”-t említem a maga francia szövegével.

 

A változatosság jegyében van itt gnawa, jazz, rock, pop, afro-beat és kubai ritmusok, retró billentyűjátékkal, némi Ázsiával fűszerezve – egyszóval egy kellőképpen izgalmas világzene, amely nagyjából leképezi Sangit szenvedélyes zeneszeretetét, kíváncsiságát és nyitottságát. Jó lenne élőben is megnézni a produkciót, lehetőleg olyan helyen, ahol nem tiltott a tánc, a felszabadultság.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Ma Mamuso, Child of a War, Emosio Dance

2019-ben megjelent album (Cumbancha)

Weboldal: https://www.facebook.com/sangitmusica/

 

 

A zenekar tagjai:

Sangit – ütőhangszerek, calabash, juno, n’goni

Yaron Suriano – basszusgitár

Organ, Farfisa: Kutiman

Electric Guitar: Shay Peretz

Flute: Omer Gonen Haela

Kora: Zal Sissoko

 

Közreműködők:

Djeli Tapa – ének

Ali Overing – ének, gitár

Kadi Coulibaly – ének

Abate Berihun – szaxofon, ének

Marc Kakon & Lital Gabai – ének

Shlomi Alon – fuvola

Elran Dekel – ének

Haim Ulliel – ének

Chris Bakalanga – ének

Natalie Wamba Berry – ének

Kutiman – billentyűs hangszerek

AvevA – ének

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Librar
  2. Ya Mulana
  3. Ma Mamuso
  4. Turn Your Head to the Light
  5. Inta Jari
  6. Yelele
  7. Golden Hours
  8. Child of a War
  9. Emosio Dance
  10. Sankadelic
  11. Generous Mistakes