Főkép

Grandiózus, már első ránézésre is tekintélyt parancsoló kötet – és akkor még meg sem néztük közelebbről a tartalmát! Jonathan Strahan antológiái után a GABO Könyvkiadó újabb fantasztikus rövidpróza-gyűjteményt hozott el hozzánk, ám ezúttal egy másik legendás szerkesztő válogatását. Gardner Dozois 1984-ban indította el az „év legjobb science fiction novellái” antológiasorozatát, melybe harmincöt köteten keresztül gyűjtötte össze azokat a sci-fi szövegeket, amiket kiemelkedőnek tartott. Ezt követte, még a halála előtt, egy utolsó válogatás, amely az elmúlt két évtized antológiáinak legjobbjaiból szemezett: A legjobbak legjobbjai harmincnyolc olyan sci-fi novellát tartalmaz, melyet olvasva elég széleskörűen áttekinthetjük a 21. század elejének fantasztikus irodalmi termését.

 

Már a szerzőlista olyan impozáns, hogy nem nehéz lelkesedni érte: Ken Liutól Alastair Reynolds-ig, Robert Charles Wilsontól a James S. A. Corey párosig nagyon sok „ismerős” név helyet kapott a válogatásban, és ami számomra még inkább megdöbbentő volt, hogy nagyon sokaktól magyarul is jelent már meg önálló kötet. Ilyen értelemben elég jól áll a magyar sci-fi könyvkiadás, A legjobbak legjobbjaihoz hasonló gyűjtemények után pedig még közelebb jutunk ahhoz, hogy kitöltsük a fehér foltokat.

 

Sosem hallottam például még Eleanor Arnasonról – a kötetnyitó írása mégis az egyik legszerethetőbb, Ursula K. Le Guin-hangulatú szöveg volt, amit valaha olvastam. A középpontban egy középkori fejlettségű bolygó áll, ahol a társadalom remek lehetőségeket ad arra, hogy érdekes kérdésekről elmélkedjünk, legyen szó akár a tudományról, akár a nemiségről, miközben a lassan-finoman csordogáló történetnek köszönhetően olyan közelről megismerjük a főszereplőt, mintha már száz és száz oldalakat töltöttünk volna együtt. Vagy ott van a kötet utolsó előtti novellájának szerzője, Ray Nayler, aki egy varázslatosan szép párkapcsolatról mesél a (talán nem is annyira) távoli jövőben, érzékenyen, értően, apróságokra koncentrálva, aminek hatására még ez a jövő sem tűnik annyira idegennek.

 

Azt hiszem, ha a legemlékezetesebb novellákra visszagondolok, szinte mindegyiknél a „szép” szó jut először eszembe. Allen M. Steele a Marsról szóló irodalomhoz írt egy ódaszerűen megnyerő elbeszélést, Aliette De Bodard a gyászról mesélt szívfájdító módon, Carrie Vaughn az emberiségbe vetett hitét önti egy hihetetlenül lelkesítő novellába, míg Maureen McHugh a szomorú, kilátástalan, de mégis mindennapi jelent mutatja be. Talán egyiknek sincs túl újszerű ötlete, de mégis annyira jó őket olvasni, annyira élvezetes elmerülni a világukban, annyi érzelmet megpendítenek közben, hogy könnyedén a hatásuk alá vonnak. Mindegyikük az emberről mesél – az emberről, aki írja és az emberről, aki olvassa a novellát, olyan közös élménnyel, hogy hiába laknak sok száz kilométerre egymástól, mégis pontosan tudják, mi játszódik le a másikban.

 

Örültem annak, hogy milyen sok karakterközpontú írás került a kötetbe. Ian R. MacLeod főszereplője egy egészen különös túlvilágra jut, ám igazán a visszaemlékezései által ismerjük meg érzéseit. Alastair Reynolds nagyon szépen meséli el egy lány kibontakozását, önmagára találását (persze egy elég szokatlan világban). Kage Baker fiatal fiúkon át mutatja be a marsi társadalmat, ami csak annyira lehet az ígéret földje, amennyire a Föld is. Pat Cadigan állati bizarr szusilényekről írt, de általuk mégis sokkal jobban megértjük saját magunkat és a mi világunkat is. Sam J. Millert és R. S. Benedictet már méltattam korábban két Strahan-antológiában, másodjára olvasva is óriási élmény mindkettejük novellája, teljesen maguk alá temettek.

 

De aki az ötletekben dúskáló sci-fiket szereti, annak sem hiszem, hogy oka lesz panaszra. Egyik kedvencemet például Robert Charles Wilson írta, igazi űroperát, olyan csodálatos távlatokkal, hogy beleborzongunk olvasás közben. Az alapegység immár nem egy év, mostantól időt csak galaxismértékkel van értelme mérni – az ember pedig újfent nagyon kis pont a végtelen univerzumban. Elizabeth Bear egy Black Mirror-szerű, ijesztően közeli jövőbe kalauzol; Stephen Baxter egészen szokatlan nézőpontot választott az apokalipszis eljöveteléhez (és persze újra: az ember rém kicsi pont a világban); David Moles pedig úgy ragadja meg a képzeletet gigantikus élőlényeivel és gázóriásaival, mint senki más a kötetben.

 

A válogatás színességét példázza, hogy belekerülhetett a mindig jópofán őrült koncepciókkal lenyűgöző Daryl Gregory (ezúttal szuperhősködés, szokatlan oldalról) vagy John Kessel buggyant színdarabos-szektás-istenes űroperája (kicsit olyan, mintha egy Banks-regény alaphelyzete lenne). Lavie Tidhar szinte mindig hangulatprózát ír, engem meg szinte mindig iszonyúan megtalál ezzel (és talán az egyetlen a kötetben, aki megfoghatott volna egy ötletet a nagyon rémisztő oldaláról is, mégsem ezt választotta). Adam Roberts váratlanul erős stílussal nyűgözött le, Greg Egan újfent abban a legjobb, hogy civilizációkról és kultúrákról írjon, Ian McDonald pedig minden témát a lehető legegzotikusabb oldaláról ragad meg.

 

Kilencszáz oldalnyi science fiction: elsőre ijesztő mennyiség, de nem érdemes elkapkodni az olvasást. Mindegyik novellában rejlik valami különleges és egyedi, amivel gazdagabbak leszünk olvasás után, ilyen sok novella között pedig nem lesz nehéz mindenkinek megtalálnia a saját kedvencét – persze mint minden válogatás, ez is szubjektív, így óhatatlanul is lesz pár olyan, ami nem fog mindenkinek tetszeni, de remélhetőleg a végére a pozitív oldal lesz a többségben. Akinek pedig még a kilencszáz oldal után is hiányérzete maradna (vagy netalán alapból a kicsit hosszabb szövegeket preferálja), az hamarosan kézbe veheti A legjobbak legjobbjai második részét – melyben Dozois az elmúlt két évtized legjobb kisregényeit válogatta össze.

 

Tartalomjegyzék

Gardner Dozois: Előszó

Eleanor Arnason: Csontok fazekasa (ford. Márton Zsófia)

Charles Stross: A kóbor farm (ford. Juhász Viktor)

Ian McDonald: Kicsi istennő (ford. Tamás Gábor)

Paul McAuley: Halálraítéltek (ford. Kemenes Iván)

Michael Swanwick: Ónláp (ford. Márton Zsófia)

Robert Reed: Jóhegy (ford. Pétersz Tamás)

Kage Baker: Hol aranyalma is terem (ford. Hári Katalin)

Alastair Reynolds: A szánkészítő lánya (ford. Tamás Gábor)

Greg Egan: Glória (ford. Huszár András)

David Moles: Finisterra (ford. Pétersz Tamás)

Daryl Gregory: Lord Grimm illusztrált életrajza (ford. Roboz Gábor)

Robert Charles Wilson: Utriusque Cosmi – Mindkét kozmosz (ford. Varró Attila)

John Kessel: A Helvét Reneszánszt megelőző események (ford. Kemenes Iván)

Maureen McHugh: Haszontalan holmik (ford. Kleinheincz Csilla)

Sarah Monette és Elizabeth Bear: Mongúz (ford. Miks-Rédai Viktória)

Adam Roberts: Haj (ford. Pék Zoltán)

Peter Watts: A dolgok (ford. Roboz Gábor)

Allen M. Steele: A Mars császára (ford. Hári Katalin)

Yoon Ha Lee: Virág, Kegyelem, Tű és Lánc (ford. Juhász Viktor)

John Barnes: Marsi szív (ford. Pék Zoltán)

Stephen Baxter: A Vénusz megtámadása (ford. Galamb Zoltán)

Indrapramit Das: Napsirató (ford. Kemenes Iván)

Pat Cadigan: A lánylény, aki átment szusiba (ford. Kleinheincz Csilla)

Lavie Tidhar: A mémtáros (ford. Varró Attila)

Carrie Vaughn: A legtöbb, ami tőlünk telik (ford. Márton Zsófia)

Ian R. MacLeod: A felfedezett ország (ford. Pétersz Tamás)

Nancy Kress: Pályák és ösvények (ford. Miks-Rédai Viktória)

Elizabeth Bear: Csak a kezem figyeljék (ford. Kleinheincz Csilla)

James Patrick Kelly: Majd egyszer (ford. Pétersz Tamás)

Ken Liu: Egy teherszállító zeppelin útjának krónikája (A Pacific Monthly Szállítmányozási Évkönyvéből, 2009. május) (ford. Juhász Viktor)

Aliette De Bodard: Három csésze gyász, csillagfénynél (ford. Kleinheincz Csilla)

Sam J. Miller: Jégtömbök (ford. Roboz Gábor)

Gwyneth Jones: Tudatosok (ford. Roboz Gábor)

James S. A. Corey: A változás foka (ford. Galamb Zoltán)

Rich Larson: Jónás és a Róka (ford. Vitális Szabolcs)

Kathe Koja és Carter Scholz: KIT: összeszerelést igényel (ford. Huszár András)

Ray Nayler: Téli társidő (ford. Varró Attila)

R. S. Benedict: Angol nevem (ford. Roboz Gábor)