Zenék a nagyvilágból – Manhu: Voices of the Sani – világzenéről szubjektíven 216/2.
Írta: Galgóczi Tamás | 2020. 02. 23.
Úgy vélem, hogy Ázsia keleti része még nagyon sok zenei értéket rejt, amelyek egyáltalán nem, vagy csak kevésbé jutottak el a világ nyugati felében élők lejátszóiba. Illetve ami megjelent a különféle válogatáslemezeken, gyűjteményekben, az csak a szűk körben vált ismertté. Ezért tartom követendő eljárásnak azt, amikor a világzenei kiadók ebből a kultúrkörből válogatnak. A World Music Network / Riverboat csoport már eddig is sokat tett a térség zenei térképen található fehér foltok kiszínezésére, és most sem tették lentebb a lécet, amikor megjelentették a kínai Jünnan tartományban élő, a Yi népcsoporthoz tartozó Sani kisebbség népzenéjét feldolgozó Manhu együttes lemezét.
Ha a zene alapján kéne megítélnem a sanikat, akkor egy vidám, életszerető népnek mondanám, akiknek fontosak az ünnepek, az evés és az ivás, no meg a tánc. Persze vannak itt szomorúbb / lassúbb számok is, mint például a „Daughter’s Ballad”, ami arról szól, hogy egy anya bánatosan búcsúzik a lányától, mert az férjhez megy és elköltözik. Az egyetlen kakukktojás az albumon szerintem, a „Brothers And Sisters” című tétel, ami erősen hasonlít a country zenére. Részben a bendzsószerű hangzás miatt, valamint ez tényleg Amerikából kölcsönzött dal, az eredetit „Five Miles Of Ellum Wood” néven ismerik.
Amiért mégsem népzeneként, hanem világzeneként tekintek a Voices of the Sani albumra, az a sajátos hangszerelésnek köszönhető. Ez gondolom annak tudható be, hogy az együttes tagjai egyik lábukkal még a népi hagyományok között nőttek fel, míg a másukkal már a globalizáció útján állnak. Teljesen jogosnak érzem azt a felvetést velük kapcsolatban, hogy hatott rájuk a rock (például a „March Celebration” nótában), és ettől lesz még egzotikusabb a produkció. Ami azért is érdekes, mert az egyszem basszusgitáron kívül csupa autentikus hangszert használnak, de mégis úgy szólalnak meg, hogy azt nem egy Fölszállott a páva műsornak érzem, hanem egy táncos-zenés koncertnek, ahol idősek és fiatalok egyaránt jól érzik magukat. Nekem tetszik az a mód, ahogyan a hagyományaikat átmentik a jövőbe, és úgy adják elő ezeket a dalokat, hogy végig megtartják az egyensúlyt a régi és a modern között.
Elsőre szokatlannak tűnik Jin Jin Hongmei énekesnő stílusa, de nagyjából a második dal után „ráállt” fülem, és onnan kezdve kifejezetten élveztem. Hozzá képest Wang Tao hangja sokkal rádióbarátibb (lásd az első videót), viszont a kettejük között meglévő kontraszt kifejezetten jót tesz a számoknak. Velük kapcsolatban is megfogalmazódott bennem az elvárás, miszerint jó lenne élőben megnézni őket, és velük együtt táncolni, lásd második videó.
Meghallgatásra ajánlott számok: Banquet Dance, Joys Of Drinking, Moon
2020-ban megjelent album (Riverboat)
Weboldal: https://www.facebook.com/Manhuband/
A zenekar tagjai:
Jin Jin Hongmei – ének
Wang Tao – ének, furulyák, lusheng
Gao Helin – xianzi, adiza, háttérvokál
Gao Xuehui – basszusgitár, tar, hold lant, sanxian yam, háttérvokál
He Yanxiang - dob, Sani nagydob, háttérvokál
Közreműködő:
Sam Debell: percussion, lusheng (gourd pipes)
A lemezen elhangzó számok listája:
- Banquet Dance
- Joys Of Drinking
- Daughter’s Ballad
- Ashima
- Folk Dance
- Sanhu Love Song
- Brothers And Sisters
- March Celebration
- Moon
- Spring And Summer
- Sani Drinking Song