Főkép

Függetlenül attól, hogy mennyire vagyunk hajlandóak szembenézni azzal, hogy kollektíven hozzájárultunk és jelenleg is hozzájárulunk a klímaválsághoz, a gyerekeinket és unokáinkat sokkal közvetlenebbül fogják érinteni a változások, mint minket, és sokuk fiatal kora ellenére is érzi, hogy ez nem csak a felnőttek ügye.


A svéd iskoláslány, Greta Thunberg mozgalma megmutatta, hogy a gyerekek képesek és akarnak is felelősséget vállalni a jövőjükért, és mivel idehaza is elég sokat lehetett hallani a Fridays for Future demonstrációiról és más figyelemfelhívó akcióiról, biztosan sok családban előkerült a környezetvédelem, a klímaválság és a fenntarthatóság témája.


A Pagony által kiadott A jövőnk most kezdődik című könyv kiváló kiegészítője lehet a családon vagy iskolán belüli beszélgetéseknek, mert tömören és világosan leírja a lényeget, amit Greta Thunbergről tudni kell, és azt is, ki-ki a családjával mit tud tenni azért, hogy csökkentse a környezeti terhelést – elvégre sok-sok kis személyes döntésből áll össze a környezetünkre gyakorolt hatás.


A rövid könyv első felében Greta életével ismerkedhetünk meg, megtudjuk, hogyan kezdett bele a sztrájkba és hogyan változtatta meg a saját és családja életmódját, majd, hogy miképpen lett a világon annyi gyerek példaképe, és mi történt vele azóta, hogy híres lett.


A könyv második fele pedig világosan elmagyarázza, hogy miből áll össze egy-egy ember ökológiai lábnyoma, hogyan és mivel hat környezetére, és hogy milyen lépésekkel lehet csökkenteni a terhelést, amivel feléljük a bolygónkat. Tudatosítja azt, hogy attól még, hogy a fejlett világban sok mindent megtehetünk, nem biztos, hogy meg is kell tennünk, és hogy az életmódunkat megváltoztatva mennyit javíthatunk a helyzeten. Ezek természetesen kis lépések, de a könyv nem is vállalkozik arra, hogy a gyerekeknek elmagyarázza a globális kapitalizmust: olyan lehetőségekre hívja fel a figyelmet, amiket mindenki a saját életében megtehet.


Végül pedig tanácsokat ad arra, hogyan beszéljen a gyerek másokkal a klímaválságról, a környezetvédelemről, hogyan alapítson iskolai klubot.


Rövid könyvről van szó, de a lényeg benne van – és biztos vagyok benne, hogy nem csak az én lányomat fogja fellelkesíteni annyira, hogy klímaklubot kezdjen el szervezni az osztályában, vagy el akarjon menni faültetésre. A szülőknek és nagyszülőknek is érdemes elolvasniuk, hogy amikor a gyerekük azt kéri, változtassanak abban, ahogyan élnek, akkor megértsék, miért kéri ezt, és tudjanak vele beszélgetni a jövőről. Ami csak akkor lesz, ha ők is tesznek érte.