Főkép

Úgy gondolom, ha egy kis szerencséje van az embernek, akkor egyszer az életben elolvassa Rejtő Jenő valamelyik könyvét – és a többi már megy magától, vagyis rajongás, szereplők és mondatok emlegetése, ésatöbbi. Ő egyszerűen utánozhatatlan, megismételhetetlen alakja a magyar irodalomnak, legalább annyira unikális, mint Hofi volt a maga területén. Mert ugyan humoros olvasnivalóval gyakran összehozott a sors (hála Wodehouse, Leacock, Rideg Sándor stb. műveinek), de azt az utánozhatatlan hangulatot, ami Rejtő légiós és alvilági sztorijaiból árad, megfűszerezve a magyar nyelv sziporkáival – nos, ilyen azóta sem került a kezembe. Mondom ezt úgy, hogy készséggel elismerem, egyes regényeire ráférne egy határozott szerkesztő, vagy csak egy gondos, és egyben szerető kezű újrafésülés.

 

Mivel az évekkel korábban beharangozott Piszkos Fred rajzfilm még mindig nem készült el, be kell érnem a Garisa H. Zsolt és Varga Zerge Zoltán által felújított, átépített, tetszetősre varázsolt Korcsmáros Pál képregényekkel. Ott még nem tartunk, hogy ezek új alkotásként kerüljenek a katalógusokba, mert minden beavatkozás (melyek között azért igen komoly mérvű is akad) dacára az elkészült albumok még egyértelműen és nyilvánvalóan Korcsmáros nevéhez és stílusához köthetőek.

 

A Piszkos Fred közbelép című regényről évekkel ezelőtt írtam (megtekinthető itt), ezért most nem ismertetem a cselekményt, inkább pár gondolatomat írom le a képregényről. A Garisha-Varga páros keze alól kikerült, és általam látott albumok közül ez tetszik a legjobban. Részben azért, mert a sokkal nagyobb méret lehetővé teszi az eredetileg elnagyolt képkockák részleteinek kidolgozását, valamint a színek miatt, amelyek értelemszerűen hiányoztak az eredeti Füles kiadásból. Ezeknél sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy ebben a legszembetűnőbb a hozzáadott érték. Ez tetten érhető pár karakter újraalkotásában, akiknél a regény szövegét vették alapul, és nem ragaszkodtak Korcsmáros figuráihoz. Ilyen például Pepita Ofélia, akinek világos göndör haja kisimult és átváltott feketére, amúgy Josephine Baker módra. Vagy vegyük magát a reményteljes apacs legényt, Fülig Jimmyt, aki sokkal gyakrabban viseli egyenruháját. Aztán ott van a szerelmes milliomos, Theo, aki sokkal érettebb és sármosabb férfiként bukkan fel a képregény oldalain. De említhetem Jimmy barátait, akik matrózként elkísérik az expedícióra, és akik többsége az 1973-as verzióban csak elnagyoltan voltak láthatóak, most viszont úgy találkozunk velük, mint ahogyan a korábbi történetekben kinéztek. A háttereket már említettem, de azok is fontos szerepet töltenek be a helyszínek és a hangulat megteremtésében. Nekem tetszenek ezek a változások, valahogy sokkal jobban illenek az általam elképzelt harmincas évekhez, mint a Fülesben megjelent eredeti verzió kockái.

 

Amit eddig felsoroltam csupán apróságok, felületkezelés, új smink, ami persze tetszetős a szemnek, viszont ennél sokkal meghatározóbb változások is történtek a képregényben. Egyrészt az eredetileg 32 oldalas, helyenként túlságosan sok szöveget tartalmazó sztoriból elém varázsoltak egy 95 oldalas albumot, ami igazi képregényként működik. Meglepő módon ez a két változás nem független egymástól. Az alábbi képen megtekinthető az eredeti képregény egy jellemző oldala, jól látszik a rengeteg szöveg, és a hozzá tartozó, szerfelett kevés kép.

 

 

A mostani kiadásban ez a rész már négy teljes oldalt kapott, ami nemcsak szellősebben elhelyezett szövegmennyiséget, valamint új képkockákat jelent, hanem az eddig megszokottól eltérő elrendezést a 8-9-es oldalpáron. Elsőre megszokásból olvastam, és nem értettem mi történik. Utána viszont megemeltem a képzeletbeli kalapomat, mert igen, többek között erről szól a képregény.

 

 

 

 

 

 

 

Ez nem egyszeri eset, hiszen a 62-63-as oldalkompozícióban, amikor Mr. Piszkos szórakoztatja a nagyérdeműt, hasonló megoldás fokozza a feszültséget.

 

Mivel nincs előttem az eredeti Füles verzió, azt nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy a mostani verekedésjelenetekben időnként használt hangutánzó feliratok abban vajon már szerepeltek – ha fogadnom kéne, akkor arra tennék szerény összeget, hogy korábban nem tarkították a képeket. Ez is tetszik, mert csak fokozza a dinamikát, még „életszerűbbe” teszi az egyébként hihetetlen jeleneteket.

 

 

 

Tetszenek Jimmy kézzel írt levelei, az újságoldalak, elegánsnak találom a kényszerűségből beiktatott szövegdobozokat – igazából nincs olyan része a 2019-es kiadásnak, amivel elégedetlen lennék. Garisa H. Zsolt a sorozat elindulása óta eltelt évek alatt annyira magáévá tette Korcsmáros stílusát és szellemiségét, amire egyszerűen nincsenek dicsérő szavaim, pusztán szerencsésnek érzem magam, hogy kézbe vehetem az újra életre keltett képregényt.

 

Szokás szerint levezetésként kapunk egy rövid ízelítőt a felújítás folyamatáról, amiből ismét kiderül, mekkora munkát jelent a képkockák kihúzása, újraálmodása, színezése. Bár tudom, hogy minden kötetben ugyanaz a pár oldal szerepel Korcsmáros Pál életéről, minden alkalommal úgy olvasom, mintha első ízben látnám. Viszont most eljutottam odáig, hogy a következő képregényes rendezvényen beszerzem életéről szóló könyvet (Mesélő ceruza) – mert kíváncsi vagyok a rajzolón kívül az emberre is.

 

Az illusztrációkért köszönet a Képes Kiadónak.