Főkép

Garifuna zenéről már írtam pár alkalommal a rovatban, így könnyű dolgom van, elég csak beidéznem pár sort egy korábbi cikkemből: „Az Afrikából Amerikába szállított rabszolgák egy része hajótörés következtében megszökött, így szabad lett, majd keveredett a Kis-Antillákon élő arawak (akik korábban a karibokkal keveredtek) lakossággal: ma az ő utódaikat hívják garifunáknak (fekete karibokként is emlegetik őket). Deportálás és egyebek miatt ma főként Honduras, Guatemala, Nicaragua és Belize az otthonuk. Zenéjük két csoportra osztható (punta és paranda) – bár nincs megkötés, mindenki szabadon játszhatja saját stílusát.” Aurelio Martínez az egyik legismertebb garifuna előadó (lemezéről bővebben itt), de rajta kívül vannak még páran, akik szűkebb pátriájukon kívül is ismertek.

 

A The Garifuna Collective együttes már több mint húsz éve létezik, és amennyire értem, jelenleg a garifuna zene modernizálásával kísérleteznek, hogy az a mai fiatalok számára is fogyasztható, tetszetős legyen. Ennek érdekében elektromos hangszereket és samplerezést használnak. Mindeközben megtartják a hagyományos ritmusokat, és ettől lesz igazán régi-új a produkció, no meg ellenállhatatlan, a dobok lüktetése azonmód magával ragad, ez megadja az alaphangulatot, az élet, a létezés örömét.

 

A másik meghatározó az ének, a kórus, ami hol felesel a hangszerekkel, hol azokkal együtt halad, de minden esetben meghatározza a dallamot. Mondjuk ez nem csoda, hiszen majd mindenki énekel, szóval tényleg minden adott az erőteljes, és mégis sokszínű énekhez. Nekem legjobban Marcela Aranda hangja tetszik, és ebből következően, a kedvenc számaim azok, amelyekben ő vezeti a többieket („Wiya Waist” és „Uraga”). De legalább ennyire élményszámba megy Emilio Thomas meleg baritonja, és persze a többiek sem tekinthetők kezdőnek.

 

Elemi ritmusa miatt muszáj volt többször meghallgatnom a klipes „Hamala”-t, egyszerűen bámulatos, hogy mekkora erő, milyen lendület van ebben a látszólag egyszerű dalban. Korábban említettem, hogy kísérleteznek a garifuna modernizálásával, amit érzésem szerint részben kikacsintásokkal, diszkrét átemelésekkel oldanak meg. Reggae, dub, egy kis latin, egy kis afro-pop vagy highlife – ez mind-mind szépen beleillik az összképbe, és teszi még izgalmasabbá a zenét. Lüktetése és energikussága ellenére ez egy nyugis, ráérős muzsika, a zenészek cseppet sem sietnek, mindennek megadják a módját. Úgy vélem az Aban című lemez egy fontos állomás a garifuna kultúra globális népszerűségéhez vezető úton.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Wiya Waist, Uraga, Lügua, Hamala

2019-ben megjelent album (Stonetree Records)

Weboldal: https://www.garifunacollective.com/

 

 

A zenekar tagjai:

Marcela Aranda – ének

Desiree Diego – ének, maracas

Mohobub Flores – ének, teknőspáncél

Sheldon Petillo – ének

Emilio Thomas – ének

Rolando „Chichiman” Sosa – ének, ütőhangszerek

Denmark Flores - garifuna dob

Sam Harris – elektromos gitár, ének

Guayo Cedeño – elektormos gitár

Eli Levinson – sampler, programozás

Ivan Duran – elektromos és akusztikus gitár, basszusgitár

Al Ovando – elektromos gitár, basszusgitár, maja gitár, ütőhangszerek, taps

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Lügua (Lost)
  2. Wiya Waist
  3. Hamala (Let Him Fly)
  4. Uraga (Story)
  5. Ideruni (Help)
  6. Uganu (News)
  7. Magidu (The Market)
  8. Chatuye